kispatak

Alkonyati játék

 

Szobámban ismerősen matat-kutat

a besomfordáló alkonyat.

Úgy tesz, mintha csak tiszta huzatot

keresne a kispárnára,

amire ráfekteti majd a holdat

és kedvenc csillagom,

őrködni csenden és az álmomon.

Rendben, játsszuk hát el újra;

hagyom, hagy kutasson,

- az éjszaka messze van-,

de előbb-utóbb úgyis rájön,

hogy hová rejtettem magam.

Addig csak játsszunk, mint

jó gazda a hű kutyával,

ki nem marad mellőle el.

Puha, meleg takaróm alatt így

jókat kuncogok, s csakazértis

szerelmet, zenét, tengert álmodok…

Mikor kedves rigóm rákezdi zengőn

ablakom előtt  ülve a nagy fenyőn,

trillája - hallom- nógatja a hajnalt,

készülődjön, oly sok dolga volna,

ne piszmogjon tovább a háztetőn.

Ablakom én is gyorsan kitárom,

és csak ekkor látom, hogy

ágyam mellett a szőnyegen

szuszog jó kutyaként az alkony,

álmában tán azon morfondíroz,

a hajnal elől most hová is bújjon?

 

Kérés a Halley-üstököshöz

 

rettegve nézték gyémánt uszályod

nem ismertek még az emberek

hitték baljós előjel

sötét erők hírnöke lehetsz

csillag-törvénnyel szembeszegülve

tűnt fel égi  alakod

hogy a fényt idehozd

hogy a fényt idehozd

 

sugár-szárnyadon az ősi porral

ragyogva ha majd visszatérsz

hímezd rá palástod

gyönyfény szövetét

a fekete függönymagányra

s szórd  messzire szét

hogy ne legyen sötét

hogy ne legyen sötét

 

örülnék neked köszöntenélek

ha akkor még itt lehetnék

 de ne keress már engem

csóvaidőm repül suhan

siess égi vendég várnak sokan

mutass csodát reményt

hozd vissza a fényt

hozd vissza a fényt