kukkantsbeblogomba

nehéz a kéz meg a szív fájdalom
de könnyű a szó, ha pereg a dalba
mint a homok nyúzott csontvázakon
remek üresség strófába futtatva

nehéz verseket vár ma ez a kor
de könnyű rímesen ömlengni rémest
magasztos vagy költészeti porond
cifra lanton rázott rongyaink égesd

tea mellett a szavalás be szép
mint venyigével kötözött kéjsóvár
azonképp hallgatja sznob s félreért

kezet lábat persze büszkén szét lóbál
hiszen a szó ékesen körbe járt
menten agymosott lett akit megtalált 

nincs témája a költőnek nem is kell
szavakból szövi gyalult képeit
üvegből formált nők öntvényeit
sima testűk simogatva alszik el

ez volt az első szeretőm amorf
de szeretni úgy tudott mint anyám
s fektetem emlékszobák matracán
s nézek a semmibe szívem ríva forr

s rám mosolyognak kacéran a szüzek
vágy-tiszta szemérmes pillantással
s nem fogy a szó cérnája nagy a cséve

asszonyok hajából sodrom és csüngnek
alá dús dróthajú fürtök által
csábítás idegszálai a légbe

kefével kézben íratsz igazán jót
portalanítani kell mindenütt
igeragokat kukákban találod
sok szép melléknévről töröld a bűnt

vissza mindent az asztalra ha szép
ha rút feljavítani szavak alját
és tetejét kötözd be a sebét
úgy szedd össze mint a zsidók a mannát

ez a táplálékod meg az enyém
nem csak kenyérrel él az ember - enyhén
szólva kard ez lelkek harcmezején

tudjuk feledékeny az agytekervény
de a szív a hűség a kitartás
még mindig áldásos cselekmény

1.panel

hápog a vadkacsa lő a vadász
nem találta el arra ment a költő
arrébb egy halász most épp kihalász
egy márnát de ő is csak időtöltő

2. panel

a festő festi már a vadkacsát
és a vadász mutatja hova célzott
halat pucol pecás süt vacsorát
jön a pap - megáldja a maradékot

3. kis-panel

a puska túl régi volt rozsdamart
a töltényhüvely beragadt a csőbe
s a horgászbot damilja beszakadt

4, kis-panel

a költő ekkor bajszát megpödörte
mitől egy anya teje elapadt
ezért bújában versét összetépte

*panel itt annyi mint előre gyártott (tábla) elem, vagy versszak

lemerülők ha kell a víz alá
vagy fölszállok s lesem a kánya fészkét
nem rajtam múlik bármi visz reá
úgysem riaszt el bús írói kétség

ejtőzök rá vicces metaforát
laposra püfölöm a randa rímet
térden csúszva csókhősök templomát
játszom poéták közt az alfa hímet

teremj földi eledelem te szén
mint leülepedett víz - tiszta elmét
hogy a gerincest szólítsam nevén

s bejárván nagy szerelmek végtelenjét
versbe szedjem - van igaz szerelem 
melyben te vagy ó asszony a mindenem