kukkantsbeblogomba

Levegőre szomjas holtig a lelkem,
lobogót lengető szavakra; ó,
egyetlen, drága szerelmem, leheljen
a szél ránk új erőt, mely üdv adó.

Leveti minden ma régi cafrangját
lefedi a cifrát s ölt gyolcsruhát;
talán angyalnak készül ez a világ?
talán unja divatos bársonyát.

Takargatni bármit egy lepedő
ha elég erre -, jól teszik -, azonban
a szeretet a szuper lefedő.

Élni engedő múltidők e honban -
kelendő a katarzis, de mindegy -
amúgysem divat ugye -, a rokonszenv.

Megnőtt végre szemünkben a szabadság
fut mindenki, hogy kikérje jogát;
Ó, de nem lel beengedést; bezárták
az intézmény vaspántos ajtaját.

Mondd mi jogon rendelkeznek - felettünk,
kik is ezek, mért nőttek fejünkre?
Mert mi hagytuk, uralkodni engedtük?
Ébredj ember elveszett az eszme!

Nincs betartva az elit fogadalma,
hogy nem élhet vissza hatalmával,
ezt az egyezséget már rég felrúgta.

egykor zsebében jött hat almával
ma már a világot jogsértőn uralja!
nekünk pedig jut a kapualja?

Nézd a színpadot. de sose hidd el
mit előadnak - kimért hatás;
színészek nyöghetnek, mégse rí fel
ott a fájdalom, se bú se más;
Bár együttérzést mímelnek "érzőn",
de nevetve jönnek le a lépcsőn.

Hisz a valóság csókja kegyetlen,
mért szenved mondd -  börtönben - akit
ártatlan csuktak le és védtelen,
dézsmálják kevéske álmait.
Azt nem előtted teszik - ki látja
mit művel sok önkényes szadista ?

Baj, hogy a világ ezt meg se kérdi;
mások kínzatása mért jogos?
elkövette vagy sem, hogyha sérti
pár puhány hatalmát - már gonosz?
Érzékenységünket bánat ejti,
de az övéket a pénz csalja ki!

Van különbség, és ha dalba kezdek -
Vérző sebek, gyalázat rezeg
húrjaimon - nem úgy, mint a képzett
énekes, ki forgatókönyvek
ritmusára színlel keserédest -
másként vernek  el   hőst a pribékek.

Énekelni könnyű ha van kotta,
ám ne feled kottából csak az
nótázgat kinek nincs isten adta
érzülete; annak a panasz
csak egy dallam, vagy zenetéma -,
könnyen átválja gyakran poénra.

És leverték bíz a forradalmat
nos, "megtorlás" következett.
S tudjuk a hatalom logikátlan,
Elhajtja az országból veszett
dühével még a jóra valót is
tömlöcbe veti, és bohóckodik.

De nem úr az önkény, hisz töketlen;
Félelem mozgatja - retekész -,
Fut nyugatra a rókám - tömegben;
tartok vele én - mindenre kész.
Ágyat vetettünk bécsi peronra,
éjszaka a rádió bemondta:

Mit egyébként megírt ott az újság,
táborba jöhet jelentkező!
Két kézzel várja a magyar munkást.
Máris lehetnék liftkezelő.
Kékszemű rókám csizmája sikkes,
gyorsan szemet szúrt nem két shillinges!

Ejha! micsoda elegancia,
más szemmel nézve a világot
megcsóválta fejét pár francia;
kékszemű rókám mit mondhatott,
hogy ő menekült? á, hagyjuk ezt most
Lágeres hangúlatra nem szított.

Hányódtunk mi Bécstől Kanadáig
Sok vasaltinges politikus
vartyogta rólunk spicces dumáit.
nem voltunk gazdasági mókus,
nem gyűjtöttünk pénzt bankárosoknak
s az otthonlévők levelet kaptak.

Felment a nap, reszkető fényekkel
összegyűlt sok magyar - népi kör;
Bátor erős menthetetlenekkel;
Volt egy róka meg én - síricsönd
benn szakadt - s tán ropogott a fegyver,
ellenség jött horror színezettel.

Nagylelkű gyilkosok csak szelíden
lövöldöztek - mormolva imát;
"Istenem bocsátsd meg - leterítem
ezt a csinos magyar kisleányt;
Nem akartam mégis hasba lőttem -,
ez volt a parancs miért állt előttem!"

Ilyen egyszerű embernek embert
végezni ki, fegyvere se volt,
látta róka és csak ő - neheztelt;
mások valószínű összefont
kezekkel dacoltak nem szaladtak,
Lőjj csak ruszki félnek az elvtársak!

Gondold el ha az elvtársak akkor
eltakarodtak volna simán,
Mit veszítettek volna aranykor
hajnalán? Némi lóvét - mi mást:!?
Hogy volt szívük pár bankjegy papírért
oltani ki embertársak életét?

Bámult a róka - bundája kormos,
kékszemében a könny picit sós.
Dávájj komcsi Lenin-gyilkológép -!
Zászlod véres már vagy csak piros?
Mérlegelte esélyeit olykor,
Harckocsikra békegalambot rajzol.

Nem jobb lett volna jót csavarogni,
együtt piknikezni réteken?
Nem jobb lett volna bármit játszani
ezzel a rókával és velem?
Persze nem vagyok, csak tartalékos,
puska sincs kezembe se fustélyos.

Referens jőj elé, egy cinke szólít;
de mit tudunk a cinkékről? vajon
eszi még a tavalyi fűmagot, mint
csöves a küszöböt, fekve hason...

Üvegajtón át odujába sétál
miniszter úr, a nagy törpe s talán
verébnek álcázná magát bús mélán,
uralma kínzűrös alkonyatán.

Megy a néprombolási nosztalgia -
valamikor de jó volt, sztalin meg
a népvédő brigád - vörös ruszkipók;

Szóvivő átadja neki - grácia
behálózta ismét a parlementet,
Egyén, szolgáltasson be egy disznót!