kispatak

 

hajnalra

 

ma nem alszik

a bánat

szél vacogtatja

a fákat

esővel megveri

a védelmező

madárszárnyat

alábújnék

hogy érezzem

a fészek

átázott hidegét

remegő

testem átvenné

egy testnek

éltető  melegét

átörökítve

rám életösztönét

és hajnalra

új erőre kapva

didergőn

örülve a napnak

altatót

dalolna a bánatnak

 

csitító

 

testemen áthajlik a tér s áthajlok rajta én

véseteit így is otthagyja az idő

szívem kövületén

 

csitítanám hevét ereimben ősfolyó

áradón rohan zubogva zúg el  

véremmel zúduló

 

sodró fény kereng örvénylő látomás

tükör-terek bűvkörében

szempár ragyogás

 

táguló lét-határt elérnek pillanatok

talán miattuk lassítják égbe vesző

lépteiket a májusok

"Egész jól vagyok ..." *

Földben búvó fénytelér talpam alól siklik el,

felkúszva az égig ér, felhőrongyon térdepel.

Bűnbánatot tart talán, mert itt lent még mást ígért,

áthatolt szívem falán, elfutott, és visszatért.

 

Odaszórta aranyát, ahol nem érhettem el,

örökléte anyagát mind belőlem szívta el.

Nem árulta el nekem a boldogság képletét,

kiszivárgó álmaim is kedvére tépte szét.

 

Éjjelek sötét lován érkeznek a nappalok,

helytelenítik talán, mégis „egész jól vagyok”,

kék madarat sem űzök, engedem, repüljön el,

s újra rácsodálkozom, ha vállamon megpihen.

 

Felhőnyájba terelem hiány-bárányaimat,

megtalálom kincs-magam, ki élet után kutat,

így most „egész jól vagyok”, - néha ki is mondhatom,

mert lehet ilyen a szó, amikor nem kódolom.   

* ( A fenti vers címét és idézett kifejezéseit Voodoo: Kódolt szavak  c. verséből kölcsönöztem, utólagos szíves engedelmével, bár ezt a rövid mondatot bárki sokszor kimondhatta már. Olykor úgy, hogy valóban ez az igazság, máskor pedig egy felületes érdeklődésre, akár semmitmondó válaszként is.

A versem kvázi reflexió is, Voodoo alábbi versére, ezúton is köszönöm Neki az ihletet. ) 

https://www.poet.hu/vers/367642

Csobogó

 

Csak járkáltam az utcán,

a még ünneptelenben,

egy meggyűrt lista sistergett

a kabátzsebemben, de már tudtam,

ma semmi nem lesz elintézve,

meg kell hallgatnom a csendet,

miatta minden így marad,

örökre félbe.

Bámultam a bedeszkázott

szökőkutat a téren,

ahogy megállt benne a csobogás

az elfedett idő-telenségben.

Megóvták valakik, be ne fagyjon

a kiszámíthatatlan télben.

Talán nekem is ezt kéne tennem,

… és minden mást félre,

 

ha tudni akarom végre,

meddig élhet így a lélek,

hidegtől, fagytól sosem védve;

tudni, hogy plusz-mínusz ingadozások

közé beszorított csobogó erek

hagynak-e repedés nyomot,

s felhasíthatják-e a csendet

a bedeszkázott bánatok,

hogy könnyek kútján át

a szívből kiszökhessenek.

 

 

Március 15  utódai

 

Múzeumba való-e a máglya?

Ábrándok vitrinébe zárva?

Rabok voltunk, rabok vagyunk,

Cigánykerék minden szavunk.

Iramodni gúzsba kötve,

Utódokat tenni rögbe, 

Sáncokkal is körbezárva,

 

15 - szörös lesz átka...?!

 

Utánzatok bőszült mellverése

Tódul utcákra újra, miért ne?!

Ópiummal megigézett agyakban

Dugába dőlő soha-pillanat van,

A haza nem hí’, csendben enyész,

Irtó darabokban már az egész.