kispatak

Körforgásban

 

mérsékelt égövön a fény

néha olyannak tűnik

mint egy áttetsző költemény

mit időben megszül a virradat

nincs semmi új a nap alatt

 

fölnő egy nap alatt a szép szó

csak pár soros remény marad

hogy méltó lesz majd az alkonyat

s az est különös lángcsóvája száll

az égen uszálya sötétbe forduló

 

száguldó meteor a szenvedély

lassan halványul egy szentély

dermed a dal jégen siklik az ének

a szívek kemények rájuk fagy a hó

s olvadásra várnak tavaszi rétek

 

vágyón néznek a tó kék szemébe

amint a kacagó szél belesúgja

még kaján verssorok égő fülébe

hogy semmi sem új a nap alatt

s íratlan hull minden a mélybe 

 

a mérsékelt égövön is tűzhet

túl forrón a nyári nap

de felszárított könnyekből

mindig körforgásban marad

a hajnalra hulló hideg harmat

 

amin úgy csillan meg a fény

mint lepkeszárny költemény

időben megszüli egy pillanat

léte múlékony tünemény

nincsen semmi új a nap alatt

 

Ígéret(ek) földje 

 

Amikor szürke, hamuszín

felhők alatt fáradtan aludt a nap,

a tél kibomló barkákat ígért,

aranyeső-sárgát, tulipánlevél-zöldet,

jácintok bódító, ezer-szín virágát,

gyöngyvirág fehéret, bársonyos földet.

 

Mikor harsona-zölddé lett lent a rét,

ígérte fönt a búzavirág-kéket,

pipacs-szirmú tűzből születő meséket,

rózsakert illatát, s hogy készül nyári csokra..,

szőlőkacs titkok indás kapaszkodását

patakban fürdő csillagokba.

 

Mikor hamvadó tüzében száradni látta

ázottan reszkető, szerelmes szárnyait,

lengő levél-sörényét szél lobogtatta

s felborzolt lombágyba rejtette vágyait,

álom-moha párnán sírdogált halkan,

elcsendesülve a zizgő avarban.

 

S amikor végül csillogó fehér lett

a táj,  hópaplana alá nem fért több ígéret.

Irigyen bámult le a méla Hold,

nem látta soha még ennyire szépnek,

ennyire fenséges ezer-szín fehérnek

a földet, hol a tél ígért békéje honolt,

s hangjai rezegtek egy álom-etűdnek… 

 

Színtévesztő csoda

 

tompa morajlás az égből

mennydörgés előzte meg

mikor sűrű fekete felhőkből

lezúdult az a kibírhatatlan

jegesen hömpölygő eső

 

úgy tűnt már belefagytam

s ha mégsem hát megfulladok lassan

a súlyától összeroskadok

és akkor… küldött értem egy csónakot

s fölém valaki színes ernyőt tartott 

biztos födémként védelmezett

az előbb még leszakadni látszó ég-cserép

a vihar hirtelen lecsendesült

fölnéztem hálás köszönő imával

mert köröttem minden kikékült 

de könnyeken át is láttam

hogy az égbolt akkor is 

mindenhol sötét volt 

 

 

kötésben - kis képzelőerővel *

 

szomjoltó füzérben

illatos úton a rezgések szárnyán

legyen menedék

fényterelő arany öltés leszel

úgy maradt érzés rajtunk

első lélegzettől az óperenciáig

 

pohárnyi kék fény-esőben

megállt valami a levegőben

szívkép ha úgy akarjuk

fényörvényben intarziában

egyszervolt vágyainkat kibontva

a tavaszt kóstolom

 

számot vetek két álom közt

szélfogó szerelem tavaszfokon

egy elesett fénykép

olyan vagyok kötésben

rendbontó pillanatban

érintsük össze homlokunk

 

próbaképp út a tisztásig

szíverősítő fáj-dalom

cikk-cakkban egy pontban ér

hajnalban szerenád helyett

kristálytiszta korall

forrástól forrásig vonzásban

 

majd kiderül miért fűszál és liliom

időtlenül veled a tavaszt kóstolom

 

*

A vers minden szava, kifejezése, - változtatás nélkül - Lukács Mária  / alias csillogo / nemrég megjelent "ÖRÖKZÖLD" c. nagyon szép kötetében lévő verseinek a címe. A szerző utólagos engedelmével, elismerésem, szeretetem, és tiszteletem  jeléül "plagizáltam" Tőle, remélem megbocsátja! Nagy szeretettel ajánlom Neki és mindazoknak, akik szeretik és figyelemmel kísérik a verseit.

A kötetből felhasznált verscímek:

Kötésben,- Kis képzelőerővel,

Szomjoltó,- Füzérben ,- Illatos úton,- A rezgések szárnyán,- Legyen menedék,- Fényterelő,- Arany öltés leszel,- Úgy maradt,- Érzés,- Rajtunk,- Első lélegzettől az Óperenciáig,- Pohárnyi kék,- Fény-esőben,- Megállt valami a levegőben..,- Fényörvényben,- Intarziában,- Szívkép,-  Ha úgy akarjuk,- Egyszer volt,- Vágyainkat kibontva,- A tavaszt kóstolom,- Számot vetek,- Két álom közt,- Tavaszfokon,- Szélfogó,- Szerelem,- Egy elesett,- Fénykép,- Olyan vagyok,- Kötésben,- Rendbontó pillanatban, Érintsük össze homlokunk, - Próbaképp,- Út a tisztásig, Szíverősítő,- Fáj-dalom,- Cikk-cakkban,- Egy pontban ér,- Hajnalban,-  Szerenád helyett,- Kristálytiszta,- Korall,- Forrástól forrásig,- Vonzásban,- Majd kiderül,- Miért,- Fűszál és liliom,- Időtlenül veled,- A tavaszt kóstolom.

 

 

 

 

 

 

 Tél-oroszlán-király

/téli mese/

 

Ünnep sokasága rég megkoronázta,

átvonul a tájon, a sörényét rázza

fehér tél-oroszlán, hóhatár királya.

Jégpalástja rajta, s büszkén mutogatja

vakító fogsorát, ami ki-kivillan,

érzi nemsokára deleje elillan…

 

Peckesen lépked, csillámok szemében

ereje teljében itt jár-kel kevélyen,

fehérre redőzi a bokrok homlokát,

felborzolja nagy fenyők tűsörte haját.

Az elmúlástól mégis éppen úgy fél,

de mutatja még, ő kemény legény..,

 

pedig a hó olyan lágy, ezüstfehér,

a léleknek is éppen csak térdig ér.

Tisztábbra mossa, gyengéden fürdeti,

didergő kis fényét is ráteregeti.

Betakarózik puhán a kert, és a rigó,

álmában kék az ég, dalolva hull a hó:

 https://www.youtube.com/watch?v=gC_XKd6fpqc

 

"Szakad a hó nagy csomókban,

veréb mászkál lent a hóban.

A hóesés betemet.

Veréb! Elment az eszed?

Nem is ugrálsz, araszolsz,

hóesésben vacakolsz.

Fölfújtad a tolladat,

ázott pamutgombolyag.

Mi kell neked? Fatető!

Fatető!

Deszka madáretető."

 

A tél hatalma véges, jól tudja, hogy kétes

dicsősége mélyhűtve itt csak addig marad,

míg az első tavaszi nap aranyába olvad

a hólepel alá fagyott, súlyos, fekete sár,

most fehérnek látszik,.. milyen tiszta már...

.. Tán uralkodik rajta is Tél-Oroszlán-király.

 

/ idézetben: Nemes Nagy Ágnes: Hóesésben c. verse "