Garai Gábor: Rózsa ; Jókedvet adj

https://www.youtube.com/watch?v=3L0Bquu7aSw

RÓZSA            

Fölszisszentél:

ez a rózsa, ha

porcelánból volna, micsoda

bárgyú giccsbe fagyna ugyanaz

a langy tea-szín, a sugaras

vörös erezet, a szűz szirom,

a gyöngypermet a csöpp bolyhokon,

mily torz volna ragyogása is,

milyen esetleges és hamis. –

Mert nem attól szép és igazi,

hogy kelyhét így csak ő bontja ki,

hogy porzói ( épp ennyi s eképp)

körülállják óvón a bibét,

hogy való példány s botanikát

igazol, - de attól, hogy virág,

hogy a húsán nem szintétikus

harmat pereg, de ott záporoz

gyönge rostjaiban az idő,

hogy levágottan is egyre nő,

hogy most ilyen s egy perc múlva más,

hogy szüntelen, lázas virulás,

hogy elhull és többé nem terem

eleven mása már sohasem,

hogy nem örök benne semmi, csak

az ezer halandó változat.

Lényegét ha kőbe költenéd,

ne testét mintázd – az életét,

illatát, mely oly illanó,

mint kimondva elhaló a szó;

azt a titkát kell megfejtened,

hogy miképp egy és ezerszeres,

sorsát kell alakká öltsed itt:

miként tölti be törvényeit,

hogy micsoda zuhogásban áll,

míg kigyújtja s elfújja a nyár.

Jókedvet adj

jókedvet adj, és semmi mást, Uram!

A többivel megbirkózom magam.

Akkor a többi nem is érdekel,

szerencse, balsors, kudarc vagy siker.

Hadd mosolyogjak gondon és bajon,

nem kell más, csak ez az egy oltalom,

még magányom kiváltsága se kell,

sorsot cserélek, bárhol, bárkivel,

ha jókedvemből, önként tehetem;

s fölszabadít újra a fegyelem,

ha értelmét tudom és vállalom,

s nem páncélzat, de szárny a vállamon.

S hogy a holnap se legyen csupa gond,

de kezdődő és folytatódó bolond

kaland, mi egyszer véget ér ugyan –

ahhoz is csak jókedvet adj, Uram.