kukkantsbeblogomba

én ki nem vagyok szavak őre
víg önkritikám - higgyük el
nem írtam meg soha előre
kapja meg - amit érdemel
ha van olykor benne tanulság
s kihull minden életuntság
nem töprengek át sok éjt napot
inkább szeretném hagyni ott
mintsem tollam agyon becézni
s felavatni tökfejem korán
heverve mirtuszok vánkosán
tükröt se kell folyton nézni
s aztán félóránként nyögni fel
hogy közel a vész - ma visz el


mindeddig Anyegin rímekben
ezt kezem ritkán írta le
nem mintha így zengene szebben
mert ami lázzal volt tele
azt ezután is csak poéta
írhatja le... mégse séta
innen Odesszáig noha lát
bárki Puskin cvikkerén át
hozzá méltón úgy se dicséri
világa zegzugát - nem is baj
nem reng emiatt a talaj
maradjon helyben s nem éri
meglepi ha rózsát telepít
hisz így senkit nem kényszerít

unalomra... hogy szertefutna
sok olvasó hisz írtam én
annyit amennyit nem hazudna
egyvégtében maga helyén
egy politikus egész évben
hóbortok heveny dühében
nívóm is górcső alá kerül
s had fürödjön ki elmerül
jobb lenne róni házfalakra
s leszűrni olcsó löttyön át
az epilógust önmagát
senki nem látja ott ragadva
önteltség sarában magát
ki még a Dunát se úszta át

Ha a liszt sem tiszta - míg a szitán
át nem rázták, miért az, ki csatangol;
és pucol bűnös körökből, s nyilván
távol marad valahány bűnbarlangtól?

Hiszen őt is megronthatja a pénz,
Neki sem okoz örömet üres zseb,
s ha oszt kártyát máshol egy visszakéz,
tartja a markát, ám ezért ne vesd meg;

mert nem biztos hogy jobb a szerénység
hisz a tisztesség fogalma íratlan,
s a kosz lemosható menet közben...

elvileg a liszt amúgy is érték,
ha szitálatlan, de amit kihagytam
e versből: ott van minden mesekönyvben

Nem nevet az ember szívből csak úgy -,
főleg, ha - átérzi a világ baját;
egyébként bármire legyinthet - fujj!
ne lássa az igazság túloldalát.

Vattakabátba bújik az öröm,
nem tér be hozzánk ha elvből nem fűtünk.
Nem spórolhatok - érzem bőrömön;
Házikabátban is fázik a fülünk :).

Egyetlen mosollyal elül vihar
s lesz békesség, csak törődj álmaiddal;
kérdezősködj, és kapsz szabadteret,

hogy kirepülj a tettek mezejére;
onnan aztán landolhatsz nevetve,
mondván, "mégis befejeztem művemet!"

leng az ajtó jó neki ezt szabad
lóbálnám én is magam ifjabbak közt
lófrálnék s végig ölelném nyakad
de már lemaradtam mint ki sárba dőlt

alagút végén imbolyog a fény
lámpás vár-e rám ott - vagy gyertya csonkon
füstölgő végzet vérvesszös sövény
nem izgat átesem én árkon-bokron

lötyög a föld tengelye - rozsdamart
kitudja azt mióta meg se kenték
rázkódik hegy-völgy lapos Tiszapart

egyre őrültebb már ez a sebesség
nem szédül itt senki? nézek körbe
s látom a tó vize a holdat összetörte

át ad az Ősz a Télnek mintha én
portéka lennék évszakok piacán
alkudhat rám Nap és Hold küldte lény
fényt tompítva adhat el zord éjszakán

csókok böjtje ebből mégse lesz itt
kit elhagyott az ifjúság nem felejt
mert jóllehet már öreges a szív
de lelke nem téli nem nyári selejt

olyan mint az elrepülő galamb
kire hiába alkudtak kufárok
egyszer csak előlük - huss - elillant

s az évszakok egymást cserélik látod
sosem ugyanolyan a kínálat
ezek csak vastagítják az irhánkat