kispatak

"Egész jól vagyok ..." *

Földben búvó fénytelér talpam alól siklik el,

felkúszva az égig ér, felhőrongyon térdepel.

Bűnbánatot tart talán, mert itt lent még mást ígért,

áthatolt szívem falán, elfutott, és visszatért.

 

Odaszórta aranyát, ahol nem érhettem el,

örökléte anyagát mind belőlem szívta el.

Nem árulta el nekem a boldogság képletét,

kiszivárgó álmaim is kedvére tépte szét.

 

Éjjelek sötét lován érkeznek a nappalok,

helytelenítik talán, mégis „egész jól vagyok”,

kék madarat sem űzök, engedem, repüljön el,

s újra rácsodálkozom, ha vállamon megpihen.

 

Felhőnyájba terelem hiány-bárányaimat,

megtalálom kincs-magam, ki élet után kutat,

így most „egész jól vagyok”, - néha ki is mondhatom,

mert lehet ilyen a szó, amikor nem kódolom.   

* ( A fenti vers címét és idézett kifejezéseit Voodoo: Kódolt szavak  c. verséből kölcsönöztem, utólagos szíves engedelmével, bár ezt a rövid mondatot bárki sokszor kimondhatta már. Olykor úgy, hogy valóban ez az igazság, máskor pedig egy felületes érdeklődésre, akár semmitmondó válaszként is.

A versem kvázi reflexió is, Voodoo alábbi versére, ezúton is köszönöm Neki az ihletet. ) 

https://www.poet.hu/vers/367642

Csobogó

 

Csak járkáltam az utcán,

a még ünneptelenben,

egy meggyűrt lista sistergett

a kabátzsebemben, de már tudtam,

ma semmi nem lesz elintézve,

meg kell hallgatnom a csendet,

miatta minden így marad,

örökre félbe.

Bámultam a bedeszkázott

szökőkutat a téren,

ahogy megállt benne a csobogás

az elfedett idő-telenségben.

Megóvták valakik, be ne fagyjon

a kiszámíthatatlan télben.

Talán nekem is ezt kéne tennem,

… és minden mást félre,

 

ha tudni akarom végre,

meddig élhet így a lélek,

hidegtől, fagytól sosem védve;

tudni, hogy plusz-mínusz ingadozások

közé beszorított csobogó erek

hagynak-e repedés nyomot,

s felhasíthatják-e a csendet

a bedeszkázott bánatok,

hogy könnyek kútján át

a szívből kiszökhessenek.

 

 

Március 15  utódai

 

Múzeumba való-e a máglya?

Ábrándok vitrinébe zárva?

Rabok voltunk, rabok vagyunk,

Cigánykerék minden szavunk.

Iramodni gúzsba kötve,

Utódokat tenni rögbe, 

Sáncokkal is körbezárva,

 

15 - szörös lesz átka...?!

 

Utánzatok bőszült mellverése

Tódul utcákra újra, miért ne?!

Ópiummal megigézett agyakban

Dugába dőlő soha-pillanat van,

A haza nem hí’, csendben enyész,

Irtó darabokban már az egész.

 

 

csendből szőtt

 

holdfény bukdácsol

ballag utánam

béke percegése hallik

égig érő fákban

 

ében gyöngyöket

szül a sötétség

a ragyogó víz felett

kékellő köd a kétség

 

átlyuggatott égboltból

kiszüremlő fények

kis gyertyalángok

sercegve égnek

 

hajnal téblábol

súgná mit tegyek

reptetni támad kedve

hiányod ne legyek

 

csordulásig a létpohár

rügyek úsznak benne

fejem fölött megkövült

idők menhir szerelme

 

halványuló holdam

hűséggel követ

megnyugtat betakar

csendből szőtt szövet

 

 

nyom nélkül

 

nem hagyni nyomot könnyebb

csillagokhoz állni követnek

s felhőt karcoló szívből föntebb

szavakat szőni takaró szövetnek

 

pillanat zörren az ablakon

ha bejönne hadd jöjjön hagyom

örüljön táncoljon és ha szökne

eső-mosta vágyak gyolcsát vigye

ne legyen nyoma szerelemnek szónak

nyár sóhaját halljam utolsónak

 

úgy megyek majd mintha jönnék

vállamon világok lepkesúlya  

arcom fényköddé levitáló emlék

sohasem volt és nem lesz újra

 

elvesztegethető ének sámándobon

szabadon születő mindenség-szózat   

csillagok ág-bogán ringó csónakon

a lélek nyom nélkül elhajózhat