kukkantsbeblogomba

Kosza lábra süt a Hold, sugarát,
mint viharlámpa vesztegeti szürkén.
Mintha az ő filmje volnánk, saját
keretébe - körbe rajzol fürgén.

Opálköd ekrán, egész világ azon -
festőkéssel rákapart ösztönfolt
a kegyes halál itt rögtön volt
csókkal elbúcsúzható szakaszon.

Szükség van kézre-lábra, holdképző
érzékicsalódásra, feltéve ha érzed
vigasztalanságod, és ellenvigaszt
szerzel a bolhapiacon, viseltest.

Kosza lábra lábbelit vetít az ég,
igényre kész hangulatot, macskás
és fadíszt tavalyi röhögő fülkében;
többséget szerző a tiszazajlás...

Magánrepülőn ha jövök
egy filmet magamról nem küldök.
Hamarabb odaér, s ha megérkezem
nem lesz rám kíváncsi senki sem.

Nézeteltérés fent, vagy lent -,
mint mellékhatás, rapszodikus :),
lenézek s ti felnéztek, engem
felhőbe burkoltan, mily - mágikus.

Tiszta égbolton minden egészen más
cserebogár csápjaim celluloid háncs.
Alant perzselődik egy disznó
jó magas egekig felfelé pirosló.

Mi ez a grimasz a pilóta fülkében,
bekötik szemem, félre ne értsem?
Jobb ez, mint egy hazug felelet -,
nem is fáj, élvezem, lebegek.

Idők haladnak visszafelé, órák
ismétlik egymást, gépem lelassítják.
Elvész a múlt- jövőt se látok már,
valaki ósdi aeroplánt manévrál.

Mióta érkeztem, mióta megyek?
Repülni könnyi, irigyelnek a hegyek.
Blatton nyert szerelem plusz áfa.
Hazug érkezés netovábbja.

kevésbé fáj, ha a gép megint felszáll
Velem repül szerelmem, megdorgál:
Ne igyál sokat, eső lesz belőle,
könnyezni lehet még, sírhatok felőle...

Földbe-süllyedt templom harangja
még mindig kihallatszik;( ördög
rángat harangkötelet); rajta
csüng ezer éve, s az idő pörög.

Mostanában újra hangosabb,
szinte dübörög, mintha ott lent
is megelégelték volna, nagy
hévvel rezeg, felkölt botfülest.

Ha, ha!  mily különös harangzaj!
Nyugtalan ki nem hallja, mégis
fejét felkapva fülel, tolvaj
lopta el álmát? fél egyébként is.

Ki kell ásni a templomot, hamar!
Nehogy süketté váljon örökre
az egész ország, neki kapával,
ásóval, vegyük vissza sietve.

Szinte nem is hallatszik, de a látszat
igen sokatmondó, új elemek
heves küzdelme kis atomokkal  támad,
rohamoz mint apró kis tigrisek.

Kanyargós redszere - magyari tájnak -,
erőssebb hitet, barátibb jövőt
jelképez e folyó, és hoz a mának
igazságot, hoz boldogabb időt.

Szeretni kell a Tiszát, magyar arcát
a reménynek, nézd ahogy Dunába
ömlik, annyira népünk sajátja!

Két folyó egyesülése garantált,
idők óta, vén Dunát keresve
benne suttog rokon népek keserve.

A kép szürke, mégis szép - barna, absztrakt.