kispatak

 

Hóember

 

Hóból van az álma,

jégcsap a szakálla,

télen nem nő kender,

de eljön december.

 

Rigó ül az ágon,

a jég-hinta-ágyon

a hóember nézi,

szinte megigézi.

 

Fütyülj kicsi rigó,

hagy szóljon az ének:

rád nevet egy ember,

ki örül a télnek!

 

Hideg keze-lába,

tarka sál nyakába,

piros kis kalapja,

kedves a mosolya,

 

hóból van a feje,

fekete a szeme,

attól fél, tavasszal

elolvad a szíve.

 

Január, Február,

biztatják: ne sírjál,

látod, hogy hull a hó,

mégsem sír a rigó!

 

Tele az etető,

hófehér az erdő,

örül a hóember

a madársereggel.

 

Kis piros kalapja

kizöldül tavaszra,

szakálla lesz kender,

s mesél a hóember:

 

Hóból volt az álmom,

leng egy nyírfaágon,

süssön a nap nyáron,

mosolyogva várom!

 

 

 

 

Csillagmese

  

Egy picinyke csillag egyszer azt gondolta:

talán én magam is lehetnék egy apró csoda,

de a legszebb mégis az volna, ha más csillagok

is - akik nélkül parányi és magányos vagyok -

megéreznék, hogy létezik csillag-telepátia

és az égen békén egyszerre ragyogni tudna,

együtt a sok-sok milliárd csillag-csoda..

A többi csillag először csodálkozott

azon, amit a legkisebb csillag álmodott,

 

de a pici csillag sugározni kezdett, és ontotta,

szórta magából a fényt, nem törődött a mogorva,

száguldó meteor-sziklákkal, a gonosz fekete lyukakkal,

kóbor üstökössel, meg a hóbortos bolygókkal…

Messze nézett és kinyújtotta gyenge csillagkarjait,

magához ölelte velük szeretve, fényes csillagtársait.

Most békésen fönt ragyognak, egyik sem mostoha,

a felhőtlen égen ott láthatod este - valódi csillagcsoda.

 

A mesének itt vége, de van még egy nagy titok,

amit most - csak neked - én elárulok:

a pici csillag egyszer lenézett a földre,

 és fénylő sugarát elküldte a gyermek-szemekbe.

 A tiédben is benne csillog, habár nem láthatod,

de cserébe az égen ragyog a te Saját Csillagod.

 

 

 Mese az elszálló és maradó madarakról 

(nagyobbacska gyerekeknek)

 

Nyárutón madaraink sorra elköltöznek,

megérzett, felszálló, hűs áramlatokkal,

 s valamit a fényből magukkal visznek.

Csak hűséges, őszi esőt várók maradnak

borzolt tollakkal, jégderes télre készülve.

  Levélrezgő ritmust szór a szél az énekükre,

csirregő dallamok szállnak, mint ökörnyálak

úsznak itt-ott a légben, kicsiny madár-vágyak.

 

Feketerigós, őszapós, szürkés tónusokkal,

 a verebek is úgy ok nélkül, ázott-csapzottan

csivitelnek, napos emléknek megmaradottan.

Búcsúznak kiktől kellett, akik messzire mentek,

mint a gólyák, fecskék, pacsirták, pintyek…

Ha elfáradnak az úton, s lankadnak szárnyaik,

megpihennek amíg utolérik őket társaik:

bíbicek, aranymálinkók, trombitás hattyúk,

vörösbegyek, poszáták, és a kis lappantyúk.

 

Együtt mégis könnyebb,- míg átszelik a földet-

szállni és dalolni, vagy ejteni pár könnyet..

Felbátorodnak, követik őket poszáták, karvalyok,

vércsék, zöldikék, szalonkák, gyurgyalagok,

seregnyi költöző madár;- rájuk a télben új haza vár…

Érzik a darvak, a búbos banka is, meg a bölömbika:

- amit elhagynak, nem a létező földek legjobbika;

mégis visszatérnek tavaszi, friss áramlatokkal,

fiókát nevelni - valami furcsa, ősi okkal…

 

Bölcs baglyok, ősfákon hangzó kuvikkolások

    nappal elcsendesülnek, mikor fakopáncsok

küldenek jelet fácánnak, fogolynak, cinegéknek,

hogy tudják, az erdőmélyek, mezők, kertek

  hol kínálnak menedéket, hol találnak eleséget,

  télen, hogy túléljék és lehessen újra nyár,

mikor fürödhet a napban, réten és nádasban

szerelem-dalt cirregve a kis tücsökmadár,

  s a sok költöző pár, elhagyott fészkére visszaszáll… 

*** 

A mesének itt vége, de még kicsit játsszunk,

képzeld azt, hogy kedves, okos madár vagy,

akit mindenki szeret, csodás az éneked,

szárnyad erős, szíved repes, képzeld ahogy szállunk

hegyeken, tengereken át, hajt a vágyunk,

hogy találjunk napfényt, egy kis nyugodt földet,

 ... de tavasszal együtt majd visszaindulunk,

 itt kell énekelnünk, mert csakis miattunk

lesz itt az ég kék, s lehet a fű is zöldebb…

 

 

 

 

A hinta és a madár

 

száll a hinta leng a nyár

benne repül egy madár

szél ringatja mesze már

 

leng a hinta száll a szél

repül a nyár nem beszél

madár szárnyán visszatér

 

elszáll a nyár mint a hinta

mesze repül s pillanatra

 madár száll rá a hintára  

 

a pillanat a széllel száll  

leng a hinta repül a nyár

már elröppent de ki nem száll

 

hintán dalol egy madár

ősszel téllel szembeszáll

jön még tavasz jön még nyár

 

 

Tudom, hogy itt, a Poet oldalakon nincs hiány gyermekversekben, mégis ma hazafelé jövet arra gondoltam, hogy írok egy kis versikét amivel az egészen kicsik köszönthetik a közelgő Anyák napján az édesanyjukat. Mire hazaértem megszületett! Ha valakinek megtetszik, vigye nyugodtan, használja fel a családban, vagy másütt, szeretettel írtam :))


 

Édesanyám! Kicsi vagyok,

ajándékot nem adhatok.

Kicsi szívem szeret téged,

neked adom szívecskémet.

 

El ne engedd, fogd a kezem,

minden este mesélj nekem!

Anyák napján köszöntelek,

legszebb virágod én leszek!