kukkantsbeblogomba

Szoborként szenvedd a földi tanitást;
Te légy mozdíthatatlan. Meg se lásd,
hogy leköpnek; kerüld a formalitást.
Ne hatódj meg, süketen érjen a vád.

Ledönteni kész a népkar, nem ért meg,
pedig minden ember egy alkotás;
Annyi az érdem amennyi az érdek
ami miatt nem dönt le a "jogász",

Ha viaszbáb, nála nem csont a váz -,
könnyebben túléli - s talán szerencsés;
de nem lelkes, mert az már olvadás.

Figyeld a szobrok világát! Egy szép,
hazug világ; kis vonaton pózolnak -
s te nézed a szerelvényt, mint karnagy,

lemerülők ha kell a víz alá
vagy fölszállok s lesem a kánya fészkét
nem rajtam múlik bármi visz reá
úgysem riaszt el bús írói kétség

ejtőzök rá vicces metaforát
laposra püfölöm a randa rímet
térden csúszva csókhősök templomát
játszom poéták közt az alfa hímet

teremj földi eledelem te szén
mint leülepedett víz - tiszta elmét
hogy a gerincest szólítsam nevén

s bejárván nagy szerelmek végtelenjét
versbe szedjem - van igaz szerelem 
melyben te vagy ó asszony a mindenem