kukkantsbeblogomba

Szoborként szenvedd a földi tanitást;
Te légy mozdíthatatlan. Meg se lásd,
hogy leköpnek; kerüld a formalitást.
Ne hatódj meg, süketen érjen a vád.

Ledönteni kész a népkar, nem ért meg,
pedig minden ember egy alkotás;
Annyi az érdem amennyi az érdek
ami miatt nem dönt le a "jogász",

Ha viaszbáb, nála nem csont a váz -,
könnyebben túléli - s talán szerencsés;
de nem lelkes, mert az már olvadás.

Figyeld a szobrok világát! Egy szép,
hazug világ; kis vonaton pózolnak -
s te nézed a szerelvényt, mint karnagy,

Lemerülők ha kell a víz alá
vagy fölszállok, s lesem a kánya fészkét.
Nem rajtam múlik bármi visz reá;
úgysem riaszt el bús világi kétség.

Ejtőzök pár vicces metaforát,
laposra püfölöm a randa rímet;
térden csúszva hithősök templomát
áldom,  poéták közt a Jézus hitet.

Teremj földi eledelem te szén
mint leülepedett víz - tiszta elmét,
hogy a gerincest szólítsam nevén.

S bejárván nagy szerelmem végtelenjét,
versbe szedjem - van igazszerelem. 
melyben te vagy ó asszony a mindenem.