Rideg

Fagyos hely lett a világ nélküled,

Túl rég óta,

Próbál átölelni a felejtésed csókja,

Mióta halott vagyok én neked.

Sebeim ma este újra feltépted,

Nekromantámként egy túl fényes másvilágból,

Hangtalan ordítva őrzöm kerítésed,

Mert szellem vagyok a konok fajtából.

Mikor majd rideg varázsod feléled,

Akkor érzed majd meg,

Saját belső ürességed, 

De már bennem nem lesz több lélek.

S kegyetlen nekromanta úrnőm,

Lelkem nélkül többé nem leszek a segítséged.

És a szórakó előadásában is…