kispatak

Személyes
Rozella•  2019. szeptember 11. 18:42

fapados

fapados

 

kivetít a madár-radarra

jelzi hogy itt vagyok

valahol de őket

röpködésem nem zavarja

szavak szárnyán szállva

reptér sem kell

nem számít ha kések

amíg az érkezések

a fontosabbak

mindig más a táj

ami elém tárul

épp csak kicsit fáj

ha az ég elborul

tudom minden felhő

eloszlik vagy elvonul

s ha lankadnak a szárnyak

a csillagok vagy a hold

engem is elnavigálnak

 

fapados verseken szállok

a légben

a legjobb világok

egyikében

nem vágyom másra

jó így repülni

karnyújtásnyira

tőlem már a semmi

egyszer azt is elérem

addig sem kényszer

puritán itt lebegni

biztos jobb a luxus

de nincs mit tenni

a madarakkal jó a nexus

mert én szeretem

igen  nagyon szeretem

ezt a fapados

magángépem



Rozella•  2019. szeptember 1. 12:42

Hiába

 

 Hiába

 

Amikor nem tudom kimondani

még magamnak sem,

és mégis, nekem akkor kell 

belekiáltanom a csendbe,

s olyankor úgy hallani,

mintha szólna messze

egy kongó, néma harang

kiszakított nyelve.

 

Amikor égdarabok hullnak

szép földemre, amit imádok,

felhő-szilánkok hevernek

szerteszét, és csillag-magányok

darabjait Isten összetörte,

akkor megtalált hiányaimból

illesztgetem össze,

mi ép maradt az álmaimból.

 

Amikor távoli csillag voltál

s én még szabad madár,

bezártál kalitka-végtelenbe,

talán te sem bírtad ott

nélkülem... Akkor fájhatott,

ajtaját mégis nyitva hagytad,

Hiába... nélküled többé

nem repültem,.. nézd, itt vagyok.




Rozella•  2019. július 2. 08:49

hálás vagyok


hálás vagyok

 

isten adta rám hull ez is

mint áldott eső permet

zizgő zsongó csendek

hűsítő erejét érzem

forróság elől menekülve

biztos menedék az életnek

búvóhely a pataknak öröm

a pilledő lélekmadárnak

hálás vagyok megköszönöm

mint a gyermek élvezem

rejtekét és ahogy apám

az igazit én úgy őrzöm

a szavak erdejét

 



Rozella•  2019. május 19. 14:25

Atlantisz


Atlantisz

 

fehér zászlót lenget a szél

lassan lebegve partot ér

láthatatlan lélekhajó

benne csend ring

léket kap a szó

morajlón mesél a tenger

egy utazásról

mindent amit el mer

 

a többi hullámok

alá süllyedt élő sziget

adott amit adhatott

atlantisz örökre a tied

 

milliárd szívverésed oda siet

de arról mélyen hallgatott

mennyi mindent elrejt

utolsó útján magával hív

végső kikötő a léleknek

 

hol békét keresve

lenget egy fehér zászlót

mielőtt végleg

megadja magát az életnek

 

 


/05 15./





Rozella•  2019. május 10. 11:50

Kéretlenül


 

Kéretlenül


Eszembe jut olykor anyám intő szava,

hogy az eszemre  nem hallgattam soha;

Ha késő is, belátom, neki volt igaza,

szívemben volt mindig is álmaim otthona.

 

Volt és maradt, de amióta Ő is ott lakik,

sokkal tágasabb lett, szebb, világosabb..

Talán kéretlen is gondját viselik valakik,

hogy hazataláljak... Nincs ennél fontosabb.

 


/04 07/




Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom