kispatak
SzemélyesZápor a Hargitán
Zápor a Hargitán
Elcsángál a lelkem vadregényes tájra,
belemerítkezik Fenyéd tiszta patakába,
ott megrészegül, hűs odorban ébred kábán,
átjutva egy székelykapun, két világ határán…
Álmában újra a Madarasi Hargitán barangol,
ahol szerelemről van szó, nem kalandról.
Fönn a tetőn tócsákra lel, mind könnyel telve már,
cseppenként hordja fel csőrében egy fecskepár,
ám kővé dermed a víz, mire elszáll a nyár…
Áfonyaligetek szemeiben a béke megpihen,
hosszú útja lesz még s nem bízhat senkiben.
Keresztek leomló sóhaját kövekkel körberakja
az idő, megszakadt szívek nyugszanak alatta…
Lélegzik az erdő, őrfenyők gyantaillatával
telve csillagösvény himnusza szárnyal,
s szétterül a tájon valami fájón lebegő, éteri,
kábultan szívom be, nincs benne semmi emberi,
varázsát a szív érteni nem, csak érezni meri,
és lám, szeretetből az ég záporral megveri.
Mami mesél...:)
Mami mesél…:)
/ avagy egy két és fél éves kisfiú világa /
„Mami, most meséjjed ujla,
mikoj a hájomvajjú kaszájt,
a szúnyog kévét.., és a majomba
hájom tajkamacka micsinájt ?”
***
Mami, mi ébreszti fel a kakast?
a begyében van egy óra?
és ha aludnak’ már a tyúkok,
felébrednek kakasszóra?
A kutya miért nem hord cipőt?
Ellopta a ravasz róka?
Hogy jósol a medve időt?
Hoz nekem traktort a gólya?
A katica lány, vagy bogár?
hova ’mász’a zsiráf nyaka?
Miért nem esik le a madár
az égből, mikor felszáll oda?
A kis bárány, ha majd felnő,
lesz belőle bárányfelhő?
Hol van a giliszta szája,
és mit eszik ma vacsorára?
A kiselefánt kivel játszik?
Van-e ormánya, egy másik,
ha játék közben eltörik,
vagy elveszik, ha ’fürödik’?
Az oroszlánnak hol az ágya,
nagy sörényét hová teszi,
ha lefekszik éjszakára,
és ha felkel, ki fésüli?
A cica miért nem vízben mosdik?
fél, hogy szemébe megy a szappan?
és a buborékból a szivárvány
hová lesz, mikor elpattan?
***
„Mami, ha majj nad leszek,
lesz hatajmas állatkejtem
minden állat a bajátom lessz
csak a pók, asz bisztoszan nem! :) „
*****
minapi :
- Mami, játod? új cipőm van!
- Igen, látom, tényleg nagyon csinos, és mondd, kitől kaptad ezt a szép, új cipőt?
- A futájbácsitól…
****
-Mami, dojsan összekötni a Subát (a kuvasz neve), nem tudok dömpejezni tőle…
/ a kutya kb. akkora mint ő…/
****
A napon felejtett kis futóbicikli ülése túlságosan felforrósodott, mondtam hozzuk a hűvösbe, és majd figyelje, ha kihűlt, akkor ráülhet. Egy kis idő múltán:
-Mami, megnézem, hod kisüjt- e máj a bicajom…
****
-Mami, ott van a hojdacska az égen, - mutatja nekem.
- Nahát, tényleg, már ott van, én is látom…
-Azéj van ott, mej tednap Szofika /imádott tesvére/ odafestette… :)
Bim-bam
Bim-bam
Virágharangok hangja „bim-bam”,
belecsendül a tavasz a fülembe,
ha te is hallod, én minek mondjam,
minden bomlik, őrült ütembe’.
Azt sem tudom, minek nevezzem el,
nem illik rá semmiféle szó,
mikor zengve-bongva énekel,
belül visszhangzó, folyton dúdoló.
Kacér szólamok rajzanak szerteszét,
csibesárga zsibavirágok dongnak,
röppenő fecske-kékek, örömzenék,
lavinacsendekre ráomolnak.
Nem én akartam, hogy ezt halljam,
egyszer erősebben, máskor halkan,
és elfeledtetik, mit is akartam...,
talán csak hallgatni, hogy „bim-bam”…
Szállingózó
Szállingózó
Úgy hiányzott nekem fehér ezüstje,
csillámos, ölelő puhasága,
szállingó pihe-hó repíthetne
messze, egy álmodott világba.
Szívemre tapadt a szürke téli táj,
a Nap füstjellel üzen, hogy él,
felhőkazlak közé rejti ami fáj,
futnék előle, de a ború utolér.
Messze szökni hív a képzelet,
’ittésmost’ időben nem bent ragadni;
jég-fehér földeket, élet-zöldeket
látni, megélni… és élni hagyni.
Fessünk színeket, akár az évszakok,
dér-fehértől lángvörösig kevert palettán,
múlt üveggolyók szivárvány-színeit
gyermekként gurítsuk szimultán.
Rezdüljünk úgy, mint rügy, ha pattan,
nyújtózva hajnal-fényességben,
szerelmet lélegző tavaszokban,
szenvedélyesen, komolyan, szépen.
Játsszunk, mint szirom a szirommal,
áradó illatokban összeérve,
kitárulkozó nyár-éjszakákban
virág-kehellyé lényegülve.
Hallgassunk, miként a fák gyűrűi
őrálló kéregpajzs alá zárva
hallgatnak a szél intő szavára,
féltőn egymáshoz simulva.
Szeressünk, ahogy csak ősz szerethet,
levél-könnyekkel siratva a nyarat,
szelíd derűvel várva ünnephozó télre,
lába elé szórva minden aranyat;
Higgyünk, legalább ahogy madárban
hisz még a rég elhagyott fészek,
s tavaszban a hótalan szomjas földek
hisznek az égen rezgő örök-kéknek.
Úgy hiányzik szótlan, fehér csöndje,
csillámos, ölelő puhasága;
szállingó szó varázsa repíthetne
messze, egy álmodott világba…
Ez most a valóság :)
Ez most a valóság :)
A reggeli naptól a terasz is boldog,
szemben füves rét, távolabb dombok,
mókusok ugrálnak magas fenyőkre,
kicsalnak szobámból, friss levegőre.
Alant egy kis patak karnyújtásnyira,
benne titkos bejárók hódok váraiba.
A víz lassan csordul, fürdik a fényben,
három vadkacsa úszkál rajta éppen.
Gyűrűt vet a víz, amint le-lebuknak,
a parton egy cica ül, várva hová jutnak.
A táj ma még meztelen, kitárulkozik,
elrejtett kincseit engedi látni itt.
Ez most a valóság, s nem túlzó mese,
(ezért nem érdekel egy sorvége se)
Írtam már eleget költői képeket,
(felém most is néhány jelző lépeget,
de elhessentem őket, nem kellenek,)
a természetnél semmi szebb nem lehet… :)
Itt e kis lakás lett második otthonom,
sosem volt még ilyen relaxos kis lakom :)