kispatak

 

Tavasz-sirat-ó

 

Nem siet. Lassan, ízlelgetve bontogat

szélszirmú kelyhet, apró harangokat,

szórja könnyű illatát az ébredésnek.

A távozótól nem búcsúzik el,

nincsen hangos sirató ének,

csak enyésznek szép csendben,

új erőt nekik már nem ad,

a vének mind kihalnak,- s én élek.

 

Ó, most a tavasz helyettük is sirat..,

sok régi nyarat, őszöket, tűzkazlakat,

ősöket, s kíván tiszta-fehéret,

mikor minden épp színeire bomlik,

érted sugarak foszlanak szemekből,

pattannak ki fagyott rügyek

jégszívű, csontváz-telekből.

Illően őket is elsiratja,

kik reménynek születnek itt,

- s múltak amott, mint ígéret.

 

Ó, a tavasz siratja most ifjúságát,

fészkén melengetett sárgarigó-álmát,

hová lett a toll, és kié lesz az ének,

ha fekete dalára párja odatéved ?

Nem siet ő sem, egy kicsit még halaszt,

mint a túlkoros pillanat pár napom, évem,

amiben mindig ott fészkelt újjászületésem, 

mert ki siratná, ó, ki siratja el a tavaszt,

… ha én nem.

 

Arcus

 

nem fekszem ringató tenyéren

de még nem állok útra készen

csak vagyok itt pont középen

a sötétlenségben

 

elindulok lassan egy sugáron

a napnak közelében

az íven még körbejárom

magam az égen

 

nem merek már napba nézni

szivemben zeng a semmmi

nem lehet nem észrevenni

parázson járva menni menni

 

lépni mindig csak egyet éppen  

még nem merek a napba nézni

az arcus még fénylik középen

a sötétlenségben

      

 

Pincehideg

 

Miért is gondolod, hogy könnyebbé

válhat a vasárnapi bánat,

csak mert fénylőbb az ÉLen a rozsda,

 

miért hiszed el, hogy leállhat

a lelkiismeret-rosta, akár a pláza-üzem,

és fennakad a szél a kerítéseken?

 

Honnan veszed, hogy nálad erősebb

ki magasról tör le ágat,

ha válladon állva, fél kézzel éri el?

 

Mitől lesz más színe s íze a bornak,

amit ünnep-asztalodra teszel ?

Pincehideg dongák érlelt bíbora nem veszhet el,        

 

de te.., kinek hiányzol, ha szomjas szádat

nem a felszentelt oltár itatja vasárnap,

pincéd a huzat járja, s vérré vált borod a pohárba'?

 

Ezoterika - El Mundo Perdido*

 

 

összehajló ívek

a majdnem gótika

testünk ott a csúcson

egy törékeny hiba

 

összeérő homlok

a holnapok falán

kinyújtott tenyéren

a lélek ül talán

 

hattyúnak szánt morzsa

léttavak tutaján

túlcsorduló felhők

fönt a roraimán

 

szemparázson szikra

hullámvető ős-part

fénysörényű lovon

vágtatva visszatart

 

hangok körül csendek

az elvesztett világ

'el mundo perdido'

esők broméliák

 

fénykarú ölelés

csillagtalan éje

harmóniák szférák

ősi zaj-zenéje

 

összehajló ívek

összeérő homlok

egy tenyéren élek  

többet nem mondhatok

 

 

* El Mundo Perdido :  jelentése: "Az elveszett világ"

 - A kifejezés Sir Arthur Conan Doyle (Sherlock Holmes figurájának megalkotója) híres kisregényének a címe is, aminek helyszíne a Brazília,Venezuela és Guyana határán  fekvő, RORAIMA  táblahegy. A Roraima a földön a legmagasabb, ősi kőzettáblás fennsík, 15 km hosszú, egyedülállóan titokzatos felszínén 2772 m magasságban ma is olyan növény és állatfajok élnek, amelyek évmilliók óta a föld  más élőhelyeitől teljesen elszigetelten fejlődtek ki, s alkalmazkodtak az ottani különleges életkörülményekhez. Innen ered egyébként az Amazonas és az Orinoco vízrendszerének több folyója is.

 http://ittsevoltam.hu/amerika/venezuela/az-elveszett-vilag/

 

… és akkor valaki…

 

… és akkor valaki azt mondta,

hogy mindig káosz van a rendben,

meg hogy a képzelet Isten ajándéka,

… és én hiszek neki. Rendben.

 

De valaki meg azt mondta,

hogy a képzelet festi a rendet,

mert minden igaz, csak fordítva.

A valóság képzel engem.

 

Azt képzeli nincs semmi baj,

csak valaki csendben átölel néha,

ha már túl nagy a káosz és a zaj,

s én hiszem, hogy valaki Isten ajándéka.