kispatak

Indigó

 

indigós éjjelek óráiból

a hajnal kicsenget

s holdba kövült álmok

párái felderengnek

teámban gőzölög a nap

aranylón elforr a szó

még éget pár pillanat

kéklik mint indigó

 

 

Hóvirág

/jártomban kertemben -  3. /

 

"világnak világa

virágnak virága"

hófehér harangod

nem nyílhat hiába

 

lehajtott fejeden

kicsinyke zöld sapka

szép tavaszi selyem

leveled alatta

 

szirmodon szól a fény

giling-galangja

úgy cseng mint a remény

hangja a tavaszba

 

 "virágnak virága"

tán bújócskát játszol

de hiába bújsz ma

hóvirágnak látszol

 

 

Nárciszok

/ jártomban kertemben - 4. /

 

összehajolnak vidáman csacsogva

mint szende kacarászó

lányok kedves kis csoportja

bódultan bámulja őket

a legény-bodza bokra még fázva

borzong a napsugárra várva

csodálja hajlékony nárciszok

fényes fiatalos kedvét

számukra nincs lehetetlen

amint szállnak a szélben

s kacagva kergetnek egy gerlét

 

Jácint 

/ jártomban kertemben - 5./

 

szerelem-csengettyűk

bódító tavasz-illata

kék rózsaszín fehér és lila

ezernyi apró élet-csoda

s én önzően mind szeretem

de kertbe ki nem engedem

jobb nekik most itt bent

a szemem előtt legyenek

velem azt akarom mindig

néhány kis cserépben

rám nevetve épp mind kinyílik

mint a szívemben itt bent

cseng apró csengettyűkben

parányi színes szerelem

 

 

 

Aranyvessző

/jártomban  kertemben..-2. /

 

szirmot varázsol aranyága

szökken ezer sárga virágba

megfürdik tavaszi fényben

ráhajlik a szél vállára

ringatózik az énekén

szerelmes a nap illatába

épp olyan bolond mint én

 

lélegezve az égre figyel

kibomlik minden virága

nincs ma dolga semmivel

csak létezik senkit se vár

mégis a nap egészen közel

szeme ragyog a karja sugár

s egy sárgálló ágat arannyá ölel

   

 

Most az egyszer

 

most az egyszer kérlek tedd meg

ne ítélj meg mikor félek

táncolj velem mint az ölelő szél

tégy úgy mintha ismernélek

 

mintha ismernél s nem kéne félnem

hogy félreértesz ha csüggedt fáradt

föld fölött összehajló terekben

táncolunk s virágba szökkenten

erőtlen nyílunk egymásnak háttal  

piros meg kék véredényeinkben

várunk a megmentő esőre

de csak olaj fröccsen a tűzre

 

kigyúl a sivatag a légzés akad  

por-viharverten vegetálunk  

száradó szomjazó gyökereinkkel

 

de most az egyszer kérlek tedd meg

fordulj lassan velem szembe

nézz mélyen a szemembe hogy lássam

a földet a kéket és zöldet a tiedben

lássam ami szinte lehetetlen

szólít amott egy kút megismer

minket néz belőle az isten

azt mondja iható víz van ott lenn

 

most az egyszer kérlek ne beszélj

ne mondd hogy miféle ostobaság ez

egy kút mélyen hallgat sosem beszél

de most az egyszer kérlek ne félj

csak tégy úgy mint a szívós gyökér

minek az ég esőt ígér s az alélt növény

ráismer egy hangra ami reményt zenél

most az egyszer kérlek ne félj

táncolj velem mint az ölelő szél

ne engedj el amikor félek

csak érezz úgy mint a gyökér

s ha már nagyon szomjas lennél

tégy úgy... mintha ismernél

 

 

Tűzz az ingedbe engem!

 

Tűzz az ingedbe engem,

ne legyen annyira fehér,

leszek neked élő kokárda,

feldíszítelek, ahogy szívet a vér.     

Hajtókára vagy a gomblyukba,

kellenének színeim a tavaszba,

mondjuk a piros, meg talán a zöld is,

legyek egyszer betűzve a mellkasodba,

nemcsak megunt, fehér gallérodra,

amire még mindig a szürke tél

porát hinti a márciusi szél.