kispatak

 

EGY KÉP  a honfoglalás  köré…

 /Ópusztaszer, Feszty-körkép /

 

Ezernyi-képpen lehetett,

ha létezhetett egyáltalán

a hazára találó, szívdobbantó érzés,

embert próbáló vándorlások után,

ki tudja,  talán mégis igaz volt

a vágyott, nagy visszatérés,

amiben végül összeforrtak

ezerszer felszakadt sebek,

s valahogy megint újjászülettünk,

előbb felzajdult véreink keveredtek

és csak azután lehettünk akik:

egy vérből való eggyek.

 

De előtte az idő homlokán

a ráncok hol futhattak össze?

’A magyarok nyilai’ nyomdokán

nem járhat a jelen, még hiányzik

a múltból sok láncszemünk,

pedig nekünk is VAN őstörténetünk,

mi sem jöhettünk csak úgy a semmiből, 

s volt archaikus, gyönyörű énekünk…

Talán ezért kezdte el Arany megírni,

mert homályba vész az eredetünk,

de volna sok más okunk is sírni,

ám meséink, legendáink sora

mutatja ami a szívekben él máig,

mert a nyelv mesél,  nem fél, csak zenél

-fülemnek a legszebb dallam, - nem kell másik,

de „Kell még egy szó…”  -  dúdolom hazáig …

Kettős billog rajtam: Magyar és Hunor.

Génjeimbe kódoltan élnek bennem,

mindkettőt bőrömön és alatta viselem,

mint egész, ködbe veszett múltam,

s mint elképzelt magyar hazám…

De melyikük lehet az ősapám?

Már meg nem tudhatom,

Isten akarata lehet ez is talán,

hogy ne keseregjünk hasztalan

a veszteségeken,’el nem nyert édenen’,

hétszer vágott mezőn, körbevágott hazán..

Nekünk a föld, s a Föld lett otthonunk,

bár rajta ismét csupán mostoha,

számkivetett vándorlók vagyunk,

szétnyílik újra meg újra minden sebünk,

legtöbb test-vért mi vesztettünk,

mégis új életet nyertünk…Sorssújtások

sorát számonkérni, - kitől, s mi értelme volna? 

Lám itt vagyunk, mint a MAG szétszórva ,

mert "Isten velünk" tartott az utunkon,  

hiszen gazdagság az is, hogy még ma is,

túl sok van a „rovásunkon…”

 

S ha elmerengünk olykor a múlton,

sorsfordító döntések színhelyén,

olyan, mintha ott állnánk még mindig

a messzi puszták egy-egy ős-szerén,

indulás előtt, mert fent, a hegytetőn

új élet vár, és  'új időknek új dalai';

Onnan a lovak dobogását idehallani,

hangos kurjantások, zsivaj, örömujjongás

tölti be a tájat, százezernyi szív ver

egyszerre vadul, s érezni tiszta szívvel,

hogy ITT most NEM egy csürhe vonul…

 

Jövőbe tekintő ősapák szemébe nézve

a múlt miránk mintha visszanézne,

úgy, ahogy megfestette hittel Feszty,

mert tudta, hogy él egy eleven kép

minden magyarban. Valós, ősi kör-kép

aminek nincs eleje, és nem lesz vége

s amit nem festő, csak az idő színezhet ki…

AZ A KÉP nézi az embert.., AZ A KÉP megérti

azt, aki itt hazára lelt, jövőt álmodni mert,

mert AZ A KÉP szereti, s többé szélnek nem ereszti…

https://www.youtube.com/watch?v=ax6ketdjBd8

 

 

 

 

Pokolgép - 2.0.

 

"Hol vagy, István király?"
Talán az énekekben, hol áldott
még az ország, nemzet, haza,
s `Égi királynő` oltalmába ajánlott
szentségekben lüktet a vér szava,
de itt, az idő árnyék-takarásában
csak eszkábált pokolgép a versem,
az óraszerkezet valahol ketyeg bennem,
most mégsem imádkozom:
`Boldog Asszony anyánk, óvj meg engem... `,

pedig illene, vagy legalább kéne valaki,
aki tudja, mikor robban fel az az ős-bomba,
amit magamban hordok minden nap,
s addig csak halkan mondom
a magam fohászait - magamnak,
vagy fölsóhajtom az égre Neked:
Ó, Istenem, szűrd meg a gondolatokat,
ne adj rossz szavakat a számba,
de erősítsd meg az igazakat!

Nem tudhatom, kinek áll hatalmába`,
hogy utolsó pillanatban hatástalanítson,
megállítson egy percet, életre
vagy halálra ítéljen egy verset,
ne szóródjon csak úgy a levegőben szét,
mint az ünnepek terjengő, hamis pátosza.
Szent István jól tudta. Tűzzel-vassal irtotta
mégis a régi hitet. Az új életért ölni kellett,
s azután viselni ezredévnyi, mérhetetlen terhet...

Áld és ver. Most is. Olykor kegyes, máskor mostoha.
Összemosva már új kenyér illata és a `lét a tét`,
milyen rég múlt az "itt az idő, most vagy soha!"...

Negyvennyolc... tíz... kilenc... nyolc... hét...

 

 

 

( az  idézett első sor a Szent István énekből való, a másik idézet Petőfitől)

https://www.youtube.com/watch?v=vg44EFKr0xI

 

 

 

 

 

Tudja régen

 

„Nem tudhatom, hogy másnak e tájék”

mennyire fáj, mikor parázs-emlékek

fényfövenyén tipor a sanda szándék;

ahol Júdások és Toldik élnek,

sok a meztelen király

és szegényszagú lett a lélek.

Hiába lépne büszkén ősei sorába,  

ha lábnyomába süllyed a szégyen,

összefonódott hínárok bűzmocsarába

merül "e lángoktól ölelt" kis hazába,

mély sebekbe lát a szem sugara

ha földre vetül, majd az égre

Istent vádolva, átkozva gyáván,

de mentve, sajnálva önmagát,

... végül egymásra néz merészen,

s megérti, amit lélek-tükrében lát,

de késő már, hiába... tudja régen.

 

 

/ az idézetek Radnóti Miklós: Nem tudhatom c. verséből valók /

 

Haza?

 

Keserű rigmusokban dől össze a haza.. 

most határon át menjek, vagy haza? 

A C-14-es módszer* jól bevált, a szénatom 

már talán csak tudja a hazugságok korát ma, 

… de én mégsem... "nem tudhatom, 

hogy másnak e tájék mit jelent"... ?

Múltat, jövőt.., vagy csak temetett jelent

a haza?

 

Vérrel kevert, sós habarcsból épült valaha

téglánként,.. ma omló, megmaradások látszata.

Időgépen ül, a felhők fölül néz, imádkozni

visszajár a múlt, de már keserű a méz annak,

ki halni nem tanult, mint gyökértelen fáról tört ág…

Istenre, vagy még mindig a megváltásra vár

„ itt, e lángoktól ölelt kis ország”…

Haza.

 

(  " " : Radnóti Miklós: Nem tudhatom… c. verséből  )         

*Szénizotópos kormeghatározási módszer, amely a természetben előforduló 14C  jelű szénizotópot használja fel a széntartalmú anyagok életkorának meghatározására, kb. 50-60000 évre visszmenően használható…

 

 

 

 

„Az okostelefonok esetében a 65 536 szín képviseli az általános szintet, innen már csak felfelé vezethet az út, a jobb minőségű kijelzők 16,7 millió színárnyalat megjelenítésétől sem riadnak vissza” 

 (2012-es adat!  forrás. www.pcworld.hu)

 

 

 

Színárnyalatok

 

Nézegetném, most épp hány színárnyalat

az aktuálisan menő, amitől pazar élesek a képek,

kápráztatók a színmélységek;

röpködnek okos-számok: felbontások,

pixelek, képpontok, miegymások…

és látni lehet, hogy 65 ezer felett

már milyen szép, életszerűek a színek,

 

ám 56 - ezerszer árnyaltabb, látom.

Ki tudja miért, pedig nekem három

alapszín elég volna. Lehetne mondjuk

a fehér, a zöld meg a piros,

de muszáj haladnom kicsit a korral,

ma a processzor is jó, ha több magos.

 

(Nem úgy, mint rég, de micsoda képtelenség,

hiszen hatvan éve még csak a rendszer volt mobil,

egy-színéből hirtelen másikba vált-ott,

épp mint  ’Az ember tragédiája ’,

amiben Ádám a jövőről álmodott

s remélt mindig jobb, újabb színeket:

„vezess új útra Lucifer, vezess …”)

 

Szigorúan a színeknél maradva:

adom az alapokhoz a vöröset,

a vér színét, s hozzá a tankok terepszínét,

végül a gyászét..,  a feketét.

Így máris van hat színű festék:

fehér, zöld, piros, földszín, vörös és fekete.

Ezekből ezerfélét kikeverhetnék,

de tudom, nem volna elég!

Kellene a kék is, az ég remény-színe,

kéne az arany, a napfényben

beérett kalászok éltető szintézise;

ezüst is legyen, az éjben világító holdé, 

meg a hétszer vágott mezőké;

hiányzik a barna is, -  a földé, amibe

temetve örökre a hazáért haltak hite.

Soha nem lesz már kikeverhető,

ők hány színt láttak, mikor elképzeltek

szíveket összekötő szivárványokat,

mielőtt a sötétbe belehaltak.

 

Nézegetem, még hány színárnyalat,

ami a szabadságból megmaradt,

lehet úgy összesen 15 millió, 

(valahonnan való, nem hiteles adat.. ) 

s ez valóban egyedi ajánlat,

szétszórva az egész világon,

megannyi parányi fénypont,

ami valaha összetartozott,

a sötétségtől sem riadt vissza,

elszántan együtt világított,

ahogy fönt a csillagos égbolt..,

persze együtt sohasem volt okos,

... csak egyszerűen szép volt…