Székely János: Borkóstolás

 

Székely János: Borkóstolás

Nézzétek csak, barátaim,

Tartsátok csak a fényre bátran,

Nézzétek, micsoda ital

Vöröslik ebben a pohárban.

 

Különös fénye, bársonya,

Tulajdon élete van ennek.

Titokzatos örvényein

Parányi csillagok lebegnek.

 

S napok! Napfürtök, naprajok!

Egy régi nyár csillagja-napja,

Ahány csak feljött és letűnt,

Mind ide hullt, a poharamba.

 

Látjátok-e, hogy tündököl,

Hogyan tüzel, hogyan világol?

Ha látjátok, szippantsatok

A nyári szelek illatából,

 

Szívjatok méz-és napszagot,

S az őszi lomb s a nagy szemű fürt

Édes, hatalmas illatát,

Mely szintén poharamba sűrült.

 

Kóstoljátok meg végtire!

Rejtelmes útjain a vérnek

Úgy járja át a testetek,

Akár a vágy, akár a méreg.

 

Úgy árad szét a sejtekig,

Akár a május tűzesője.

Csoda-e hát, ha burkait

A lélek is levedli tőle?

 

Feleim, Bacchus papjai,

Csapoljatok még nékem abból!

Áldozzatok, áldozzatok,

Hadd bújjak már ki önmagamból!

 

Hadd zendüljön fel ajkamon

Az édes dal, az önfeledt dal,

Az istenről, ki örömet

Fakaszt a szívben, hogyha meghal,

 

Bacchusról, aki odakint

A tőkén újra felvirágzott,

S kik híven ápoljátok őt,

Tirólatok, tudós borászok.