kukkantsbeblogomba

Mikor lesz tisztaság mosolya csábos?
egyszer még jönni fog békésebb kor;
bolond fák füstje örökre leáldoz.
higgadtsága mindenkit überol.


Rabul ejt, de nem öl meg ha rád néz,
vagy enyhén rád lehel, megáld beszéde.
Akkor kezdj szívem, lelkem égni még.
Ne szaladj máris ócska fedezékbe.

Halk szóval csengő magyar vád -, csitul
s akik szépszemünk egykor kikaparták,
nem lelnek áldást; leégnek komiszul.

Igazándiból míg él, a magyarság,
megtisztulhat bűnös Európa,
ha nem kacsint korrupt cinkosokra...

Az ember azt hiszi vércsepp csupán
a lelke, pedig fém az; lehet egynek
ezüst, másnak arany -, avagy titán:
Eszerint a vas legegyszerűbb szerzet.

A tüzet kedveli, óhajtja, mert
hidegen törékeny, ellene ráspoly,
netán kalapács törhet, feltüzelt
körülmény kebled hevítse ki mától.

Ha langyos a lélek, hajlítható,
de ha megolvad, csak jóra törekszik;
kegyes láng, soha be nem csapható.

A szerelem, a hit tiszta mindig,
csak égjen szép szívünk tüze egymásért,
e boldogság megosztva többet ér.

Jelenések Könyve 3, 15-16-ban olvasható: ,,Tudok cselekedeteidről, hogy nem vagy sem hideg, sem forró. Bárcsak hideg volnál, vagy forró. Így mivel langyos vagy, és sem forró, sem pedig hideg: kiköplek a számból."

A molnár fia vagyok én -,garat
előttem, nagy búzaszemek énekét
ma is hallom, sosem csitul e dal:
A bölcsek a morzsa súlyát lemérték.

Belek katéterét zengi megint;
Sütés után anyám fáradt kezében
a lágykenyér, mint varázslat, leint.
Vegyél, egyél -itt, Jézus a kenyérben.

Üres már a garat és nem bírok
azóta szemtől szembe nézni egyszem
búzával sem, csak ha mellé fekszem.

Mezőn megannyi mezsgye - egy se birtok;
Ünnepe a létnek, földje etet
esőt ráz a hátára Isten, teérted.

A kucsmám oly meleg, kalap ide!
Az égerfa alatt, kékről pirosra;
Van Gogh is levágta fülét, szike
a kezében, vér folyt festőállványra.

Hova vezetett, jaj, Gauguin
barátsága; fut utcán borotvával.
Festmények zöme rőt hemoglobin.
Profilok szépsége fut fintorjával.

Akasztófahumort keres nem egy
műélvező; kacorral a kezembe
a tökfedőm hegyezem nevetve

Mily szerencse, nincs fülem, min bemegy
a hang, csak olyan van amin kiszalad;
virágot tüzök a pánt alá majd.

Hol alszol elánt iramodtató Tél;
Nap is bóbiskol -, mint rézpajzs parázs;
dohogj éhkoppláz , sújts elnyŰtt ostornyél,
szisszenj egy vasroppantó sóhajtást.

Nyaka a hóembernek kitekerve;
fiókos hasában, rívó poronty
helyet -, fogamzásgátlóval nyeszletve
sok apró hóemberke mocorog.

Homályban a táj köldöke is meddő;
hetekig napot sem lát a patak;
pedig csillanni jó lenne halaknak.

A fejszeél ólomszürke gallymetsző
pofájára fanyar forgács ragad;
ez ám az újévi tél, sárcafat.