kukkantsbeblogomba
EgyébIrdatlan ködös világtetőn
A Göncöl messzi zötyködése mellett
veri a vasat férfiféle, mint
idegenben vasverő, küszködik, mert
csodát kér a világ, Holdat javít,
Zsanérokat szerel rá, magasságos
kikötő lesz odafent; forgatag
serény nyüzsgése, ürhíd bakafántos
Van is ott egy csárda - a Nap alatt.
Minek is az, hol robotók tanyáznak?
az ember csak én vagyok, műteát
hörpintő alkatrésze e világnak.
De amott lejjebb, ím egy új hazát
veszek észre, most kellt életre; éppen,
muzsika szól, s táncra perdült, népem.
Zebrák s a zsebrák
Mért vertél meg sorsom, jobban mint mást,
én se voltam nagyob hibás, ha sírok
ha nem, mégse kapok az égből hívást;
"jer öreg fel hozzánk -, helyett szorítok".
A körtefa ága hajlik felém -,
de ja termése mégse nekem érik.
Eként vagyok én dalos közlegény -
hiába bőgök, nem jut fel az égig.
Megbékülök s Ölelem a babám,
mint a tégla a falban, lazulok ki,
e világ foghija leszek idén.
De visszanézek idő ablakán,
ahol nem fogok ,többé nyomorogni
az Éden nedűjét iszom feketén
kobza pengető gondolatok
mint a fenyőfa, ki kell nőni a sötétből;
hol asszonyok hátát kaparja szerelem körme;
lesímítom az enyémnek; tenyeremből
az elfogadás balzsamilata számára kence
mint a tölgyfa, kemény ha nem vagyok
a tüz várja tagjaim, égő katlan a nőm is
kár lenne befütteni, várjatok télinapok,
ha megöregszem, leszek tüzelőd is.
Ó, zeller izé
Ó, zeller, vár fazék, ínyenc falat.
Lucernás ökörnek szarvát leszedte;
társaságba mehet; fején kalap.
Nyakig kíkupálva szeretni kezdne...
Semmi szédülés, derékon ragad,
mint a darazsat, egyébként lenéznek;
- "ennyit sem tud?" a kétely rádtapad.
Olyantájt cifrábbak a fejlemények.
Nem éjnek izgalma nagy esemény,
hanem kihagyni tipikus kérődzést,
tangozván szép marhákkal feketén.
Kihasznált üresfejek síkagyába
a kémia végülis hagyomány;
nem hibája hogyha a kód - halovány.
A víz patakba siet
A víz patakba siet,de a szív
csak dobogni akar, s vár kérve téged;
közel akar érezni, nem passzív,
Kunyerál még sok talit, ritka szépet.
Jöjj, légy te is kispatak, jöjj alá
elefántcsont tornyodból, csak csöpögj le,
mint a tétova eső, oly kopár
alant a táj, szemerkélve érkezz le.
Idelent mindenki szomjas nem egy
csókra, igazi ölelésre; szánd meg
anyátlan szívét ömölj ki, pohárként
jelenj meg, mint asztalon az ital;
enged kihörpinteni e vakreményt;
S szívem életre kel s élni akar...