kukkantsbeblogomba
BulvárFacsar Imre lovát ugratja
Hozzád ma féltéssel fordulva, halk
a hangja -, józanságra inspirál, ha
meghallanád; a világ hova tart.
ha felocsudnál földi valóságra -.
Örökké bérgyúnak akartak látni.
Gyanútlan jámbornak, bölcs ne legyél;
csak egy alattvaló, ki felett bárki
pálcát törhet, igazat ne beszélj!
Gyanútlan bíztál bennük, s mi a béred?
Haszon részese sose vagy; várd ki,
vagy álmodozz, s köszönd hogy éledtbe hagy.
Csikorog, mint kulcs a zárban, az ének
felült béresek lóvára - Facsar;
nincs annak zablája, feléd nyargal
A kutya álma
Ha vakkant - álma tengernél mélyebb.
Egy égi kéz lenyúl, s szakitja láncát;
arrébb émelygőn szaladó rémek,
minden libegő kékvíz, szabadság.
Magát halként belevetné, hideg
és ismeretlen ringása fullasztó,
iszony üzi, hol egy szagos liget,
Palánk állja utját, sötét, riasztó.
Beton és drótháló-gyilkolta kedv,
Vonítón riaaztó gépi lárma
csaholó ember falkák orkánja
Hova tünt, merre iszkolt el a csend ?
Behúzva farkát közeleg a gazda,
Ebe büszkén, vezérként fogadja.
A fehér magánya
Fehér , méla egyke - párja sötét,
Borong nappal, nem leli, meg is szürkül;
soha nem ölelheti vad esték
kioltják kedvét... elaszik egyedül.
Hiánytól szenved; sápad , mint faág,
ha letörik, hátában bicska fénylik,
egyetlen renneszénssza, tiszta ágy;
s a vére is hideg dér, foga kéklik.
Fehérbe teker engem is a szó,
mely nem akar elhangzani, s a Ősz jön,
sárga-lila levélkéket küld.
De egyben sem ír olyant mi jó,
hiteget csupán, hogy majd égen-földön
fog kiabálni, fog, de nem nekünk.
Színésze a Nyárnak
Színésze a Nyárnak afféle klapec,
vörös szempárja delejes narancs.
Tiszteletre méltó mégis, kit szeretsz,
mert gyümölcsérlelő, nyüzsi kamasz.
Mint a mókus, mászik; érik az alma,
körte és egyéb, ő akarja, érni
parancsolja, s az Ősz alig várja -
elvigye a Nyarat, lássa lelépni.
Várjon, akarnám mondani, s hallja
kimondatlan is.Mars el! dörög nyersen,
s a Nyár összerezzen, arca barna.
Nem lükén ad elő színpadi mezben,
színésze a zamatoknak, égre
földre esküdözve folyton beszélne...
Regény az életem
Regény az életem, vastag, vaskos könyv
a polcon.Ha sosem nyitjátok ki, ha eladtok,
nem haragszom
Szorultam agyament íróra; Vagy ő talált ki,?
egy este Megírt fekete betükkel, a szerelmes,
történelem könyvbe;
Nincs fejemen nimbusz,lesüt a Hold csupán
Hátamra lecsorog méregzöld, bűzös tintafolt.
Kezem-lábam a vakok ösvényén ölelget valaki-szépet;
Átadták szerelemnek létemet, ölelés közben,
valaki öntelten legépelt
Gyürött, agyonolvasott könyv vagyok, esténként
felnyítnak dámákl Memorízálják, kiknek születtek?
Aztán, egy -egy lapom újraírják
Most csönd van, egy szűzlány jön felém,
kis keze nem remeg. Kinyúl értem -, mekegve olvas:
"sze-rel-mes, könnyes kék szívek"
Az más regény, szól rá a könyvtáros néni,
elkapja máris. Látszik, hogy mindenki mástól
mennyire félti, lehet az tanár is.