kékszemű rókámmal forradalom után

Nézd a színpadot. de sose hidd el
mit előadnak - kimért hatás;
színészek nyöghetnek, mégse rí fel
ott a fájdalom, se bú se más;
Bár együttérzést mímelnek "érzőn",
de nevetve jönnek le a lépcsőn.

Hisz a valóság csókja kegyetlen,
mért szenved mondd -  börtönben - akit
ártatlan csuktak le és védtelen,
dézsmálják kevéske álmait.
Azt nem előtted teszik - ki látja
mit művel sok önkényes szadista ?

Baj, hogy a világ ezt meg se kérdi;
mások kínzatása mért jogos?
elkövette vagy sem, hogyha sérti
pár puhány hatalmát - már gonosz?
Érzékenységünket bánat ejti,
de az övéket a pénz csalja ki!

Van különbség, és ha dalba kezdek -
Vérző sebek, gyalázat rezeg
húrjaimon - nem úgy, mint a képzett
énekes, ki forgatókönyvek
ritmusára színlel keserédest -
másként vernek  el   hőst a pribékek.

Énekelni könnyű ha van kotta,
ám ne feled kottából csak az
nótázgat kinek nincs isten adta
érzülete; annak a panasz
csak egy dallam, vagy zenetéma -,
könnyen átválja gyakran poénra.

És leverték bíz a forradalmat
nos, "megtorlás" következett.
S tudjuk a hatalom logikátlan,
Elhajtja az országból veszett
dühével még a jóra valót is
tömlöcbe veti, és bohóckodik.

De nem úr az önkény, hisz töketlen;
Félelem mozgatja - retekész -,
Fut nyugatra a rókám - tömegben;
tartok vele én - mindenre kész.
Ágyat vetettünk bécsi peronra,
éjszaka a rádió bemondta:

Mit egyébként megírt ott az újság,
táborba jöhet jelentkező!
Két kézzel várja a magyar munkást.
Máris lehetnék liftkezelő.
Kékszemű rókám csizmája sikkes,
gyorsan szemet szúrt nem két shillinges!

Ejha! micsoda elegancia,
más szemmel nézve a világot
megcsóválta fejét pár francia;
kékszemű rókám mit mondhatott,
hogy ő menekült? á, hagyjuk ezt most
Lágeres hangúlatra nem szított.

Hányódtunk mi Bécstől Kanadáig
Sok vasaltinges politikus
vartyogta rólunk spicces dumáit.
nem voltunk gazdasági mókus,
nem gyűjtöttünk pénzt bankárosoknak
s az otthonlévők levelet kaptak.