kispatak

Gyász
Rozella•  2016. október 6. 19:08

Isten könnye


Isten könnye

 

Hogy változik a zöld, aranyból vörösbe,

s a szabadság színe is mind fehérbe fúl.

Vérszín őszi földre hajlik az emberek vetése,

rá az ég borul, s Isten fekete könnye hull.

 

Rozella•  2016. március 18. 08:49

Lélek-S-tart



Lélek-S-tart

/ Édes Emilnek ajánlom szeretettel, aki már úton van valahol.../


Felszálláshoz készülődött a lélek

a pilóta nélküli gépen,

de éppen csillagpárás lett az égbolt,

az indulás egyre késett,

tompán vibráltak, alig látszottak fények,

s a rossz látási viszonyok miatt

nem is lehetett más, mint vakrepülés.

 

Se ólomlánc, se kevés gravitáció,

ami visszahúzná a földre még,

ha baj van, vagy utat tévesztene a gép

a ködös légi labirintusban.

Hiányzott a kapitány-karizma,

nélküle túl könnyű a lélek súlya;

A gép szinte meg sem érzi,

ha útközben csendben kiszáll.

Megáll valahol nap-közelben,

valamire vár, kicsit még hezitál,

ezután merre is menjen?

 

A hirtelen kitisztult égről

tisztán látszik ami távolodik,

de nem ért semmit az egészből,

mert egyetlen kicsinyke rész

olyan gyönyörű egésznek tűnik,

pont ahogy leírják a tündérmesék,

s épp olyan valószerűtlen.. az a kék…

 

Leszállni készül elszántan újra,

egyedül, pilóta nélkül, merészen.

Érzi, közelről is látnia kell

a csodát az óriás csillagtérben,

... s azt a parányi kéket, az egészben.


 

Rozella•  2015. június 4. 13:01

Ahol én születtem...



Ahol én születtem…

 

Ahol én születtem,

"messzering" már a tavasz,

 de ott mindig volt vigasz

a gyönyörű, hegyek-ölelte völgyben;

ahol gyermekként mennyire élveztem,

mikor csak úgy átugrottunk

Fülekre, Losoncra,

mert olcsóbb volt minden,

aztán hazatértünk,

boldogan megrakodva…

  

Gyermek voltam még,

 vidám, felelőtlen…

Nem értettem semmit,

csak jókat nevettem,

azután mégis felnőttem...A keservit...!

Már sötétnek látom a hegyeket,

már vásárolni sem szeretek...,

 ma már kegyetlenül fáj, hogy

csak idegenként mehetek,

bánattal megrakodva

Fülekre, Losoncra…

 

Rozella•  2015. május 9. 23:50

Rekviem egy faluért




Rekviem egy faluért…

(Emlékezés az elsüllyesztett Bözödújfalura)

 

Le kéne csapolni azt a tavat! Le kéne! Le kéne!

Azt, amelyik alatt ma is ott "nyugszanak"

sírokban, felázott, fekete hantokban emberek,

ablakok, házak, tűzhelyek, almafák, istállók, utak…

Egy elsüllyesztett világ remeg a dermedt víz alatt,

Le kéne, le kéne csapolni! Értük! Miattuk! Azt a tavat!

 

Hogy végre a halottak lélekzethez jussanak,

hogy átkozódhassanak élők és káromkodjanak,

ordítsanak, vagy legalább belemarjanak

abba, aki ezt elkövette…aki galádul,

őrülten a víz alá temette az élő életet.

Mert a sorsuk így lett elrendelve,

nekik se jelen, se múlt már nem maradt.

Le kéne csapolni, le kéne azt a tavat!

Lássa meg a világ, mi zúg és jajgat a víz alatt!

 

A templom tornya bírta legtovább,

egy éve még kiállt néhány méter, megdőlve

az is; világ szégyeneként, Erdély fájdalmaként,

mint megfakult, szikár, kongó kopjafa az időben,

vak világítótorony az iszonyat iszap- vizében,

harangtalan konduló fájdalom, lelkek utolsó sóhaja…

Itt nem épül többé már soha Isten háza, katedrális,

sem téglából, sem hangtalan káromlásból,

a dúlt hitek itt csupán az égbe kiáltanak

Isten is ott fuldoklik velük a víz alatt…

Le kéne, le kéne végre csapolni azt a tavat!


Elárasztás. Ennyi volt. Egy falu, egy nép,

néhány évszázad engedelmesen a vízbe holt.

Éjszakánként lidérces álmok éneke

reszket a tó fölött, ott madár már nem dalol,

elrabolt múlt, megkínzott jelen,  kifosztott,

meggyalázott jövő. Te panaszkodsz, hogy nyaralásra

nincs pénz, vagy idő, és nem hiszed, hogy erre

okod igazán nincsen. Nem érted, nem tudod,

hogy van ahol föld alól zokog, víz alatt zuhog,

morajlik minden, ami már soha, soha nincsen…

 

Misére jönnek a megmaradtak, a szétszóródtak,

a "Voltak", akik ma is  gyászolnak és siratnak,

néma tanúi a borzalomnak; akik látják még

a vízre meredve a kemencéket, a megvetett

ágyakat,  szerelmek, tavaszok illatát érzik bele

a rothadásba; jönnek utódok, túlélők a mába,

akik valaha itt éltek, szerettek és otthon voltak,

jönnek, csak egyre  jönnek elevenek és a holtak…

 

Semmi nem maradt. A templom penészes, rozsdás

csonka tornya megadta magát a kegyelemdöfésnek.

Mindent letarolt már, fölfalt az enyészet.

Beomlott mementó maradt, őrült elmék borzadalma.

Misét mondanak a parton, csak úgy a szabadban.

Isten igéje is mind a vízbe csobban, akár a kövek,

koppannak bele a szavak a tóba, már csak szavak…

Le kéne, le kéne végre  már csapolni azt a tavat!


Néma a gyász, a fájdalom felnyerít és tombol,

minden környező dombon ott leng a kárhozat,

leülepszik a lelkeken, mint súlyos, sötét iszap.

Le kéne, le kéne gyorsan csapolni azt a tavat!

 

Már késő, nincs mit tenni, csak csendesen

a misére menni, halott lelkeknek énekelni.

Állnak az asszonyok és a férfiak a parton,

királylányok  és királyfiak, mint a mesében

a csodára várnak. Szemükből csorog a könnypatak,

ha lecsapolnák, - könnyük táplálná újra meg újra,

hiába is csapolnák, hiába is már azt a tavat…

 

Ha arra jársz, csak állj meg csendben a parton,

mondj egy néma fohászt, vagy imát, halk hangon,

értsd meg milyen fontos a te testvér-szavad,

segíts, hogy lecsapolják egyszer mégis azt a tavat…


 

 

Bözödújfalu Erdélyben, Erdőszentgyörgytől 5km-re fekvő település, ami a  Ceausescu-diktatúra faluromboló őrületének jelképe és áldozat lett. Többnyire magyarok lakták, akiket kilakoltattak és az egész falut vízzel elárasztották. Hosszú éveken át utolsó jelképként a katolikus templomának tornya még kilátszott a vízből, aztán 2014-ben ez is összomlott, víz alá került…ezzel egy  magyar falu végleg eltűnt a föld színéről. Többször is jártam ott, az írásom tiszteletadás az eltűnt falunak. /a neten a falu nevét beütve a keresőbe, számtalan kép, video stb. található/

 

 

 

 

 

Rozella•  2015. január 29. 21:16

Halmozott idő



Halmozott idő

 

megkövült csukló-érben lüktető

alvadt fájdalom kifosztottan vak

kunhalmai alatt ébren alszanak

ősapák s vigyorgó új világ-fiak

 

kemény kőszívvel agyar vicsorít

farkas süvölt át a csillagcsenden

burkolva gyapjas merinó lepellel

a holdfényben kóborolva tép széjjel

 

miért szívod vérem ha úgy akarod

hasíts fel nézd a halálom láthatod

csukló-érben lüktető visszatérő

kövült fájdalomra halmozott idő

 

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom