kukkantsbeblogomba

Hozzád ma féltéssel fordulva, halk
a hangja -, józanságra inspirál, ha
meghallanád; a világ hova tart.
ha felocsudnál földi valóságra -.

Örökké bérgyúnak akartak látni.
Gyanútlan jámbornak, bölcs ne legyél;
csak egy alattvaló, ki felett bárki
pálcát törhet, igazat ne beszélj!

Gyanútlan bíztál bennük, s mi a béred?
Haszon részese sose vagy; várd ki,
vagy álmodozz, s köszönd hogy éledtbe hagy.

Csikorog, mint kulcs a zárban, az ének
felült béresek lóvára - Facsar;
nincs annak zablája, feléd nyargal

Ha vakkant - álma tengernél mélyebb.
Egy égi kéz lenyúl, s szakitja láncát;
arrébb émelygőn szaladó rémek,
minden libegő kékvíz, szabadság.

Magát halként belevetné, hideg
és ismeretlen ringása fullasztó,
iszony üzi, hol egy szagos liget,
Palánk állja utját, sötét, riasztó.

Beton és drótháló-gyilkolta kedv,
Vonítón riaaztó gépi lárma
csaholó ember falkák orkánja

Hova tünt, merre iszkolt el a csend ?
Behúzva farkát közeleg a gazda,
Ebe büszkén, vezérként fogadja.

Fehér , méla egyke - párja sötét,
Borong nappal, nem leli, meg is szürkül;
soha nem ölelheti vad esték
kioltják kedvét... elaszik egyedül.

Hiánytól szenved; sápad , mint faág,
ha letörik, hátában bicska fénylik,
egyetlen renneszénssza, tiszta ágy;
s a vére is hideg dér, foga kéklik.

Fehérbe teker engem is a szó,
mely nem akar elhangzani, s a Ősz jön,
sárga-lila levélkéket küld.

De egyben sem ír olyant mi jó,
hiteget csupán, hogy majd égen-földön
fog kiabálni, fog, de nem nekünk.

Színésze a Nyárnak afféle klapec,
vörös szempárja delejes narancs.
Tiszteletre méltó mégis, kit szeretsz,
mert gyümölcsérlelő, nyüzsi kamasz.

Mint a mókus, mászik; érik az alma,
körte és egyéb, ő akarja, érni
parancsolja, s az Ősz alig várja -
elvigye a Nyarat, lássa lelépni.

Várjon, akarnám mondani, s hallja
kimondatlan is.Mars el! dörög nyersen,
s a Nyár összerezzen, arca barna.

Nem lükén ad elő színpadi mezben,
színésze a zamatoknak, égre
földre esküdözve folyton beszélne...




Regény az életem, vastag, vaskos könyv 
a polcon.Ha sosem nyitjátok ki, ha eladtok,
 nem haragszom

Szorultam agyament íróra; Vagy ő talált ki,?
egy este Megírt fekete betükkel, a szerelmes,
 történelem könyvbe;

Nincs fejemen  nimbusz,lesüt a Hold csupán
Hátamra  lecsorog méregzöld,  bűzös tintafolt.

Kezem-lábam a vakok ösvényén ölelget valaki-szépet;
Átadták szerelemnek létemet, ölelés közben, 
valaki öntelten legépelt

Gyürött, agyonolvasott könyv vagyok, esténként 
felnyítnak dámákl Memorízálják, kiknek születtek? 
Aztán, egy -egy lapom újraírják

Most csönd van, egy szűzlány jön felém,  
kis keze nem remeg. Kinyúl értem -, mekegve olvas: 
"sze-rel-mes, könnyes  kék szívek"

Az más regény, szól rá a könyvtáros néni, 
 elkapja máris. Látszik, hogy mindenki mástól
 mennyire félti, lehet az tanár is.