kukkantsbeblogomba

Sírni de jó, ha hajszáladra hull -
mikor nem látod, hogy a férfi gyenge;
banális megszokottság mért lapul
büszkeség mögé gyakran, menekítve?

Az én koromban már annyira más -
amikor épp emelkedett a lélek,
mesterkélt ikon arcon a parázs,
ha nem belül gyúlnak ki a fények.

Isten áldja az emberi reményt -
hisz csak képzelgés mégis esetenként
a hétköznapokból kiemelhet;

Szeretet nélkül pityeregni jobb
mint szeretni s érte nem kapni viszont;
de megszokható rendre, apránként.

a tél nem hideg ezt most felejtsd el
a hó sem fehér csak hiszed azt
fogd meg ami még nincs a kezeddel
én is foglak drágám mindennap
mert az idő nem létezik ugrat
mégis lerombolja álmainkat

az az lerombolná ha mi hagynánk
de mi annyira egyek vagyunk
százfelé amúgy se futamodnánk
fukar korszakból kimaradunk
játssza sors játékát kipipálom
velünk vagy nélkülünk kicsipárom 

időt számol ki hátra kandikál 
miközben ily elmúlhatatlan
a szerelem mint erős cérnaszál,
összevarr csöndben - öntudatlan
arcod rózsáit ablakba lelten
piros virágként így neveltem

fény ha vetül sokunk életére!
hálát ad érte  sok  hű ajak;
jövő épül   jóisten  nevére
csók téglákból emelnek falat 
megbecsülve  a   szerelmiáldást
kialkítja érzelmiláncát

téli pillangó kerülget talán
vagy az erdőt mezőt vizslató elme
szinte érzékelem szárnya nyomán
mintha felhőből pillangó teremne

nagyon komoly a szerelem - sajog
sok téli pillangó lesz ez az érzés
szívem köré szálldosva körbefog
holtpont vagyok makulányi szenvedés

világ forog s a szív küzd az ésszel
mikor a láb félúton tétovázik
visszakozni már nehézkes kényszer
miközben egy légy a másikra mászik

elfelezett csók a tükrön cafat
levegőben kéz kezet vár kinyújtva
míg gondolat rajzol cifrábbakat
ismert pózt kínál fel a Káma szútra

szobor a test ha félúton hőköl
örökre így marad vissza se bámul
vége hát s nem kezdhető elölről

nem a szerelem vége bár lezárul
test tökéletlensége okozta
mely orvul a folytatást elkobozta

hosszú éjre képeznéd a jövőt
ha félnél most a jelentől de én nem
s a szó mely fejér papírra kötött
védi szívem szép szerelem ködében

még prototípus is lehetnék így
kit megszült Aphrodité mert nem tűrte
hogy tiporják elvetemültségig
az ő erejét s rászólt a betűkre

olyant írjanak, amiben tűz van
nemes szív és lobbanékony érzelem
és ölelési vágy karjainkban

s ha mégis szépre képeznéd jövődet
feledd rémület fogalmát velem
s életörömödet párodnak köszönd meg