A Fekete Hegy: Három

Barna méz illata remeg a zöld szemében, szürke léptekkel kaptat a bérc oldalán. A lovamat a szél leteperi a homokba, és a szivacsával megmossa. Erre nem szokott söpörni a vihar.

Ráfújja csődörömre a nyerget a megérkezett szellő. A tél nyerít és üdvözli a nyári álmát csábosan alvó csinos hókirálynőt. Valahányszor lélegzetéért mozdul a kecses keze, megreng a hegység széle és a sóhajok köszöntik a beszélgető seregélyeket.

A szőrmebunda szimata füstölög a tetőn, ugye nem tör még fel a mélyből a láva? A négylábú taxim felhajt egy kis bort. Megszédülve, ideje ránézni a gerincre! Csak nem a hó dühe sír? Most nyár dereka van, legyen szíves aludni. Sarkantyú a paripámra,  rá kell kaptatni a oromzatra!

A járművem lihegése fürdeti a tejben úszó zátonyokat s ébred is egyben e félsziget az éjszakába. Fák szemei a szirtekről foltozzák a méretes örvény tölcsérét. Páraköpenyben ehhez, magánrepülőgép hinti a segítő kezet. Csak be ne szippantsa sehonnan, egy idetévedt légzsák. A fuvallatok be tudnak szorulni egy ilyen gazdag völgybe, csörgedezz tovább! Te megduzzadt patak. Ez a hósapka a taton így júliusban piszkálja az orrom. A sár odaevez bárkán, hogy megolvadt testvérét elaltassa.

Néz a késő este szelleme? Igaz, mert mindjárt az éj ladikázik erre.