kukkantsbeblogomba

Szögről a végre fúrodik égbe
szíven talált felhőn megváltóm eljön.
Vérző nádszál, kéktónak éke,
hajolj meg előtte, jöjj megmentőm.

Bűnünk, mint kard, forgatja bajnokát.
Szeretni mellvért nélkül, butaság;
Véd magad, Judás csókja tarkón vág;
Ha sznob vagy, tagadod a fetámadást?

Mondjuk ki, szögek hegye nem sebezte.
Aki nem bűnös, az, verje tenyerébe
az első szöget, lelkét nem fedezte.

Csak a szerelem büntelen csak a csók;
Melynek forrása a vágy - szívből buzóg.
Vigyázz rá, ne menjen feledésbe!

Tündearcod szép mosolya a vágyam
egy szürke vágydalba csomagolta.
Téged követő szempár vagyok -, szárnyam
ha volna -, úgy repülnék karodba!

Tétova a szám, hisz kimondani fél:
gyógyító szerelmed felett, majdha
eljár az idő, meghalok -! vigyél
akkor mesésvadonba.

Dörömbölő mellkasomra virágot
hintsen a természet, s elporladok
oly örömmel, mint egy forró sivatag.

Nyiss egy rést emlékeid ajtaján, s mondd
hogy lelkem ott lakik veled, s várok
újabb légyottra és lelkem fölkacag.

Kiképzett szerelmes vagyok -, rutin
az ujjbegyemben; hivatástudattal,
s előzékenyen, mint jó maszkulin -
füzöm szerelmem magamhoz, s csókokkal.

Hol is neveltek ilyennek? ahol
szeretet van; sokan üldözik ádáz
rivális "jótevők" -, szívem dalol
és hódít de soha nem volt nőcsábász,

Csakis egy szimpla szerelmes aki
figyel rád kedvesem feltünés nélkül;
a rendelkezésedre áll, ha kell.

S ha nem, akkor ki vagyok? senki
a négyzeten, igy véve feleségül
tenyeremen élsz mint egy hópehely:)

Érik kökényfekete, savanyú nyár
fedett fővel egy vén, bokorlakó
szerelem bástyáján nőknek szalutál;
de nem csibész ő; sem csókfaragó!

Nagy ám Erósz alabástrom bástyája,
kit ostromol létrán, mint Rómeó,
sok reménytelen; rohamra csatára -,
de pajzs nélkül  és Ámor, a nyilazó.

Valahányszor lezuhan némely, otthal
egy vakondtúráson -, vérző sebén
bozót lakó lányok festik ajkukat;

Hajam bár szürke, ám két karommal
kapaszkodom létrába, hej, Julia!
jövök még egy utolsó bulira...






l

Veled rózsakert, nem bunker az élet;
szerény e dal, hangosan ne dalold!
Legyen halk mit hallani akarok,
legyünk  dalosak, kik dallal beszélnek.

Mikor megérkeznek a hű méhecskék -,
mint sok éhes ember, ki nem szakács
után kajtat, hanem eledelt; lásd
a méh is enyhíti éhségérzetét.

Dehogy enné meg társak nélkül, ni! ?
hazaszáll, finomat visz szerte osztja;
eteti azt is -, ki, szárnynélküli.

Kevés a szó, mit mondhatnék, hallod, na?
ezért éneklem, érezd remekül-,
nem hadarhatok, ezt érzem legbelül.