kukkantsbeblogomba

Elindult, mint egy légy, utánam jött;
a légycsapóm nem volt sehol, na mármost
tudtam; levesbe is beleköp.
Még mindig tart, egyengeti a ráncost.


Akár mi,utálja az éhezést.
Nem áll le, piszkít a térképre, szinte
mindenhol elvéti az érkezést,
sehol nem talál, s azt dünnyögi - hinnye:)

Korai még legyet fogni, megint
fogaskerékkel működtetett verset
elemez, leszarja - aztán legyint.

"Ez is kopott mankóval forog, bezzeg
egy jókedvű kígyóverset nem ír!"
Fura, de nem röstelem, Nincs szégyenpír.

Nem is írok én csak durrogtatom
a klaviatúrát, cseppet zörögjen
a mássalhangzó, teszek mellé
magánhangzót, hogyne tennék, körmösen.

Akármi jó itt a maga helyén,
nincs olyan mondatféle - mit ne tudnék
összegabalyítani - szőrmentén
belé adva jámbor szelídség tűzét.

Tudom, pénzíze van mindennek, fúrt
ledrágítva, szeressünk mégis! mert bár
előnyt nem szerez, egy csók sem hazug;
hiszen a szeretet - szeretet után jár.

Igaz, Júdás, csókkal árulta el
az Ember fiát, mégse motiválhat
viszonyzavart, a népnek erő kell;
Rebesgetem eme tényt a világnak.

Ilyen még nem esett, noha ma hó esett
az almafám ruhája még zöld, ez csoda?
nem is tudom; Tél a nyarat ölelte meg
Zöld levélen a hó, kis angyal paplanka;

Pedig Ősz járt erre felé, nem szedte le;
Jött a hó, fehér takaró, almát is lelt;
Piros fehér zöld, már értem -, nemzet színe;
jelenség-reménység, hidegben is oly szent.

Ne aggodj, a Tél nem akar meggyötörni!
Eddig sem akart nekünk rosszat; Ünnepek
Mózeskosara, jég és tisztaság, semmi
sömör; csakis ezüst színű béke, ünnep.

Üres a füzet de rég nem írok
nem rajzolgatok belé, vár a cerka -.
marokra fogn. Egy szelíd szurony!
Jelenlét lap, felejtésre eszterga.

De szép a kusza, olvashatatlan
parasztos betű, elszokik az ember.
Valamikor hetykén, szabályosan
vetettük papírra biztos kezekkel.

Remegni nem tudott csak ez a szív,
ha szerelmem nem leltem, nem mosolygott
sok ideje rám, cudar évek, ej!

Hogyha lehetne visszamenni, mily
serénységgel szaladnék, néma, boldog
mezítlábasan, alázatos szívvel....

Sokan beszélnek ma  egységről , ám az egység - nem a demokrácia része, mert A demokrácia egy olyan szkizofrén állapot amelyben a néptömeg több pártra osztva - nagyon egység ellenes.

 Fogalma nincs a többségnek,  mi az, hogy összefogni, egy akarattal véghez vinni valamit. 

Az ország néhány ember érdekei miatt két-három részre osztva naponta áltéli a széthúzás ártalmas következményeit.
Egyénenként sokan azt sem tudják melyik klikkhez tartoznak. Ám a többség azt vallja, hogy ő jobb vagy baloldali. Olyan ez a társadalom - akár egy szkizofrén beteg - aki azt hiszi a jobb válla beszél a balvállával, azt hiszi több egyén, vagyis személy lakik benne. Nem tartja önmagát egynek, mivel pártokra oszlik - hanem tudathasadásos móddon viselkedik. Hiába lakunk egy országban; az egyik baloldali a másik pedig jobboldali a harmadik valami más agyament elmebaj; stb.
- Ezzel szemben valamikor a régi magyar társadalom egységben élt; és ezt egy országon belül úgy érte el, hogy vérszerződést kötött a különböző származású csoportokkal, s aki megkötötte a szerződést az, már magyarnak számított, független attól, hogy mi a származása. Igy lett egységes és nem pártokra - egyébre értelmetlen osztályra osztott káosz az ország.
Természetesen ha a valaki a múltról kutat könyvekben, egyéb feljegyzésekben, rábukkan hogy akkor jobb volt mint ma, de mit állítanak a politikusaink? Ők tagadjak és azt állítják, hogy a gazdag elnyomta és kihasználta a szegényt, mintha ma nem igy lenne, sőt ma százszor kegyetlenebb módon....