kispatak

Esti fohász

 

Mint gyerekként a fényes csokoládépapírt,

úgy simogatnám ki az összegyűrt időt,

belecsomagolva a nyár legszebb ajándékait

neked, lágy esőt álmodnék, csendes őszidőt,

 

ami miénk marad, s aranyló napokkal,

örök-kékkel megtelik az ég-mennyezet.  

Ma még nyárbíboron pendül meg a fény,

hozzám hajol egy szomjas szellő, inni kér.

 

A vihar előtti csend szétsimul a tájon

s egy esti fohász leng a nyári orgonákon:

majd holnap.. a zivatar maradjon bent,

és csak nekem, csak lelkemben fájjon.   

 

 

ok-ok 

 

a mák sumákok

a holnapok vakok

jövőbe nem látok

de voltak pillanatok

amiktől boldog vagyok

szerelmet sosem lopok

amit kapok visszaadok

amit adok visszakapok

s hogy ébren álmodok

  nem látják a városok

pedig ott a lámpa sok

van hogy szárnyalok

máskor meg meghalok

azért ne szánjatok

mert léteznek varázslatok

szememben nyíló távlatok

ha szólnak sámán-dobok

 a szívemmel játszotok

életem „északfok titok..”

s amit itt nem láthatok

megmutatják a csillagok

…   

már csak egyet nem tudok

azt, hogy „nálatok

laknak-e állatok”    :)

 

Fohász esőért

 

Szószólójuknak kell lennem,

épp nekem, aki semmit sem értve

mégis kérlek: ne engedd Istenem,

óvd, hogy ne rogyjanak össze

egytől egyig, haldokolva a porba,

életük értelme ne legyen tiporva!

Gondozd földi kertedet, öntözd meg

szépen, saját könnyeiddel, hisz sírni

néked Uram, sosem lehet szégyen.

Büntess csak engem, gyarló embert,

de vétleneknek éltető, áldott esőd add,

áztató, csendes könnyet, ne a tengert,

minek hulláma minden szót elragad,

s elnyelné fohászom... Istenem, ne hagyd!                                          

 

 

 

ez egy…

 

ez egy „rendhagyó” versem

mi meghagyja nekem

a teljes szabadságot

hogy én tegyem

helyre ezt a világot

magamban és benned

higgyek én 'hitetlen'

kinek lelke ódon

igékkel telten

rendhagyó módon

szeret rendületlen

 

 

 

minden így jó

 

’minden így jó

minden így szép,

mindennel meg vagyok elégedve’

 

jó is az ha nyáron hull a hó

és a gps is el van tévedve

most már minden így jó

hajnal után rögtön jön az este

a hatalom a legerősebb szó

a legmulandóbb pedig az élet

de előbb ráfesti a fényt a képekre

hogy beragyogja a sötétet

és a legjobb hogy nem halt ki

még az a feketerigó

aki fütyül rá az életre

csak örül a tavasznak

a tavasz meg neki

ők egymásra szavaznak

ki tudja melyik miért teszi

talán nekik is pont így jó

rajtuk kívül ezt más nem értheti