kukkantsbeblogomba

A szeretet forgatókönyve - kár;
de nem forgatható -, rajta kerékzár!
bele sem nézhetsz békés szembogár,
lakat nyitja drágább, mint a kenyérár.

Zabálni inkább, mint szeretni - mondd
ez túlélés új esélye -? hajlik
a derék, megrogyva büszkeség - se gond;
silány kereslethez korlát magaslik.

Leszórtatnak szórólapok - tekintsd
az egészet egy ismeretlen, egy petty
kimehet -holnapután bejöhet

Íratlan rigmusnak, felemelint -.
lehelyez mint sakkfigurát, terjeszkedj
mint aki integet szembejövet.

Ködpárás emlék, szürke zimankó,

s a békés vigvamban melletted alszom;

Langyos álomba ringás, olvadó

valóságon átmenni jó alkalom.

A semminél egyebem egy álom

Találkoztam akkor  álomarcoddal,

s amikor átjöttél a homályon

láz járt át, kábított le bódulattal.

Olyan vagy tudatalattidban ott,

mint egy angyal, tökéletes tüzeshölgy;

s a szívem boldog időt jövendölt.

Most eme kis tanyán. Csak egy gondolat 

vagy, ki betöltött, aztán elrepült.

s vele szállt minden hideg télbe rezdült.

Nagy hangosan és merről fúja most?
nem kérdezem, meg se hallom, dudáljon
ha úgyis elmegy, de várjuk viszont
látását, mikor lesz? ki nem találom.

Kínos minden váltás -, meddig lehet
menedék ez a szép évszak, ha mindig
akkor áll odébb, mikor a levelek
közös álmunk ablakát behintik -?

Elriad minden madár, a virág
lehajtja fejét, sehol nem vagy - eltűnt
szép szemed fénylő varázsa, ne menj
még, várj, mostanra annyi vágy összegyűlt.

Ki engedi hogy csak úgy - tova röppenj?
meg se kérdve - fájó nosztalgiát teremj.

Kerek, mint az écesz , de nem gurul;
ki lehet nézni rajta mosolyogva;
keskeny a kép - nyár ablaka, Turul
a fej fölött, s a lélek visz a holdra.

Bezárultak a sarkos ablakok,
telek alszanak bent komor szemekkel.
S a nyár kerekre nyílt szeme forog -
s a vízköves csapvízbe belefekszel.

Kerek a medence is, s a folyó
betonmederbe lomhán melegszik
mit isznak a halak? amott a szélén

üres kólás üveg, vennék én is
egy marék halpénzen. és elszédülnék
a forgószélben - majd lefeküdnék-

Nem csak fényt, csókok ízét keresve
érleljen nemes lelkesedés;
Nyájas arcú szerelem - cseresznye
ajkakon -, májusi friss szedés.
Elkergetném ölelő karokba
az ifjút, a szüzet -, bizakodva.

Fájjon a magány, hadd tudja jókor,
mi a szenvedés -, remete sors;
Mily erény a páros élet - oly kor,
melyben a világ tapintatos,
sem trágárság mérge sem cudarság
émelygő szirupja meg ne rontsák!

Lány darázs derekát ha kímélve
átfogom - oly mennyei a tánc,
mint galambnak égre repülése,
mint halnak a tengeri világ.
Boldogság kunyhoja nem adnálak -,
nem, senkinek! - nem vágynék palotába.

Bár halvány a reménység, de mégis
annak útjára tolnám megint
házas életem vén szekerét- így,
keskeny ösvényeken - szó szerint.
Mosdatni a szívet népdalokkal,
megbékélve zűrös tegnapokkal.