kukkantsbeblogomba

Nem is oly régen a szerelem is
eszébe jutott ám a lakosságnak;
az úgy volt, hogy Izabella tenisz
cipőt vásárolt egy napon magának.

Amire a Béla nos, felfigyelt;
Hol is vette, kíváncsiság furdalta;
turkálóban? s mit mond az etikett,
röstellte ám, s bement a virágboltba.

Kiengesztelő kedvel virágot
vett és felkereste a hölgyet, aztán
utána elkezdtek együtt járni.

Mire a polgármester zsiráfot
adott át a szerelmeseknek - mondván:
"Kövesse példájukat majd mindenki..."

félre rakva víg napocska pihen
borítja köd féli ördög - az ocsmány
csak ember sovárogja hidegben
akit nem véd ha fázik - az alkotmány

van szerelme nincs mentsége ha csak
fel nem találja azt, hogy csókra váltsa
a napocskát s beborítsa ajkak
melegével kedvessét ha kívánja

mennyi szükség mennyi torz akadály
mind előttünk s mindbe beleszülettünk
de ha egymást szeretjük. mint a Nap

a Holdat - és követjül a szív szavát
akkor mi egymásért minden megteszünk
hisz az élet csak egy röpke pillanat

A zsíros csók az igazi, egy forró
fekete ivása közben -; ha adsz.
Frissít mint egy jó eszkimót a porhó.
Fókát hozok ma, ha estig maradsz.

Noha kevés a foka, enni kell!
Szigonyom fenem fényes jégdarabbal;
Ha fent a Hold, mint gömbölyd, szűzi mell,
takarozz be, kedves, egy bőrdarabbal.

A csók s a zsír óv, hol veszélyek és
a bizonytalanság jéghegye úszik,
tüzet csiholni szinte szenvedés.

Megoldom akkor is, rajtam nem múlik;
csak a kávé ki ne fogyjon babám,
pólust válthatunk minden éjszakán

idült mozdonyhiányban rostokol
a szerelem vonatja, finom édes
rakománnyal teltek a vagonok
s tán a mozdonyvezető is szemérmes

s hogy ne legyen holtvágány a hűség
elromlott a váltó, ez legkevésbé
lenne gond, hol ölelni nagy szükség,
ott nagy kényszer csóktalansága szétég.

Nézd a világegyetem hogy reagál,
meteorok, bolyongó csillagok -
titeket felénk mily erő taszigál?

ki görget ránk pusztító haragot
ez már a lelketlenség túltengése
kérek egy mozdonyt a sínekre

Oly andalító, szép - az indián nyár;
beléd szeretett a napsugár is!
itt simogat, itt fénylik, süt reád már
reggel, kitartóan kísér csábít.

Galambom, te, édes búzán nevelt
erős asszony, öreg a nyár, de cukros,
édes körte, mint a csókod, leheld
rám is illatát, szoktassuk ajkunkhoz.

Az ég kulcslyukán át nyitja szerelmed;
hogy estére jobban ölelj, hevít
de gyöngéden, és szívem meg ne perzseld!
Maradj mindig asszonyosan szelíd.

Én meg szökdelve úgy szaladok lásd -
fogom neked a boldogság madarát.