Igéző szemek

A lány sudár s szökkenve jár,

Szeme örök mosolygásra áll.

Rám néz s nagy belül a csend,

Mélyen egy “hűdeszép” feldereng.

Római parton hideg ma a szél, 

Pirosra csípve hozzánk beszél.

S beszél ő is, meg éled a világa,

Táncol szavaiban az élet virága. 

Szemébe nézek, magához láncol,

Színek kavalkádja, mit nem láttam máshol.

Írisze mint az aranymosó táljának alja,

Smaragdzöldből alapját rozsda adja. 

Át-át tűnik rajta mint félszeg ékszer,

Ékköveken átvillanó csillogó fényjel.

Szemem rabul ejtve e csodába bámul,

Nincs ereje szabadulni a csábítástól.

Szeme egyszerre óvatosan rám figyel,

S mosolyában lubickolva engem átölel.

Változik szeme színe mint millió fázis,

Kezét fogó, boldogan dadogó extázis.

Itt az idő menni kell, elengedem nehezen hát, 

Homlokunk összeér, szívünk egymásba lát.

Karom emlékszik derekad s vállad vonalára,

Illatod érzem magamban s várok Tigrisszemű, a folytatásra.

És a szórakó előadásában is…