kispatak

Gyerekeknek
Rozella•  2016. január 15. 19:53

Hóember

 

Hóember

 

Hóból van az álma,

jégcsap a szakálla,

télen nem nő kender,

de eljön december.

 

Rigó ül az ágon,

a jég-hinta-ágyon

a hóember nézi,

szinte megigézi.

 

Fütyülj kicsi rigó,

hagy szóljon az ének:

rád nevet egy ember,

ki örül a télnek!

 

Hideg keze-lába,

tarka sál nyakába,

piros kis kalapja,

kedves a mosolya,

 

hóból van a feje,

fekete a szeme,

attól fél, tavasszal

elolvad a szíve.

 

Január, Február,

biztatják: ne sírjál,

látod, hogy hull a hó,

mégsem sír a rigó!

 

Tele az etető,

hófehér az erdő,

örül a hóember

a madársereggel.

 

Kis piros kalapja

kizöldül tavaszra,

szakálla lesz kender,

s mesél a hóember:

 

Hóból volt az álmom,

leng egy nyírfaágon,

süssön a nap nyáron,

mosolyogva várom!

 

 

 

Rozella•  2015. november 24. 08:29

Csillagmese

 

Csillagmese

  

Egy picinyke csillag egyszer azt gondolta:

talán én magam is lehetnék egy apró csoda,

de a legszebb mégis az volna, ha más csillagok

is - akik nélkül parányi és magányos vagyok -

megéreznék, hogy létezik csillag-telepátia

és az égen békén egyszerre ragyogni tudna,

együtt a sok-sok milliárd csillag-csoda..

A többi csillag először csodálkozott

azon, amit a legkisebb csillag álmodott,

 

de a pici csillag sugározni kezdett, és ontotta,

szórta magából a fényt, nem törődött a mogorva,

száguldó meteor-sziklákkal, a gonosz fekete lyukakkal,

kóbor üstökössel, meg a hóbortos bolygókkal…

Messze nézett és kinyújtotta gyenge csillagkarjait,

magához ölelte velük szeretve, fényes csillagtársait.

Most békésen fönt ragyognak, egyik sem mostoha,

a felhőtlen égen ott láthatod este - valódi csillagcsoda.

 

A mesének itt vége, de van még egy nagy titok,

amit most - csak neked - én elárulok:

a pici csillag egyszer lenézett a földre,

 és fénylő sugarát elküldte a gyermek-szemekbe.

 A tiédben is benne csillog, habár nem láthatod,

de cserébe az égen ragyog a te Saját Csillagod.

 

Rozella•  2015. október 26. 07:33

Madarasok - 4 / Mese az elszálló.../

 


 Mese az elszálló és maradó madarakról 

(nagyobbacska gyerekeknek)

 

Nyárutón madaraink sorra elköltöznek,

megérzett, felszálló, hűs áramlatokkal,

 s valamit a fényből magukkal visznek.

Csak hűséges, őszi esőt várók maradnak

borzolt tollakkal, jégderes télre készülve.

  Levélrezgő ritmust szór a szél az énekükre,

csirregő dallamok szállnak, mint ökörnyálak

úsznak itt-ott a légben, kicsiny madár-vágyak.

 

Feketerigós, őszapós, szürkés tónusokkal,

 a verebek is úgy ok nélkül, ázott-csapzottan

csivitelnek, napos emléknek megmaradottan.

Búcsúznak kiktől kellett, akik messzire mentek,

mint a gólyák, fecskék, pacsirták, pintyek…

Ha elfáradnak az úton, s lankadnak szárnyaik,

megpihennek amíg utolérik őket társaik:

bíbicek, aranymálinkók, trombitás hattyúk,

vörösbegyek, poszáták, és a kis lappantyúk.

 

Együtt mégis könnyebb,- míg átszelik a földet-

szállni és dalolni, vagy ejteni pár könnyet..

Felbátorodnak, követik őket poszáták, karvalyok,

vércsék, zöldikék, szalonkák, gyurgyalagok,

seregnyi költöző madár;- rájuk a télben új haza vár…

Érzik a darvak, a búbos banka is, meg a bölömbika:

- amit elhagynak, nem a létező földek legjobbika;

mégis visszatérnek tavaszi, friss áramlatokkal,

fiókát nevelni - valami furcsa, ősi okkal…

 

Bölcs baglyok, ősfákon hangzó kuvikkolások

    nappal elcsendesülnek, mikor fakopáncsok

küldenek jelet fácánnak, fogolynak, cinegéknek,

hogy tudják, az erdőmélyek, mezők, kertek

  hol kínálnak menedéket, hol találnak eleséget,

  télen, hogy túléljék és lehessen újra nyár,

mikor fürödhet a napban, réten és nádasban

szerelem-dalt cirregve a kis tücsökmadár,

  s a sok költöző pár, elhagyott fészkére visszaszáll… 

*** 

A mesének itt vége, de még kicsit játsszunk,

képzeld azt, hogy kedves, okos madár vagy,

akit mindenki szeret, csodás az éneked,

szárnyad erős, szíved repes, képzeld ahogy szállunk

hegyeken, tengereken át, hajt a vágyunk,

hogy találjunk napfényt, egy kis nyugodt földet,

 ... de tavasszal együtt majd visszaindulunk,

 itt kell énekelnünk, mert csakis miattunk

lesz itt az ég kék, s lehet a fű is zöldebb…

 

 

 

Rozella•  2015. október 22. 12:37

Madarasok - 2 / A hinta és a madár-(dal) /

 

A hinta és a madár

 

száll a hinta leng a nyár

benne repül egy madár

szél ringatja mesze már

 

leng a hinta száll a szél

repül a nyár nem beszél

madár szárnyán visszatér

 

elszáll a nyár mint a hinta

mesze repül s pillanatra

 madár száll rá a hintára  

 

a pillanat a széllel száll  

leng a hinta repül a nyár

már elröppent de ki nem száll

 

hintán dalol egy madár

ősszel téllel szembeszáll

jön még tavasz jön még nyár

 

 

Rozella•  2015. szeptember 10. 19:46

Panni a kertben / esti mese nemcsak kicsiknek/


Így ősz elején évszak váltáskor a nem egy-két-ikszes korosztály talán még emlékszik arra, hogy valamikor réges-régen… az évszakok még szinte menetrendszerű pontossággal váltották egymást. Meglehetősen jól elhatárolható kontúrokkal jöttek- mentek, felismerhető volt mindegyik, és kiszámítható volt pl. az is, hogy kb. hány fok lesz, mi fog történni a fákkal, a virágokkal, az  állatokkal, az emberekkel… Azt, hogy tartós kánikula, meg felmelegedés, még nem sűrűn emlegették, és nem volt jellemző, az sem, hogy tavasz helyett rögtön nyár legyen, a nyárban legyen ősz, és őszben meg újra nyár…Télen meg esett a hó, és mehettünk szánkózni, meg hóembert építeni, rendesen, ahogy kell.

Nem volt megszokott hír, hogy a kiszámíthatatlan időjárás miatt hajléktalanok fagyjanak meg utcán, és nem télen, hanem tavasszal…(megjegyzem talán azért sem volt ez lehetséges, mert hajléktalanokról sem szóltak  akkor a hírek..) A lényeg, hogy a mesékben és versekben még  megmutatták a gyerekeknek a természet gyönyörű, örök körforgását és az évszakok szabályos váltakozását, abban bízva hogy ez így lesz, amíg világ a világ (már legalábbis itt a mérsékelt égövön…), hát igen.., az ember bizodalma és naivitása határtalan…

Ma már lassan migránsokká válnak az évszakok is, nem tudni pontosan mikor, honnan és miért indulnak el, mikor érkeznek, mi jellemzi őket, mennyi ideig maradnak itt nálunk, és mi jön majd utánuk, vagy egyáltalán, mi fogja őket követni…

Nem is szivesen gondolok erre, inkább visszaidézem gyerekkorom egyik kedvenc verses meséjét azon gyermeteg lelkűek kedvéért is, akik még ma is hasonlóképp mesélik a kicsiknek, mit jelent a tavasz a nyár az ősz, és a tél… úgy, mintha igaz lenne. Szeretettel ajánlom, esti mesének, nemcsak kicsiknek… 


      

Panni a kertben

/ retro verses mese, az ötvenes évekből,

 Nemes Nagy Ágnes fordítása egy német kiadónál megjelent eredetiből/

 

Nézi Panni szája tátva,

Rigó ült a nyírfa ágra.

Naptól langyos téli tolla,

"Szép tavasz jön"- azt dalolja.

 

Már a fű is egyre zöldebb,

Föl kell ásni azt a földet!

Siet Panni fürge kézzel,

Az árvácska ültetéssel.

 

Forr a hőség, ég a táj,

Hintaágyban szép a nyár.

Behúzódik a madárka

Gesztenyefa-palotába.


Vizeshordó mondja "fröcs-fröcs"

Öntözni kell, Marci öcskös!

A saláta mint a selyem,

S két arasz a petrezselyem.

 

Érik már az édes alma,

Fák alatt áll tarka halma,

A rigó is csipeget,

Kóstol mustos ízeket.

 

Szilva, szőlő ránk kacsingat,

Tömjük hát meg kis kocsinkat!

Sárga lámpa integet,

Játsszunk őszi ünnepet!

 

Hideg szél fúj /régi nóta/,

Rossz idő jár a rigóra,

S minden égi telelőre,

Node itt az etetője.

 

Minden minden hófehér.

Ez az ember jó kövér,

Répa-orr és kék bödön,

Nézd csak Panni, rádköszön.

 

 

 

 

 

         

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom