kispatak

Négy sorok -költőktől :

(keltezetlen töredékek)

Nem ér szerencse, nem árt balsiker sem -

szavam szerelem kérte.

Bocsássatok meg, hogyha jó a versem

és szeressetek érte.

/József Attila/

Ha lényed erős, derítő levegőjét

nem szívja szívem közeledbe merülten,

mint vércse, reám lecsap a lebegő ég

s fuldoklik a lelkem az űrben.

/József Attila/

(tenyeremre tettem)

Tenyeremre tettem a lelkem:

Nézd meg, milyen szép százlátó üveg!

De Ő gyémántokat szedett elő,

Mert Ő az embert sose érti meg.

/József Attila/ 1924. júl. 17.

Parti szanatórium

Egy kórház a vízben tükröződve,

kínokat mos boldogtalanul

fejtetőn áll és ugat belőle

a fordított égbolt legalul.

 /Weöres Sándor/

Izzó tekintet

A sötétségből állat-szem mered rám,

nem világít, de kettősen ragyog,

mint üveg-fényű por a messzi pusztán,

vagy fekete mennybolton csillagok.

/Weöres Sándor/

Dedikáció

Ez az én vérem és borom

A kínom és a mámorom.

Édes kín, bús mámor bizony,

De majd a Léthéből iszom….

/Juhász Gyula /

Hazám, hazám

Hazám, hazám, hazám, hazám, hazám!

- Ó, drága szó, te fájdalmasan édes,

Hittem-e, hogy még így szivemen égess,

Hogy drága szavad záporozza szám?

 /Tóth Árpád/

Sötét szín izzik

Sötét szín izzik, vékony vonal indul,

Az ébredő kert formát bontogat,

Az ében tömbökből merengve mintáz

A halk fény rózsaujja lombokat...

/Tóth Árpád/

A vén magyar hegy…

A vén magyar hegy csöndes és borús,

Hervadt piros levéllel koszorús,

Az őszi nap rubinttal gyújtja fel,

S a szőlőfürt a csöndben énekel:...

/Tóth Árpád/

Ó, légy ma vendégünk…

Ó, légy ma vendégünk e nyári esten,

Holott borunk csak kocsma zagyva fröccse,

Ó, szállj ma hozzánk, Mámor, tarka isten,

Halk léptü ábrándoknak táncos öccse.

 /Tóth Árpád/

Húnyt szemmel

Húnyt szemmel bérceken futunk

s mindig csodára vágy szivünk:

a legjobb, amit nem tudunk,

a legszebb, amit nem hiszünk.

Az álmok síkos gyöngyeit

szorítsd, ki únod a valót:

hímezz belőlük

fázó lelkedre gyöngyös takarót.

/Babits Mihály/

Hajnaltól éjfélig- Istenhegyi jegyzetek

Röviden

Barátaim, ha rövid a papír

az ember akkor apró verset ír;

higgyétek el, a rövid is elég,

meghalok, s úgyis minden töredék.

…..

Később
(sírfelirat)

Csak éltem itt, szegényen s jámboran,

míg végül elástak ide.

Sosem feledtem el, hogy meghalok:

ime.

…..

Éjféli vihar

Szél tombol a kertben, egy ág leszakadt, a sikongás

felhallik egészen a házig.

Erdőkön a síkos avarban a hófogu farkas

gyorslábu kis őzre vadászik.

 / Radnóti Miklós/ 1938

Négysoros vers

melyet Villon halálítélete szélére írt

Francia vagyok Párizs városából,

mely lábam alatt a piszkos mélybe vész,

s most méterhosszan lógok egy nyárfaágról,

s a nyakamon érzem, hogy seggem mily nehéz.

/Faludi György fordítása/

 Költészet/hol/nap -József Attila versek-arcai

Pohár

A pohár friss, tiszta növény,
A mezőn csillog és a harmatcseppek rárepülnek.
Ha egy kisgyerek poharakra néz,
Halkan
Megcsendülnek.

A források szivén pohár nő,
De az üvegesek sem tudják eme titkukat.
A lányok és fiatalemberek
Mindig összetévesztik poharukat.

Összevétettem egyszer én is,
Nékem azóta ízes vízzel pohár nem akad,
Pedig a szomjan haldokló madár
Észreveszi az ég mögött a sok szép poharat.

/1926. máj./

Érted haragszom, nem ellened

Mikor fölkél a nap,
a sosem haragvók hajától eltéritődik a harmat,
ne bántson téged az én haragom soha, kedves.

Sokszor gondolok nagy futós terekre, ahol lehet el kell majd esnem,
az árbocfaragók árbocokkal jönnek oda tömött sorokban,
és győzvén ott, égnek hajitja hatmillió vasas az ő csengő szívű kalapácsát.
Szerszámok égi viharába
csókjaidat hadd viszem én is el oda kedves.

Észre sem veszed hogy kihúzom magam, mikor a jövőről szólok,
ha akarod, hát csak ama városdaloló győzelem után térek meg hozzád,
vagy majd a pékek összekötik kenyérvető, jó lapátjaikat,
végigfektetnek rajta engem és lehajtott lisztes fővel
elhoznak lassan az ágyadig.

Érted haragszom én, nem ellened,
nosza szoritsd meg a kezem, mellyel magosra tartalak álmaimban,
erősitsen az én haragom, dehogy is bántson, kedves.

/1926. jún./

Miért hagytál el, hogyha kívánsz

Igaz-e, hogy érezlek most is,
Amikor messzire vagy tőlem?
Mért hagytál el, hogyha kívánsz,
Ha bennem lehetsz csak ünneplőben?

Mért nem csókolsz, ha úgy esik jól?
Mért fáradnak el a rohanók?
Mért rág szú-módra szét a tenger
Karcsú, viharra teremtett hajót?...

Tudom, hogy jössz majd. Úgy esel belém,
Mint szép, szikrázó mennykő a tóba!
De megégetnők-e a világot,
Vonagló lángokként összefonódva?

S pocsolyákba árkolt bús arcomba
Birnál-e nézni, ha én is belelátnék?...
Ó asszonyom, te balga, te bolond,
Játszót-játszó, ostoba, semmi játék!

/1924 első fele/

Boldog hazug…

Boldog hazug, kinek van istene,
ki rettenetes, de maga a jóság;
kinek sebet kap reszkető keze,
ha leszakítja a tilalmas rózsát.

Boldog hazug - értetlen szelleme
a meg nem fogant, ártatlan valóság;
pihen rajta a mindenség szeme,
bámulja őt, az öröklét lakósát.

Én nem leltem szivemben, sem az égben
s e halott fényü istentelenségben
szivdobogással ringatom magam,

kit más-gyötörte anyám azért vert meg,
mert sápadt kézzel loptam én, a gyermek,
jól tudva már, hogy minden odavan.

/1935. aug. 9/

József Attila

József Attila, hidd el, hogy nagyon szeretlek, ezt még anyámtól örököltem,
  áldott jó asszony volt, látod, a világra hozott
Az életet hiába hasonlítjuk cipőhöz vagy vegytisztító intézethez, mégiscsak
  másért örülünk neki
Naponta háromszor megváltják a világot, de nem tudnak gyufát se gyujtani,
  ha igy megy tovább, nem törődöm vélük
Jó volna jegyet szerezni és elutazni Önmagunkhoz, hogy bennetek lakik,
  az bizonyos
Minden reggel hideg vizben fürdetem gondolataimat, igy lesznek frissek és
  épek
A gyémántból jó, meleg dalok nőnek, ha elültetjük a szívünk alá
Akadnak olyanok, akik lovon, autón és repülőgépen is gyalog vannak, én a
  pacsirták hajnali énekében heverészek, mégis túljutottam a szakadékon
Igazi lelkünket, akárcsak az ünneplő ruhákat gondosan őrizzük meg,
  hogy tiszta legyen majd az ünnepekre.

1924 ősze

Saját magának

József Attila, hidd el, hogy  nagyon szeretlek, legalább is annyira mint a világot, a kedvesemet és barátaimat. Hol vagy? Sarkig kitárulnak a gyémántok előttem, csókjaimba mágnesek költöznek, pillantásaimtól reszketve dagadnak az egek, mint az elporladt fölfedezők vitorlái: és még mindig kérdezem: Hol vagy?

/1924 ?/

Sárga füvek

Sárga füvek a homokon
Csontos öreg nő ez a szél
A tócsa ideges barom
A tenger nyugodt, elbeszél

Dúdolom halk leltáromat
Hazám az eladott kabát
Buckákra omlott alkonyat
Nincs szivem folytatni tovább

Csillan a nyüzsögő idő
Korallszirtje, a holt világ
A nyirfa, a bérház, a nő
Az áramló kék égen át

 1933 [?]

Székely János: Borkóstolás

Nézzétek csak, barátaim,

Tartsátok csak a fényre bátran,

Nézzétek, micsoda ital

Vöröslik ebben a pohárban.

Különös fénye, bársonya,

Tulajdon élete van ennek.

Titokzatos örvényein

Parányi csillagok lebegnek.

S napok! Napfürtök, naprajok!

Egy régi nyár csillagja-napja,

Ahány csak feljött és letűnt,

Mind ide hullt, a poharamba.

Látjátok-e, hogy tündököl,

Hogyan tüzel, hogyan világol?

Ha látjátok, szippantsatok

A nyári szelek illatából,

Szívjatok méz-és napszagot,

S az őszi lomb s a nagy szemű fürt

Édes, hatalmas illatát,

Mely szintén poharamba sűrült.

Kóstoljátok meg végtire!

Rejtelmes útjain a vérnek

Úgy járja át a testetek,

Akár a vágy, akár a méreg.

Úgy árad szét a sejtekig,

Akár a május tűzesője.

Csoda-e hát, ha burkait

A lélek is levedli tőle?

Feleim, Bacchus papjai,

Csapoljatok még nékem abból!

Áldozzatok, áldozzatok,

Hadd bújjak már ki önmagamból!

Hadd zendüljön fel ajkamon

Az édes dal, az önfeledt dal,

Az istenről, ki örömet

Fakaszt a szívben, hogyha meghal,

Bacchusról, aki odakint

A tőkén újra felvirágzott,

S kik híven ápoljátok őt,

Tirólatok, tudós borászok.

https://www.youtube.com/watch?v=3L0Bquu7aSw

RÓZSA            

Fölszisszentél:

ez a rózsa, ha

porcelánból volna, micsoda

bárgyú giccsbe fagyna ugyanaz

a langy tea-szín, a sugaras

vörös erezet, a szűz szirom,

a gyöngypermet a csöpp bolyhokon,

mily torz volna ragyogása is,

milyen esetleges és hamis. –

Mert nem attól szép és igazi,

hogy kelyhét így csak ő bontja ki,

hogy porzói ( épp ennyi s eképp)

körülállják óvón a bibét,

hogy való példány s botanikát

igazol, - de attól, hogy virág,

hogy a húsán nem szintétikus

harmat pereg, de ott záporoz

gyönge rostjaiban az idő,

hogy levágottan is egyre nő,

hogy most ilyen s egy perc múlva más,

hogy szüntelen, lázas virulás,

hogy elhull és többé nem terem

eleven mása már sohasem,

hogy nem örök benne semmi, csak

az ezer halandó változat.

Lényegét ha kőbe költenéd,

ne testét mintázd – az életét,

illatát, mely oly illanó,

mint kimondva elhaló a szó;

azt a titkát kell megfejtened,

hogy miképp egy és ezerszeres,

sorsát kell alakká öltsed itt:

miként tölti be törvényeit,

hogy micsoda zuhogásban áll,

míg kigyújtja s elfújja a nyár.

Jókedvet adj

jókedvet adj, és semmi mást, Uram!

A többivel megbirkózom magam.

Akkor a többi nem is érdekel,

szerencse, balsors, kudarc vagy siker.

Hadd mosolyogjak gondon és bajon,

nem kell más, csak ez az egy oltalom,

még magányom kiváltsága se kell,

sorsot cserélek, bárhol, bárkivel,

ha jókedvemből, önként tehetem;

s fölszabadít újra a fegyelem,

ha értelmét tudom és vállalom,

s nem páncélzat, de szárny a vállamon.

S hogy a holnap se legyen csupa gond,

de kezdődő és folytatódó bolond

kaland, mi egyszer véget ér ugyan –

ahhoz is csak jókedvet adj, Uram.

 Ha valakit érdekel, az alábbi linken böngészhet aktuális irodalmi, művészeti pályázatok, felhívások között:


https://palyazatmenedzser.hu/cimke/irodalmi-palyazatok/