kukkantsbeblogomba

Meleg a festmény a hideg falon,
odafordul aki fázó, magányos;
Valaki várja őt egy kis padon;
körötte melegség, s a táj virágos.

Ki festette és kinek? ez talány.
Biztos fiú volt, nézd a padon egyre
emészti magát, csalódott a lány;
de mégis oly kitartó, mintha élne.

Mintha beszélne forró hangokat.
"Gyere édes én halálomig várlak"
de a fiú öreg már, lomha.

Remegő keze ecsetet se foghat;
valahányszor a képre néz, fáradt
szíve megsajdul, s kiszárad a torka.

Tudni kell, hová tűnt a jó,
a rút, a megrendítő szép.
Egész embert letukmáló
szigor, titáni gyengédség.

A lelkem mélyén felszínes
feledékenység ringatózik
nem lettem bölcs mágus, érzem,
az egom tagadva bólint.

Falovat hajszol a tegnap -,
máig nyargal; rajta fénylakk.
Holnapra elfogy az összhang,
elölről kezdő szegény vagy.

Mindegy nem oszt nem szoroz már,
behunyt szemmel élesen látsz.
Halvány arcon nem nő szakáll;
sima tóból lesz tengerár.

Futó toporgás, célba juss!
Lehetetlent kedvelő vén
fiatalodj ne légy mélabús;
sivatagban kószálj tevén.

Aki él szeret még úgyis, ha feszt
letagadja, szeret valakit akkor
is, ha őt nem szeretik, s kirekeszt
olyant, ki számára rizikó faktor.

Ki meghal, szeretni nem tud, hacsak
a lelke mennybe nem ért, de miképpen
kerülhet bárki oda, mert agyag
az ember teste, s lelke fut a fényben.

Fut fel égi lakhelyre, elbolyong,
hisz angyal nélkül nem találna vissza;
miért nem készítenek erre fel ?

Fut felhőbe fut, s hívja egy kolomp;
s ha nem leli hol lehet ajtó nyitja;
oly néma lesz, senkivel nem perel.

Porcelán medrekben isten adta
víznek a folyását, lelkeket
mosdató örömige szavát - ha
meghallanád, mi a szeretet,
anélkül nem vagy csak gyáva féreg.
semmit nem érnek földi versengések.

Küzdeni egymásért, mondd - mióta
nem teszed, mert csak magadnak élsz,
ember aki vagy, a hadi flóta
emberirtást végez és te félsz
a másiktól? szintén ember ő is.
lehet forradalmad bár petőfis;

Nem a háború hoz jó metódust,
szűkség nem lenne itt, ha az ész

irányítaná végre a sorsunk;

ember az, aki másikra néz
Nem segít gazdag érdeke, vágya,
ki  a hatlomért sírunk megássa.

Útjainkat arannyal kövezné
a szeretet a közös akarat,
Földünk javai itt mindenkié -
Mégis ki nem vetett -  az arat?
Néhányan már mindent felhalmoztak,
vissza kell venni hisz - kiraboltak!

Osztani kell újra, persze másként,
mint ahogyan eddig folyt a lé,
legyen végre józan elv a szándék,
nem minden a dús gazdagoké,
csak amennyi jár! barátom - ez van,
neked is jobb, ha minden rendben van.

Fájdalmas szerelem ének -,   élni hűn -
ki mégse bírsz, mert tér akadálya
és időnek némi perchiánya
szétzilál -, de a magánytól félni bűn;

Nincs szabály kétségtelenül, s cseng a fül -
Vágy-kacagva kicsalt kedv - sorskártya,
reszketve tépné ruhánk le szánva;
kínnal, s mar az őszinteség legbelül.

Megélhetés ürügyén gürcölni,
s kusza rend kényszerzubbonyát vetni le -
avagy - menekülni éheztetve -

boldogság elől? És ki nem szürcsölni
vállúból a szürke sors levébe
áztatott ridegséget őt feledve?