kukkantsbeblogomba

Éjnek visszhangja, órák kongása,
könyvespolc recsegő szuszogása-
Famoly rágja apránként romba -,
kiadványok foszlanak szét rajta.

Álmaimban látok egy igazi,
bölcs olvasót, mint hullnak könnyei.
Előtte féreg rágta könyvhalom,
betűket keres porladó lapokon.

S a falon fej fényárnyéka villan;
Jézus véres arcképe felbukkan.
Mennyit ér halandók eszmeisége?
Csend van, nincs felelet e kérdésre...

Előítéletem véget csapvizet nem iszom,
szakállat növesztek, hajam se tupírozom :)
Kritikusok kíméljenek, közösséget nevelni
nem másokra mutogatással lehet - dalolni
pedig, otthon is megy -, gereblyézés közben.

Néha megkérdezem, bűzlik-e a szám?
s lefigyelem, hányan álszentek hozzám.
Eredeti lehet fogkefével almát mosni,
Radírgumival tehetséget srófolni...

Szerelmesnek keresztbe tenni, ó irgalom Atyja! -
Felpuhított levegőt óhajtok, enyhén elegyítve hajnal
előtti köddel. Érdeklődnék, hol a legselymesebb
az oxigén? Absztrakt-e az újságolvasás, esetleg
ez is hagyomány? Ki az őrültebb, és ki vitatárgya?
Ez lenne mára a költészet hármas szabálya...

mindent szóvá tesz a próza
megírta már többszáz Józsa
az egyik süket, másik távozna
agyvérzése római számmal számozva

baráti köre agyaggal sározva
az persze szerinte más próza
görbe agyféltekét pározna
mikor fecseg kissé parázna

prózára hullnak a félrímek
póznára pedig a kék hímek
hímezni-hámozni kell a mesét
piros szálal aláhúzni a lényegét

Minek nevezzem avatatlanságom?
Talán dilettáns vagyok, esetleg
nem illetékes, de ékes aknákon
vagy aktákon, ki hogy érti, tényleg.

Alkalmasint esélytelen szarságon
cseszem el szabadidőm, ja kontár
belbecsben, s akkor bámész marhákon
figyelek bögölyöket,  szent zsoltár -,

Nádihegedüm, kukoricaszárból,
s a karmester hozzá a jóisten.
Nyakatekert szöveg motoszkál génjeimben.

Kicseng kilenc - hányadik zónából;
minek nevezzem? Öntevékenység!
Mi több, kolompként kongó üresség...

árad a Tisza, mindent vissza

kiárad a világra akár éjjel

akár nappal,nézzünk széjjel

itt az idő meg vagy híva