kukkantsbeblogomba

Opálos csendben lusta Nap kémlel;
Mezőt vetít a földre, havas homályt.
Ember rak egymásra sziklaköveket;
kő alá giliszta vájta be magát.

Varázsszemű éhes madárka száll.
Ezüst mellkasán tollpihe didereg.
Ki tudja sorskovács mit kalapál;
Szemnyílásnyi sejtelem mért hiteget?

A fiú a lányra bukkant, itt vagy?
Csókot nem ad, kissé bizonytalan.
Visszanéz a csaj örült szomjasan.

Óra ketyegése, sürgető, fahang.
Minden elmúlik egyszer, átmenet
az élet, ne válasz halálnemet!

A széi csak addig szél, míg le nem áll,
a hajó is csak a zátonyig jút,
esetleg laviroz, pang szembe az ár
erejével, végül homokra fut!?

Hajótörés, feszült lélek vesztegel,
elő a mentőcsónakot, siess;
viharban révbe juthatsz, sose hagyd el
barátaid, hol életet menthetsz.

Kifog alkalmas időt a fergeteg.
Vad ellenszél sose hátráltasson,
túlélőnek mondd, nem jár jutalom?


Zord hullámsírba kerül ki elveszett,
s lám elhagyja lélek,mint süllyedő
bárkát a matróz,  vizbe nem veszendő.

Nincs progresszió, haladás ellen
kutyagol a gond, sötétbe invitál,
szerelmet spekulál de sűrgösen.
Idő nincs átgondolni,kapkodni muszáj?

Nem késik a bánat, bárcsak kissé
világosabb lett volna, ó miért is
pont mikor szépálom megejt, nincsé
töpörödik a van, s lön hipotézis.

Nincs se előre, se hátra -, kényes
és nem igényes álltatás az irány.
Melldöngető eredménye silány.

Akarni akart, de majd ha vén lesz
esetleg holtig király, tenni is fog,
Hübele Balázs helyesli menni fog :)

Szőke mezőn sánta szél
botladozva ebszékfűvet rázogat.
Utolértem, a víz mellett, henyél;
ekkor forogni kezd , táncolgat.

A kutyám mezitláb -, máris halásztóba
mosta a lábát. Máriatövist
taneszlibe gyűjtöttem, s egy cigánynóta
kényezteti a fülemet; a körist
madárféle kutatja át,
hopp egy legyet bezabált.

Üres legelőn zoknit visel kis nyuszi,
egy nagy mókus kergeti a fa körül.
Kutya csahol, úgy szeretne elfutni,
de poráz nem engedi, s majd megörül.

Nap és a szél értünk csatáznak,
melyik itt a nő? a szél nem lehet;
ámbár szeszélyes, mint a dámvad,
szelíden sűt s hirtelen megfed.

Jöjj napocska, s ne puffogj szelecske!
boldogabb lehetnénk szélcsendben,
csakhgy, ha befülledsz, mint a kemence -
öl a "szeretet" -, elveszi kedvem.

S a szív vihart sejtet, összerezzen,
anya oltalmát keresné, dobol
szaporán, s a mostoha rá reccsen -,
aztán fáradt lelkébe gyalogol.

Mennyivel szerencsésebb kinek
szerelme anyáskodó, mégha
nyügös is, magába száll, pihent
aggyal - észre tér, s megpaskolja. :)