kukkantsbeblogomba

Ez a föld egy szaporító kert - ám
itt megsokasodni, oly felelőség
minek eredménye egy élten át
szenvedő alany a megszülető lény.

Miért irtják az embert? Válaszom
bagatell, ők tudják, de bevallva sejtem;
Pedig aligha szapora, vakon
tenyészti faját, időt fecsérelten.

Egyet-kettőt sok éven át nevel -,
ah, ez még rendben is lenne, szerintem,
de aztán sokáig még itt lebzsel.
nem lép le, mint foxi ama harctéren.

Nos, akkor kívánok gyarapodást
mindenkinek, kisdedre vágyakozást.

Család a fészke - jó nagy, tere tág;
ereszd szaladni az ember palántát.
Szokás aggódni, mi lesz a melák?
Tegyél meg mindent, meg ne alázák!

Ez a fontosabb, hagyd, ő mondja meg
mit akar, ha felnőtt, taníts fegyelmet,
okítsd megmaradni - nem lesz balek.
Ne húzzák csőbe, kerülje a versenyt.

Ha megérti - a másik is ember,
okosan fog élni, de ha nem - akkor
pióca lesz lelke, kit gyötrelem
szorngat s kisértésbe hajszol.

Magam vagyok, s nem kapok levegőt
pedig nem szívja előlem el senki.
de rámcsukódik a bánya - mentők
oxigénpalackját a szén elrejti.

Szakítson ketté, törjön semmivé -
ki bánja, levegő nélkül is áldom
az életet, szabadság nem senkié
Hamuszín valami a munka, átkom.

Bányajárat beszűkült ürege
kihozni kell ott kovácsok anyagját;
berobban egy bányarém zöld szeme
arcomra potyog márga, kifaragnád?

Tüdök nyirkán tengődik a lélek...
sötét bújtat el, ne lásd mint güriztem,
Szenes a kenyér bele is, késnek
éle patkányt boncol, jöj le, ÚrIsten!

Vidám vagyok, nem számít semmi más
Korán bort iszok, mellé jön a kávém
Fogassatok madarat velem - társ
leszek bámilyen buliban - parádén

Vidám a vasárnap is, fényes nap
alatt turbékol a sok gerle féle
hej, másodszor költenének fiat.
Mit bánom én kell a madár az égre.

mert olyan üres az ha nem repül
fel magasba se fecske se pacsirta
S a háztetőn Miki bá nem hegedül

Örömtelt a család is új gyerek
dédunoka született, összehívta
a hír a rokont - örvendeznek

Betenni még utolsó morzsáit;
emészteni, s a nagy kupac ha elfogy -,
lepihentetni a test bordáit,
melyből Éva vétetett, hasznos ebcsont.

Mítossza a megmaradásnak, oly,
szakaszosan bonyolult. Nyafogások
soványság elleni forrongás, szól
a korgógyomor, mi lesz? - na ez más sok!

Mit esznek tulajdonképpen a pénz,
meg a parancsok urai? sok békát.
Tudom mert brekegnek, hozzá se férsz.

Be kell tenni mindent, mit a fog szétrág;
nekünk senki nem rágja meg, kemény
a csont, de aki rágcsálja, derék lény.

Hol holmi, durva barnák ne gondolj
fehér nyárra, olyat várj, mitől a szó
virágszirmokat füllent -, s megszokod
 kivérezni gyenge vergődéseid.

Álmodj, mint selyemzölbe öltözött
rég nem gyermek, ki már ismeri színét
az elmúlásnak, kit lenyűgözött
a mese varázsa, képzelt vitézség.

Fakul a valóság, kopik a rongy
pillangó szárnyaként , elnyűnéd leplét
mint fontos kelléket - te vén poronty;

Színehagyott lények, vakok közönyét
egy a négyzeten fesd be s mint margó
a lét kartonján, visz sárga autó-.