Szórakoda avagy Aradi Gábor blogja

A lány sudár s szökkenve jár,

Szeme örök mosolygásra áll.

Rám néz s nagy belül a csend,

Mélyen egy “hűdeszép” feldereng.

Római parton hideg ma a szél, 

Pirosra csípve hozzánk beszél.

S beszél ő is, meg éled a világa,

Táncol szavaiban az élet virága. 

Szemébe nézek, magához láncol,

Színek kavalkádja, mit nem láttam máshol.

Írisze mint az aranymosó táljának alja,

Smaragdzöldből alapját rozsda adja. 

Át-át tűnik rajta mint félszeg ékszer,

Ékköveken átvillanó csillogó fényjel.

Szemem rabul ejtve e csodába bámul,

Nincs ereje szabadulni a csábítástól.

Szeme egyszerre óvatosan rám figyel,

S mosolyában lubickolva engem átölel.

Változik szeme színe mint millió fázis,

Kezét fogó, boldogan dadogó extázis.

Itt az idő menni kell, elengedem nehezen hát, 

Homlokunk összeér, szívünk egymásba lát.

Karom emlékszik derekad s vállad vonalára,

Illatod érzem magamban s várok Tigrisszemű, a folytatásra.

És a szórakó előadásában is…

Fagyos hely lett a világ nélküled,

Túl rég óta,

Próbál átölelni a felejtésed csókja,

Mióta halott vagyok én neked.

Sebeim ma este újra feltépted,

Nekromantámként egy túl fényes másvilágból,

Hangtalan ordítva őrzöm kerítésed,

Mert szellem vagyok a konok fajtából.

Mikor majd rideg varázsod feléled,

Akkor érzed majd meg,

Saját belső ürességed, 

De már bennem nem lesz több lélek.

S kegyetlen nekromanta úrnőm,

Lelkem nélkül többé nem leszek a segítséged.

És a szórakó előadásában is…

Rejtett kincs vagy,

Sőt mi több kincsek egész halmaza.

Hadd mondjam el neked,

Milyen sok is benned az értékes csoda:

Mióta ismerlek,

Tudom milyen a megelevenedett festészet.

Akvarell vagy maga,

Arcod többmillió fénysugár ragyogó otthona.

Nevetésed zene,

Futamaival kották tízezreit írnám tele.

Hangod lágy ütemét,

Dúdolva viszi a Dunai szél szerteszét.

Nyakad kecses vonala,

Egy hihetetlen szépségű architektuális csoda.

Járásod suhanása,

A Nagyboldogasszony boltíveinek kecses hajlása.

Hátad erős vonala,

Szobrászati anatómiai jegyzet tananyaga.

Bőröd tündöklő fénye,

Rózsaszín márványból lesz az örök létnek kivésve.

És végül én a te rejtett kincsed szeretnék lenni,

Valahol szívedben tudottan megpihenni.

Érteni szépséged minden okát,

S örülni, hogy te, bennem gyönyörködsz tovább. 

És a szórakó előadásában is…

Nem ismerjük mélyen egymást de te vonzod a szememet,

Tudom, hogy esélytelen de játszik veled a képzelet.

Finoman fonott lassan kibomló klasszikus romantikával,

Egymás szemében s szívében a tűz megtalálásával.

Rám nézel s megáll bennem minden gondolat,

Rád nézek és nem látok mást csak gyönyörű mosolyodat.

Bennem a képzelt történet lassan tovább halad,

Az ismerkedésünk regénye írja tele most a lapokat.

S benne az első csókunk suta de forró és felejthetetlen,

Tested illatát s melegét még mindig magamban érzem.

Ahogy ujjaid lágyan simogatták közben tarkóm és a hajam.

Ahogy karjaimat közben derekad köré fontam.

És mikor képzeletem megadta az engedélyt rá végre,

Feljöttél hozzám s mosolyogva mondtad nem sietsz haza mégse.

Kellemes félhomályban teamécsesek világítottak körbe csak,

Lángjuk szemed tükrében táncolva súgta meg vágyaidat.

S táncoltunk egymást gyönyörködtetve mint szél és a lomb,

Egymáséi voltunk mint lágy fénysugár s alatta a domb.

S napunk csúcsára érve a szemeink mélyen egymásba néztek,

Lelkeink ott akkor a legnagyobb szerelmi harmóniában összeértek.

Láttam mindent mit szavakkal leírni se tud a képzet,

Lelked tiszta tűzét s benned az önzetlen, határtalon szerelmet.

Nagyon kicsi voltam és végtelenül nagy egyszerre,

Lángolt bennem, tőled, érted, általad a szerelem mindent tevősége.

Ott veled gyönyörködve száguldott a képzelet,

S elképzelhetem kedves gazdag belső lényedet. 

Érzéseim ott lágyan saját képzeteimhez bújva,

Nevettettek téged örömtől eltelve újra meg újra.

Hát ezt mesélte rólad a száguldó határtalan képzelet,

S jól tudom illúzió ez de mégis csodálatos volt ott veled.  

Ó valóság te konok kegyetlen durván röghözkötő,

Küldd hozzám a szerelem édes jóságát lelkemet felemelő.

És a szórakó előadásában is…

Gyere becézlek,

Végigsimítom hajad s nézlek.

Mert szívem vonalaiddal van tele,

S szemem se tud betelni vele.

Ölelj meg kérlek,

Veled végre nem félek.

Se magamtól se mástól,

Se az eljövendő folytatástól.

Bújj ide a karomba bele,

Szíved dobja maga a zene.

Édes Illatod elandalít,

Maradj még egy kicsit itt.

Még rendetlenséged is szeretem,

Káoszoddal együtt kellesz nekem.

Nem zavar gombócban az ágynemű,

Hisz te voltál benne, gyönyörű.

Kezem összekulcsolva fogod,

Ujjaid ujjaim közé fonod.

Az egész világ tudja végre,

Embernek születni csak ezért megérte.

Gondolataid is csodákat igéznek,

Logikád ékköve ennek az egésznek.

Értelem s érzelem benned együtt él,

Szavaidba szerelmes a kósza szél.

Nap végén veled lenni a jutalom,

Megsimogatsz s kicsalod mosolyom.

Már félig álomban ölellek át,

Minden apróságért szeretlek, egy életen át.

És a szórakó előadásában is…