A hegy lehelete 5.

Keletről nyitja a kaput először a csobbanás, hogy azt követően részben északra tartson. Söntések és borok zamata érik a főúton. Ami eddig lejtett, az mostantól emelkedik s nem feltétlenül a hirtelen hurrikán évében.

A kék árnyalatai vakíthatják el a partot, mit a fák szegélyező lombja fog fel.

A víztükör zúgva néz rád s a gonosz térfeléről látnak téged a dombok. Tekepályán mész körbe s fenyők tűi szúrják ki előtted az álnok árkokat.

Ránts a gyeplőn, mert az emelkedőt nincsen zöld smaragd a világon, ami kiiktatná. Fennkölt falvak és községek heverészése a napsütötte sziklákon. A víz mögötted követ s párájával locsolja az itteni, padláson élő tűlevelűeket. Paripádon húzd a szót s a lassítás intésére készülj kövek és törmelékek ölelésében. Olyan magasan vagy, hogy a dugó megszédülhet a füledben.

Innen ha tovább vezérel a sorsod, alföld országa rontja rád a világát egy másik járásban. A vonulatok kúpok váltják, én viszont annyira fel még nem utaztam. Mindig két kéz húzott vissza, mert valaki a fenti kürtők orrlyukain rám fújta a levegőt. Minden alkalommal megérintett a kiengedés lélegzete!