kukkantsbeblogomba

Ha i kullog el
nyár után kiáltva fel
Ősz-i rózsák bólogatnak

Az újvilág kopog, hátha meghallod:
Egy szerény ember - a jövevény felé int,
és jobb kezével székre mutat:
- Tessék leülni, vagyis üljön le.
Ezentúl ne várjon sorára, rúgja bé az ajtót!

Kérdések tömkelege zúdul a gyürött papírra:
,,Mit tudnak ők segíteni rajtam? -
- Fizessék ki helyettem szegénység adóját?
Nem fizethetik. Akkor töröljenek a listáról!
nem törölhetnek, hiszen én létezem
És talán mások is ugyanígy, ki tudja azt?"

Amire pénz van az megjavítható.
De ha ki is radíroznák, ha azt
mondaná a főnök: nézd, megcsinálom
jó, mert szegény ember vagy, eltekintünk
a létezésedről, hagyd itt a ....
- Mit, mit kell itthagyni? Nézek körbe
senki sehol, hová tüntek ezek?


"Eridj dolgodra..." hallom odakint
valakik beszélgetnek -,ki is nézek,
jövő-menő parasztokat látok, akik
határozott céltudattal, meg  világos beszéddel
bizottságot alakítottak -, és csak várnak.

Születési bizonyítvány is kéne ide? jó.
De a hátralékaimat ne firassák, punktum -
béküljön meg eme gondolattal az elmenő,
kinek gondja-baja volt velem, mert
az Újvilág már a spájzban van,

Nyest nyargal fakupac alá, balgán
jön a gazda -, alatta mit kutat?
Nem kapta el, nevetnék kudarcán;
de nálam is hasonló a gubanc.

Később észlelem félszegen, megvan!
kis eleven, farka lenne ecsetem.
nos, minálunk lapul. feszes lélektan;
négy talpára patkómat veretem.

Nagyon hasznos, örülök neki, jaj,
neked kisegér -, ebédje leszel!
Szimatol a nyest, kéne neki olaj,
kisütné  pirosra -,  szekfűszeggel.

Észrevétlen fogynak el hógolyóim - hibbant
a szív, mikor tavaszodik, bezsibbad.
Nyitott ablakon át, kidobálom jeges szavak
ujongását, olvadjon könnyeket a bánat.

Eszembe jut amíg fáztam szerelem vibrált rajtam;
s a tavasz zűrzavarában előre látom
Ámor tüzes nyila lelkem eltalálta
kivetközik belőlünk a rideség kihull hajszálon.

Mint kikopott fehérség, hóember helyén tócsa
maradt, beteg szellmképe s ki érzi még hóassony
csókját? fején a lábas visszaköszön. keze lilakék.

Ünnepel az ég rózsaszín nyakkendővel, ámul
a világra s a láthatár kézzel meghúzott vonalán
örömfény táncol fenyőfánk hegyéról aláhull.
Besárgul légnyomás kihuzza a földből szaporán
a növányzetet, hallom megérkeznek...

Mint mikor a macska váratlan
A farkát elkapni akarja...
Az irány hátulja ártatlan
verítékét kanyarba facsarja.

Nem igen van hely most forogni
keskeny az út, hátulról halad
a cél felé, nem tud oldalogni,
Nap lesüt, zsenge szépség hasad.

Határvonalon válik el a
májtól az epe, ereszd be
a szerelmeseket, tűzkarika
kigyúllad, megérkeztünk végre!