kukkantsbeblogomba

Kezem a tegezen, te vagy a cél
nem moccanj, kedvesem! nyilam kilőni
szerelem segítsen; fejedre szép
almát tett az idő, annyira női.

Ne remegj gyönge kéz, feszült, ha csügg
tekinteted, bátorodva repül ki
a nyíl, s ha kiszakad aprócska fürt
hajadból, szörnyen el fogok ájulni.

De győz a lélek ereje, ilyen
a próba, ki szerek téged, nem téveszt
sosem célt, leképezett az íriszem.

Heves vagyok, virtusom ne fékezd;
mert a tökély nem születés kérdése
hanem az erény tettenérése.

Beásva érdekek lövészárkába -,
be jellemtelen, ki más baján
kövéredik mint egy kullancs -; arcába
nevetve igazságnak - népnyakán.

Komor a háború, fáj, mint a lőttseb;
ezerszer kirobbantott létalap,
ledől a stabil épület; s a bőszebb
baka árvák kenyerébe harap.

Kinek van jóga élni ma e földön?
Az állat megtűrt állapot - amíg
eresztjük élni - rángatjuk nyakörvön.

Üvegfalak mögött méltóztatik
könyökölni két tábornok - kávéznak;
s a fegyverek odakint ropognak.

Henyélek-e, ha élek, mert közügy
az életért bármit naponta tenni;
de hogy miként, mi legyen eszközünk?
katonailag ezt kard, vagy béke jelzi?

Henyélek-e, ha dalolva viszem
a jó hírt, s imával töltöm időmet?
Adok-e bármit, ha művészkedtem
haszontalan verseket róva - főleg?

Az a baj, erről nincs jó vélemény,
se rossz, te döntsd el, hogyha írsz akármit;
milyen az áldás benne, mi a cél?

Örökké élni, vagy mit bánom én,
ha kihal utánunk a föld; szalámit
daraboljunk -, míg elfogy az egész?

Mihez hasonlít, ha tervet akar
előre, mint benzint gépek motorja;
útitervet és vezetőt hamar
e század volánja nincs elfoglalva.

Mire emlékeztet most e világ
kabaréba illő ámokfutása?
pedig injekcióznak klinikák
minden emberkét meg se indokolva.

De hol egy jogsival rendelkező,
ki jog szerint vezethet, jót akarva?
nem elavult módszerekkel -, hanem

akként mint egy apa, nemes jótevő.
Aki sötétnek gödrét belátva
előre visz,  visszafelé sohasem.

Csíkokra tépni a versem, segíts!
rongyszőnyegbe jó lesz ám hadd tapossa
száz lábbal jövő nemzedéke, mint
lábtörlő rongyot, amúgy sem lesz haszna.

Bocsátsd meg jövő nemzedéke - szép
ifjak, mosolygós arcú lányok - sajnos
hiába is kiáltok szerte szét;
nem akar lenni itt már senki harcos.

Lankad a nép, beadja derekát -,
belefáradtunk a hitegetésbe.
egyre kisebbre nő a barikád.,

mivé lettél emberiség? mi végre
születtél, éltél küzdöttél? hogy egyből
feled a múltad? nem tudom tovább