A dombok ormán 4.

A szél nyüszít? Inkább sétál. Ha ide veti magát a talp, beszél a járás. E vidék, ami időtlen idők óta sír.

Léptek csörtetnek helyenként fáradtan sziklákon, csatangol a vánszorgás. Tűztelen paripa a tájon? Kietlen a motorja.

A tank szomjas? A kihalt vityilók kamrájában szűrődik fény valami kóbor hordóra? Ez a buckás végtelen benzintől mindig ittas, a korholó falépcsők rejtve rejtenek az utazó számára kincseket. Az izzadás leheletében a hűs nyirkosság bírja szóra.

A lányok nyitják az ajtókat, a fiúk a lábuk alatt bontják a fokokat. Nem a meleg robban, a gerendák megviseltek és korhadtak. Sietősen a kulcsok forgatásával, mert az alkony órák múlva könnyezik. Utána meg hideg és veszély van. A lakat nyöszörög, de a lánc megmossa a fogát a kicsiny hangár oldalán.

Az út porzik, nem a délibáb tüsszent. Nyomja be a dolgos láb a pedált, erre még a zsandár sem üget. Száradt salakban vesztegel egy kapaszkodó teherautó, az egyik lány elfoglalja. Nyomja a kürtöt, hogy szóljon? A rakterében lévő némi élelem s aránylag sok benzin végett, e kamionnal az élen mehet a karaván.

(THE HILLS HAVES EYES, álom)