kispatak

….már vagy két órája ültem a laptop előtt, és mint máskor, olvasgattam, böngészgettem…vártam valamire, vagy valakire, vagy legalább egy jelre, aztán egyszer csak ott volt középen, szépen bekeretezve, ahogy kell:

 

"Csatlakoztasson, vagy keressen egy másik energiaforrást  ( mindez kiemelt, kék színnel, nagy betűkkel), majd alatta az "apróbetűs" rész feketén-fehéren::

 

" Az akkumulátor töltöttsége alacsony (7%). Ha nem csatlakoztatja a számítógépet rövid időn belül hálózati áramforráshoz, akkor az automatikusan hibernált állapotra vált."

 

 … és legalul egy kis kék keretben az OK gomb … rányomtam, asszem értem…,vers/írás elnapolva, most megyek a dolgomra, végre aktívan, tettre készen :))

rácsatlakozok a "való világra"..is. :)

 

1.      Nap mint nap …

 

nap mint nap

az utcára tódulnak az emberek

várjatok meg veletek megyek

elegem van én is tüntetek

életemben először én is megyek

holnaptól már az utcán leszek

nap mint nap… én is

úgyis

 

 

2.      Decemberi nap

 

Ma mégis elállt ez a jégkockás eső,

megtalálta magát a decemberi nap,

a forró napokra ég-mezőkre gyűjtött 

számtalan, hűsítő felhőkazal alatt.

 

 

3.      Böjt-nap

 

Életem napok óta natúr kulinárium, te csak tudod.

Nincs határ, csak eszem, csokival, sütivel vétkezem,

mindegy, csak édes legyen, jöhet este, éjjel;

mondd, nem kéne már tartani egy böjt-napot? 

 

Verseitek

Olvasom, érzem, fejtegetem a titkot,

bontanám a sokszögű gombolyagot,

éjszaka simítom, nappal gubancolom újra.

Új világok, színesek nyílnak ki bennem,

áradnak a holddal dagályt hozva,

mintha küldetésük volna

élet- esőt záporozni dűne-homokra.

Csak lépkednek hozzám sorba,

vagy tarka lepkeszárnyakon

libbenek át az ablakon a fénnyel;

máskor illendőn kopognak egy kosár  

réti virággal előszobámban topognak,

s egy kávé után  nálam felejtenek

egy bánatos dalt, egy bódult illatot...

Könnyet, mosolyt, szerelmet is hoznak,

hajnali vonatot, meg az éjszakai csend

őrült vágyait, szürke eget is olykor,

fájdalmat, a nincsbocsánatot,

vérző szegeket nyílt sebekben.

Kérdést, hogy lehet emberebben,

és néha eléri szívem egy kis sercenő,

gyufaszálba bennragadt pillanat-szerelem.

Életeket hoznak, sok már elsiratottat,

úgy visel meg, mint égi vezetékből

sújtó földeletlen áramütés, átfut rajtam,

megmenekülök mégis, újratervezés...

A versek meg csak lengnek, mint égi inga

tikk - takkolva, zakatolva,

szívdobbanásnyira egy meteorszélen,

pókhálófonálon, láncon. sodronykötélen,

karcolnak időtlen percet földi porba

és pillanatra megállnak középen.

A történetek, mosolyok, remények

a mindenségtől a semmiig érnek,

megfagyasztanak, forró szavakkal igéznek,

még mielőtt egy máglyán elégek...

 

Kérés az ÚT előtt...

/ ha elmondhatta volna.../

Kérlek, vedd vissza

a szánalom halványlilára pingált

vásznaiból nekem szabott ruhát, 

most ne aggasd rám

a rémült megértés opálos üveggyöngyeit,

ne röptess a remény Bermuda-háromszögébe

és kutató hajókkal ne járj a nyomomba,

csak seperj morzsát szűkebb napokra.

 

Ne fogadkozz,

ne nézz a padló köldökébe,

farkasszemet a függőleges repedéssel,

míg gödörré nem bámulod.

Könnyeid most is letörölném, hogy lásd,

mosolyt szeretnék, kacagó, kipirult arcú

szánkó-siklást, ünnep-vacsorát, csengő koccintást

a szeretet fenyői alatt, fehér abroszon - mint más.

Szeretnék

eltökélt, fényes szembogárt,

mely sugarával festi meg a katedrálist

hová zarándokolni indulok.

Nem, már ne kísérj el, áttetsző tenyerembe

ne kapaszkodd bele az elszakadás

sivatag-sárga véglegességét.

Ott hullámzol úgyis szívem dűnéiben

mint végtelen homoktenger.   

 

Vedd vissza,

kérlek vedd vissza elázott ajándékul

rámgombolt árvaságod,

szellőztesd ki lelkedből a cédrusillatú magányt,

s akkor veled maradok mindig, ígérem…

Cserébe -csak semmiség- őrizd meg arcomat, 

keresd meg, és add vissza örökre nekem

valahol még itt bolyongó méltóságomat.  

 

 

 

 

 

 

 

Alkonyati játék

 

Szobámban ismerősen matat-kutat

a besomfordáló alkonyat.

Úgy tesz, mintha csak tiszta huzatot

keresne a kispárnára,

amire ráfekteti majd a holdat

és kedvenc csillagom,

őrködni csenden és az álmomon.

Rendben, játsszuk hát el újra;

hagyom, hagy kutasson,

- az éjszaka messze van-,

de előbb-utóbb úgyis rájön,

hogy hová rejtettem magam.

Addig csak játsszunk, mint

jó gazda a hű kutyával,

ki nem marad mellőle el.

Puha, meleg takaróm alatt így

jókat kuncogok, s csakazértis

szerelmet, zenét, tengert álmodok…

Mikor kedves rigóm rákezdi zengőn

ablakom előtt  ülve a nagy fenyőn,

trillája - hallom- nógatja a hajnalt,

készülődjön, oly sok dolga volna,

ne piszmogjon tovább a háztetőn.

Ablakom én is gyorsan kitárom,

és csak ekkor látom, hogy

ágyam mellett a szőnyegen

szuszog jó kutyaként az alkony,

álmában tán azon morfondíroz,

a hajnal elől most hová is bújjon?