kukkantsbeblogomba

Néma szívem hangtalan -
belém nyilall a vágy;
elrabolja nyugalmam,
ezerszínű éjszakám

Rámegy csendes erőm;
ezüstjét a Hold égeti
a homlokomra, fülön
csíp, kínját cserélgeti.

Nem vidít fel virágillat,
rideg izzadás dermeszt,
könnyeket sajtol, ríkat
könnyen féltékeny leszek.

Szomjazom csókját, bűvös
nézését, megtudni álmát,
reakcióit; különös
járását, féltő mosolyát.

Forró leheletem jégvirág,
párnára olvad, úsznak
velem az elemek, rózsát
honnan vegyek koszorúnak?


Napfény az ő szeme, kienged,
ha rám néz -, fagyos magányom.
visszatér belém az élet,
Ölembe hívom, gyöngéden imádon.

Messze nézek, közelebb miként érezzelek?
Örök szerelmem, ha nem mutatod arcod
párás levegő ritkul, s lassú a légzésem.
Ködből jőj elő - fényből fésülj újra copfot;
Vágy uralkodik rajtam -, ajkad éhezem.

Belső szívkamrám - citera, ne szakadj húr!
Fájón pengess karcsú virágéneket, rózsa,
Rezeda, édes légyotton mi öledbe hull.
Egy perces örökkévalóságot számunkra
bizsergést, lebegés keringő vér fut vadul.

Látlak, mint bálványt fehérhab leánya,
kinyújtott kezem nem ereszt soha már.
Csillagok vigyáznak ránk, egy felhő a ház,
egy meteor az udvar, Vénusz lesétál
s szikrázó fényekkel köszönt, ah, feltámadtál.

Pici vagyok, sorsnak porszeme, s félek -
hogy e kanapén el se férek én.
De párom sovány asszony, feleségnek
való, nem fal annyit, mint egy tehén.

Szabadkozom: - Nézd, ma este átmennék
a vendégszobába, zavartalan
pihenhetsz drágám, ketten el se férnénk!
erre egy hatalnas puszít kaptam,

Happy end jön, kicsi fekhely elegendő,
egyik ilyen másik olyan, kinek
vállból szélesebb, kinek csípője bő.

Ily elmés a Teremtő mint gyerek
legoját, bölcsen   alkotott emberpárt,
és csók formában mellé ráadást,

Ablak az éjben - másodpercek apró
atomjait nyeli el -, ablak egy
csillagtalan űrben, álmot virrasztó
dimenzió - isten nő odabent.

Ablak alatt pengetem ezt a kobzát,
románc az életem hadd sírjam el;
megéreztem a tulipánt  illatát,
óh Múzsám, rólad énekelni kell.

Te vagy a szépség, az igazi emlő,
boroskancsóm eldobtam az imént,
tejedből innék,töltsd fel szomjak szívét.

Tejútról jöttél, szép angyali delnő;
megillet téged lelkes szerenád,
ne igya más, csak te szeelmem dalát.

papírra nehezedik a kéz
mint miránk a szerelem
írja hát kettőnk történetét
sok villámcsapást a szívemen

lángoló fa messze lobogását
távolba bámuló szép szemed
vakhűségbe olvadását
kímélettel ejtett sebeket

mint árva fűszálat letéptél
üde széna illatra vágyón
tejszagú kebledbe rejtettél
én azt a napot most is áldom