Költészet/hol/nap -József Attila versek-arcai

 Költészet/hol/nap -József Attila versek-arcai

Pohár

A pohár friss, tiszta növény,
A mezőn csillog és a harmatcseppek rárepülnek.
Ha egy kisgyerek poharakra néz,
Halkan
Megcsendülnek.

A források szivén pohár nő,
De az üvegesek sem tudják eme titkukat.
A lányok és fiatalemberek
Mindig összetévesztik poharukat.

Összevétettem egyszer én is,
Nékem azóta ízes vízzel pohár nem akad,
Pedig a szomjan haldokló madár
Észreveszi az ég mögött a sok szép poharat.

/1926. máj./

Érted haragszom, nem ellened

Mikor fölkél a nap,
a sosem haragvók hajától eltéritődik a harmat,
ne bántson téged az én haragom soha, kedves.

Sokszor gondolok nagy futós terekre, ahol lehet el kell majd esnem,
az árbocfaragók árbocokkal jönnek oda tömött sorokban,
és győzvén ott, égnek hajitja hatmillió vasas az ő csengő szívű kalapácsát.
Szerszámok égi viharába
csókjaidat hadd viszem én is el oda kedves.

Észre sem veszed hogy kihúzom magam, mikor a jövőről szólok,
ha akarod, hát csak ama városdaloló győzelem után térek meg hozzád,
vagy majd a pékek összekötik kenyérvető, jó lapátjaikat,
végigfektetnek rajta engem és lehajtott lisztes fővel
elhoznak lassan az ágyadig.

Érted haragszom én, nem ellened,
nosza szoritsd meg a kezem, mellyel magosra tartalak álmaimban,
erősitsen az én haragom, dehogy is bántson, kedves.

/1926. jún./

Miért hagytál el, hogyha kívánsz

Igaz-e, hogy érezlek most is,
Amikor messzire vagy tőlem?
Mért hagytál el, hogyha kívánsz,
Ha bennem lehetsz csak ünneplőben?

Mért nem csókolsz, ha úgy esik jól?
Mért fáradnak el a rohanók?
Mért rág szú-módra szét a tenger
Karcsú, viharra teremtett hajót?...

Tudom, hogy jössz majd. Úgy esel belém,
Mint szép, szikrázó mennykő a tóba!
De megégetnők-e a világot,
Vonagló lángokként összefonódva?

S pocsolyákba árkolt bús arcomba
Birnál-e nézni, ha én is belelátnék?...
Ó asszonyom, te balga, te bolond,
Játszót-játszó, ostoba, semmi játék!

/1924 első fele/

Boldog hazug…

Boldog hazug, kinek van istene,
ki rettenetes, de maga a jóság;
kinek sebet kap reszkető keze,
ha leszakítja a tilalmas rózsát.

Boldog hazug - értetlen szelleme
a meg nem fogant, ártatlan valóság;
pihen rajta a mindenség szeme,
bámulja őt, az öröklét lakósát.

Én nem leltem szivemben, sem az égben
s e halott fényü istentelenségben
szivdobogással ringatom magam,

kit más-gyötörte anyám azért vert meg,
mert sápadt kézzel loptam én, a gyermek,
jól tudva már, hogy minden odavan.

/1935. aug. 9/

József Attila

József Attila, hidd el, hogy nagyon szeretlek, ezt még anyámtól örököltem,
  áldott jó asszony volt, látod, a világra hozott
Az életet hiába hasonlítjuk cipőhöz vagy vegytisztító intézethez, mégiscsak
  másért örülünk neki
Naponta háromszor megváltják a világot, de nem tudnak gyufát se gyujtani,
  ha igy megy tovább, nem törődöm vélük
Jó volna jegyet szerezni és elutazni Önmagunkhoz, hogy bennetek lakik,
  az bizonyos
Minden reggel hideg vizben fürdetem gondolataimat, igy lesznek frissek és
  épek
A gyémántból jó, meleg dalok nőnek, ha elültetjük a szívünk alá
Akadnak olyanok, akik lovon, autón és repülőgépen is gyalog vannak, én a
  pacsirták hajnali énekében heverészek, mégis túljutottam a szakadékon
Igazi lelkünket, akárcsak az ünneplő ruhákat gondosan őrizzük meg,
  hogy tiszta legyen majd az ünnepekre.

1924 ősze

Saját magának

József Attila, hidd el, hogy  nagyon szeretlek, legalább is annyira mint a világot, a kedvesemet és barátaimat. Hol vagy? Sarkig kitárulnak a gyémántok előttem, csókjaimba mágnesek költöznek, pillantásaimtól reszketve dagadnak az egek, mint az elporladt fölfedezők vitorlái: és még mindig kérdezem: Hol vagy?

/1924 ?/

Sárga füvek

Sárga füvek a homokon
Csontos öreg nő ez a szél
A tócsa ideges barom
A tenger nyugodt, elbeszél

Dúdolom halk leltáromat
Hazám az eladott kabát
Buckákra omlott alkonyat
Nincs szivem folytatni tovább

Csillan a nyüzsögő idő
Korallszirtje, a holt világ
A nyirfa, a bérház, a nő
Az áramló kék égen át

 1933 [?]