kukkantsbeblogomba
BulvárZokszó mentes
Zokszó mentes teherkocsi ütköző
a térdem. Sorsom hitrongy-szőnyegén,
hullasápadt arccal, hever a idő;
le ne maradjatok kicsinyjeim.
Lélegzek bádog szívemnek harapni
való oxigént, és nylon tüdőmnek
darabos fényt, megállva haladni
mint Mohamed. Kihez eljönnek hegyek.
Öregszik a patak is már, nem mossa
a mohás köveket, mind rátapad
a békanyál, forgat szalma szálakat.
Ehhez jön felhők nyákos szipogása.
Meder sárga iszapja beleim
hurkája, rák csámcsog zsigerein.
Télies éjben
Téliesen éjben és fényben hálunk;
úszó képsor tölti ki az étert.
Összeforrnak hangok, s nem szelektáljuk.
Finom visszhang mímeli az Édent.
Mint békaember folyókon hátúszva,
bátran merülök ismeretlenbe -,
más más értelmet nyer arcok látványa,
beteszem őket apró vitrinbe.
Gyérülten tünedeznek el, de újra
összejön lelkek kupaktanácsa;
valósághiányt szenvedő világa.
Zsugorodó szobánkban kitágul a
mindenség s szárnyak nélkül repülök
ide oda, mint egy lepke, szenderülök.
Sárgul a szép
Sárgul a szép, Lilát keresi.
Haját a szél nyakára tekeri,
lába alatt virág haldoklik;
keze üres -, elejtett valamit.
Ellentmond önmagának és
tönkreteszi cipőjét a sárban,
bement megnézni, milyen kevés
színfolt vírít a homályban
cCsupaszodó fák integetnek,
mint üres parkban. Tán nem hiányzom;
neki, fázva titkol szerelmet.
Még karjaimba se hívhatom?
Hátravetett fejjel - türelmetlen
futnék felé, de a nedves föld
leragasztja csizmám, csókom hintem
Elragadónak találtam Őt.
Karjaimban tarva, megcsókolni;
Annyiszor tervezgettem szépen.
Dobogó szívvel próbáltam szólni
vágy mocorgott lelkem közepében.
Éggszínkék, kendő, nyakában,
(mint a kimosotti, menő gúnyák),
Hátravetett fejjel egymagában
kifejezetten csodálatosnak találtam.
Csak álltam , tölgyfa közelében,
s faragtam volna fejszével szobrot.
Olyan kékek lettek az égen
repdeső madárkák mint szép reményem.
Majd megfordultam a ház felé,
mint aki boldog, hogy látott szépet;
Ő még ott maradt... gyötrelemmé
változtatta estém, rám se nézett.
Ökörnyálas a táj
Ökörnyálat lengető szél mint trófeát
kivarrni készülő, őszhajú, anyós,
befűz sok görbe tűbe, s a dekoltázst
igazítja , irtó ügyes kárpitos.
Mint párnákon a huzatot, cseréli
a fák mezét, vicces sárga sapkákat
nyom a fejükbe -, mintha széptevési
maskara bálra készítne találkákat.
A tó hallgatag tartja tükrét, jertek
szőke füzek, és nyírek, hadd fésüljék
sörényetek szeszélyes szellő hölgyek
gondos kezük féltőn tép leveleket.
tele van drámával
Mint a szappanhab, melytől
a beretva jobban nyesi a szakállam.
Habos a versvilág -, nagy könnyektől
homályos szemem, ha olvasom nyárban.
Télen se örömmel itat
tele van drámával, megannyi bánat
szerte könnyezem az asztalt
irodalomfolyó sodorj, de nem fáraszt,
Mert annyira kellenek a könnyek,
ó, igen, tisztára mossa a szemet;
sosem bőgünk mi eleget - s kiszöknek
a könnyek, dúlnak az érzelmek.
S van ebben tragikomédia is -,
könnyesen kacsint a cinkos nyárspolgár;
bús szemén csillan annak gyöngye is
Szánja gondjait a szegénynek, s elsétál.