kispatak

Személyes
Rozella•  2020. június 9. 18:01

Akbatika :)



Akbatika :)

 

Örökmozgó, cserfes tündér

be nem áll a szája,

két év alatt mit is tanít

az élet iskolája?

 

Macik, plüssök, babák,

neki szót fogadnak,

a kék rollerről le sem száll

míg vége nincs a napnak.

 

Kis gokart és kakashinta,

nem nyughatnak tőle,

jaj, oda a mami dereka

bizony egykettőre,

 

de ő persze bírja, s jönnek

újabb kerti mutatványok,

- Mit művelsz te Tündérbogár!?

- Figyelj Mami, most akbatikázok..!  :)

 

akbatikázok = akrobatikázok, egy kétéves szótárában…:)

 



http://kepkezelo.com/images/gobyjkxo0ac6r8gjoubz.jpg
Rozella•  2019. december 12. 16:24

ajándék


ajándék

 

sötét szemével néz az ég

a fény sápadt vigasza

a földre szédeleg

tátongó mohó téltorok

nyeldekli a könnyeket

felködlő ősfenyő szagok

ringatnak el egy életet

nem én nem én  én csak révedek

a tejút felkapcsol pár csillagot

talán most elég lehet

legalább a hold találjon haza

ha már elindult egymaga

a gyertya sem tudja miért ég

csak csendben ellobog

mire véget ér az éjszaka

a hold a szívemhez ér

nem mesél én is hallgatok

csendben átveszem amit hozott

naptól kapott fényét nekem adja 

és nincs egy zokszava






Rozella•  2019. november 8. 17:28

Nem sok, nem is kevés

 

 Nem sok, nem is kevés

 

Öt év... nem sok, nem is kevés,

pont elég pár százezer szóhoz,

ami meg akart születni

a semmiből hirtelen, átjutott

szívereken, tekervényeken,

- hát hadd éljen békén,

 fájdalommentesen,

míg el nem éri a vég…

 

Öt év.., nézzük, mihez még?

Néhány száz régi-új gondolathoz,

sok-sok furcsa rímhez, címhez,

ringatott, dajkált mesékhez,

mert a folyó már csak ilyen,

a víz mindig valamit visz és hoz,

megköszönöm a Fennvalónak…

Part nem látszik, ám nem lehet néptelen,

és nem üresen úszik a csónak…

 

Nyakig a vízben, de benne ülök.

Akad azért mentőövem,

felfújható mellény, miegymás,

mert néha kell a védelem,   

ha jönnek félelem-uszályok,

tengerjárók,  s olykor összecsapnak

a hullámok is felettem.

 

Kedvenceim a sirályok,

és van pár lebegő versem is,

majd beléjük kapaszkodom,

ha jön újabb, vészes vihar,

ami tudom, mindig elcsitul,

csak próbára tesz, mikor akar…

Élő, áramló víz az otthonom,

kikötnék, de valami visszatart:

nem tudom, van-e másik part?

... Öt éve már, hogy egy csónakban lakom,

s közben lett egy saját  'kispatakom'... 

  



 

https://www.youtube.com/watch?v=ehNMtvoAIRY










Rozella•  2019. november 5. 10:00

" A három-literes fazék "


"A három-literes fazék”


Az életmódról szóló okosságokat és jó tanácsokat manapság már mindenki kívülről fújja, hisz lassan a csapból is ez folyik... A felesleget pedig padláson, pincében, esetleg a hócipőben tároljuk, hogy aszongya: ’étkezz egészségesen, kerüld a mesterséges adalékokat, az édességet, fehér cukrot, alkoholt; legyen az étrendben sok zöldség, gyümölcs, sovány tejtermék, kevés és csak sovány, főleg fehér hús, hal; ügyelj a rendszeres  mozgásra, fontos a jó levegő, a pihentető és elegendő alvás; kell az értelmes munka, a megfelelő időbeosztás, társas kapcsolatok, aktivitás, alkotás;  jót tesz a relaxáció, a stressz kerülése nagyon ajánlatos… stb. stb.

 Na igen, ez mind szép és jó, tudományos kutatások által is bizonyított. Próbálok én is megtenni amit tudok, de azért néha elgondolkodom azon, hogy a csudába tudtak életben maradni, hosszú ideig és ’mellesleg’ nagyon keményen dolgozni, építkezni, családot fenntartani, stb. az ősök, az ük- a déd- és nagyszülők? Hiszen akkoriban nekik nem segítettek életmód-tanácsadók, bio-boltok, okosórák, fitnesstermek, kondigépek, welness hétvégék... és főként nem volt ennyire ’fejlett’ az orvostudomány sem… El lehet-e ma kerülni minden rosszat, meg lehet-e előzni a bajokat az „okosságok” betartásával? Nem tudom. Az élethez a jó tanácsok megfogadása valószínűleg kevés. Szerencse is kell, gének, de mindenekelőtt valami saját belső késztetés, ösztön, hogy az ember tudja, felismerje, hogy konkrétan Neki mi a jó. Mások ”egészséges” életmódját és élet-mintáit csak a saját határig érdemes követni…

 A betegség, a mindennapi, erős fájdalom, az életkedv elvesztése persze nagyon megkeserítheti a napokat, az éjszakákat, - ezt jól tudom, mert átéltem a nagymamám és az anyám mellett...  De „az élet él és élni akar", ezt is tudom. A nagyapám megjárta a II. világháborús frontot, meglőtték a lábát, hadifogságba került, ahol három hétig(!) megkockáztatta, hogy nem evett egyetlen falatot sem, csak vizet ivott,  tette ezt önszántából azért, hogy teljesen legyengüljön és ne hurcolhassák el, haza akart kerülni a családjához. Sikerült. Túlélte 56-ot is, mert szerencsére a munkások egy része még nem ért oda a térre, amikor a békés tüntetők közé lövettek és minimum 131 fegyvertelen embert orvul meggyilkoltak. Sokan ott helyben, vagy később a kórház udvarán(!) a lőtt sebeikbe haltak bele. Volt, aki menekülés közben elesett, és a talpába kapta az első lövéseket, majd hátba, ahogy sokan mások is..

 Nagyapám jóval később, 60 évesen ment nyugdíjba egy gyárból (akkoriban még férfiaknál is ez volt a korhatár). Nem volt kis darab ember, ereje teljében volt még, kb. 95  kilósan, azért némi túlsúlyban. Rendkívüli ereje volt, 16 évesen már bányában dolgozott, de később is kellett a fizikai erő a munkához, amit csinált. A szíve egy rokon orvos szerint  akkora volt " mint egy három literes fazék" és emlékszem, hogy én mint gyerek, mennyire elálmélkodtam ezen a hasonlaton, de megjegyeztem, mert számomra nagyon érdekes volt. Ez az orvos, aki rendszeresen megfordult nálunk, többször is vizsgálta már, akkor azt is mondta neki: „Misi bácsi, a szíved túl van terhelve, ez így nem lesz jó, a te korodban már vigyáznod kéne magadra sokkal jobban!” Mire nagyapám 60 évesen: „Minek má’ erre a kis időre..?” - és huncutul mosolygott...

Engem nagyon szeretett, Bogi -nak hívott, sokfelé elvitt magával, kerékpáron, vagy erdőbe gombázni,  május elsejéken majálisokra, stb. és büszke volt, mert gyakran az apámnak nézték. Nyugdíjasként sem sokat ücsörgött otthon, és nem csak a szégyentelenül kevés nyugdíja miatt… Talált magának mindig munkát, képes volt elmenni nyáron Balatonra is udvarosnak, ’mindenesnek’ a gyári üdülőkbe, aztán jött az erdőgazdaság...  Erdei utak, átereszek, kis hidak, esőbeállók,  stb. építése, és 70 évesen is rá merték bízni a teljes kivitelezést, irányítást, ill. egy egész brigád dolgozott a keze alatt. Ott nem lehetett lazsálni, mert ő maga is odaállt és csinálta úgy, hogy mások is szégyelltek kevesebbet végezni nála. 78 éves koráig aktívan, fizikai munkát végzett, minden hajnalban egy kupica pálinkával kezdte a napot, este azzal fejezte be, de ennyi volt, és nem több! Szeretett mesélni, beszélgetni, nótázni…  Imádta a hasát, a házi kosztot: kedvence a nokedli volt pörkölttel tejfölösen, szerette a núdlit, a gancát, a laskát, a nagyanyám-féle kenyeret, lepényt, bodakot,.. de  a hagymát, a szalonnát, a töpörtyűt, a kocsonyát, sült kolbászt, oldalast is... igaz, sokáig otthon készült minden, aztán mikor már nem tartottak disznót, akkor is megvették a hozzávalókat és otthon töltöttek kolbászt, otthon sütötték a zsírt a szalonnából. A füstölőt is ő építette sk. nem volt szükség „érlelés szabályozó” technikákra. Soha nem diétázott, - szedett ugyan pár gyógyszert a szívére, a vérnyomására, de  ha próbáltuk visszafogni, vagy valami változtatásra rábírni, mindig előjött a ”minek má’ erre a kis időre..?”  Ez nálunk amolyan szállóigévé is lett, ezért, ha valamin nem akartunk változtatni mindig ezt mondtuk…:) Nagyapám 91 évesen ment el, nem a betegsége, hanem egy szerencsétlen esés következtében.

Sokat gondolok rá is, amikor szeretnék sok mindenen változtatni az életemben, sőt, épp a napokban gondoltam ki én is nagy 'bölcsen, okosan' / immár sokadszorra/, hogy mostanság mit is kéne másképp tennem..?  Persze, mosolygok magamon, ha eszembe jut a nagyapám: " minek má’ erre kis időre ..?"

Neki már temérdek ideje van, jut mindenre, pihenésre, elmélkedésre is... Isten áldja meg, akárhol is van most.

 



Rozella•  2019. október 12. 17:55

Egy bolond egy napja


Egy bolond egy napja

 

Ma nem csináltam semmi programot,

a munka  úgyis mindig megvár,

hiába mordult rám magasról a gond,

tornya összedőlt, mint a kártyavár.

Úgy döntöttem, hogy ma boldog leszek,

mert mindig én döntök a kis dolgokban,

a nagyokat már Isten kezébe raktam,

azt hiszem,  nála jobb helyen van.

 

Fütyülök a világra! Nem bánom, ki mit szól

be.., vagy ki az bennem, ki megütközve

fejét csóválva sültbolondnak titulál,

csak mert nem busongok vele merengve:

’Miért nem én?  Miért mindig csak mások.. ?’

 Ma ”nincs alku - én hadd legyek boldog! „

Csak úgy, a semmiért, - minek hozzá az ok?

... De az a másik ezt úgysem értheti..,

- hát higgye csak, hogy bolond vagyok...

 

 


 az idézet : József Attila: Ars poetica c.verséből való