kukkantsbeblogomba

minden szó e versben egy egy tégla,
versláb ragasztónak itt a cékla,
szómúvesnek nem lesz sírhatnékja
mert ha hagyma lenne, volna páncélja

de kár hogy nincsen boritékja
vagy zsepije, ettől van ma sírhatnékja
hiszent tudjuk olvasóknak az a célja
ne karcoljon a tollhegyem acélja

Elárulom ez a céklarím fortélya
répát is kisüthet a forró rostélya
sajna dülledezik bizony a kastélya
ezért van mindig töltve a karabélya
Vége :)

Meta viszi a labdát, elakad;
Fora odaszalad, átveszi, mindjárt
letámadja egy hasonlat, lecsap
egy hatalmas rúgással -, gólt ad.
S a hátrányos helyzetű kapus
mentegetőzik, les volt, ez gyanús.

Meta lemegy hídba, Fora tapsol -
hova tovább? - kérdezi és zokog,
de miért is, Mert nagy hatással van rá
eme moduláció, nagy dolog ám az -, há!
miden indulatszó, melynek nyomatéka
sajátosan felfogásmentes, de néha

Meta költőikérdést akar használni;
Fora nyilvánvalóan máris fokozni
akarja a feszültséget, de szókincse
ehhez kevés, ezért rátehénkedik a rímekre,
Allegóriák és szimbólumok zuhannak
az égből, mint az eső, nyoma sincs halk
elégiának, legyél hálás olvasó, hogy
nem írtak ebbe leírásszerű mondanivalót

Elvagyunk anélkül is, egymásba ragad
a Meta meg a Fora, így lesz bizarrabb
az ellentét - így - a vége felé, hozza
képeségeink az inspirációra...
eközben, ha szinesztézia akad a tollhegyre -,
ajánlatos, hogy - gyorsan fejezzük be...

szerényen szerkesztgetve szerzeményt
szavakból szerelmes szóhasználattal
szitán szűrt szenvedélyes szívzengést
szédült szaggatással számláltattam

szamócát szépem szemenként szedte
szeletelte szobámban s számban szétfolyt
szorosan szívtam száját szeretve
sziszegve szorított szipogva szép volt

szabad szobrok szemérmetes szentek
szendergő szótlanul sztárolt személyek
szerenádok sziréndal szeletek

szokás szerint szokatlan szenveleg
szeretetlen szembeszáll szellemének
szerkezetileg szüntet szinteket

Angyali seregből küldj most nekem
ó, mennyei fenség, kísérőt e dalban -
fennkölt figyelemjelt -, olyan legyen,
mint lelkes kórus, mely hamisítatlan;
földre szállt hangszínű égi kar; kezem
irányítsa lejegyezni  e sorokban
eme történetet, rendre, amint volt,,
ekképpen semmi nem lészen eltitkolt.


 Fel is zendült mennyezet magasán:
körbevett pihentető dalbetéttel;
s én elkezdtem, sorba egymásután.
Olvasd, ahogy következik - ne késs el,
angyalok hangja fülem pulzusán; 

 pici membránom kényeztetve el,
táplálván a ritmust meg a cselekményt;
(én azt veszem alapul érzelemként).

Midőn az történt hogy a Mikulás
kezdte ósdinak tartani ruháját,
s megunt vörös mentéje. csuhás
kellékét áztatta mosodában, hát
mi tagadás betmeni katonás
cuccokra kezdett sandítani, s közben
híres zsákját is kidobta, hirtelen.


Fura de megkért egy köpcös asztalost -
valahogy segítsen neki faládát
pár szöggel összeütni... a farost
tök nehéz,  miből doboz lett, ha látnád,
sok cukorkát , csokit belepakolt;
ám nehéz is lett, s feltűnő leginkább
azon agyalt egész nap, nézegetve,
mégis milyen ruhamodellt szeretne.

Legyen acélosan hideg a szín,
de sima, mint a selyem, úgy suhanjon,
mint egy batmanfigura, rózsaszín
szemüveggel az orrán, csak ne tudjon
senki erről, mert majd ha valakin
esetleg lesz régi cucc szokott módon
beöltözve, mondom, akkor tudd meg,
az nem igazi Mikulás, az téved.

És izgult apóka lám, s az idő
szép lassan hozza nagy ünnepe napját.
El is indult este - settenkedő
körútjára, s ím, elkezdte a próbát,
jó közel várta az első tető,
jött a ládával és máris porul járt,
mert cserepeken ládája meg nem állt.

Majdnem lepottyant, (hűha, ezt azért
még többet kéne neki gyakorolni),
Na, de most lássuk a füstös kéményt;
be is ugrott, hát jelmeze - holmi
erős anyag -, szuper lett, ámde mért
nincs nála semmi? Előbb be kell dobni
a dobozomat, hajtogatta s ámult
nem fért be, jaj elakadt s ő beszorult.

A reggel ott érte, úgy beszorult,
de rájött; célszerűtlen ládikója;
mégiscsak jobb a zsák -, s itt elpirult,
nem lesz hát, az év nagy feltalálója,
pedig annyira igyekezett izgult,
csakhogy terve füstbe ment,szánja- bánja,
de valahogy a kéményből kimászna.

S az angyalkórus, halld, itt lép elő,
fel is csendül a dal, angyali ének;
"Mikulás, Mikulás, eltévedő -
mit tettél? rendes ruhád lecserélted,
ciki kalandot kerestél, de jő
a megmentő sereg, s Te szabad lehetsz"
Ekkor az apóka belátta nincs más
cucc számára, hisz ő igazi Mikulás.

Ki is kászálódott onnan hamar,
csoda hogy ezt így - ennyivel megúszta;
lépteit kísérte legott égi kar -,