Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Mikor haza indulsz.
TURIKARI68• 2023. szeptember 16. 20:08 • olvasva: 56
Fázik a szívem és éhes majd meg fagyok, mert,
Elbújtattad előlem a napot, elloptad a szert, jaj de beteg!
Ha reád gondolok, egy kölyök vagyok még,
Mint rég, karon ülő gyermeteg.
Mert mikor haza indulsz folyton,
És már nem szalad senki eléd.
Bár szabad, de muszáj élned, ha fáj is
S máig csak e pokol próbál otthon lelket önteni beléd.
Kefirt már nem kell vinni, hiszen a csend csak visszhang mihaszna lett,
Vigasznak Inkább egy kis időt kérnék, tőled te kék ég azt hiszem.
Persze ha van még nálad ott a kertbe gombolyagra tekerve
Ha egyszer átölelne anyám engem-kit megevett a bánat, néki elviszem.
Kibontjuk majd együtt, benne látva mostohán e sorsot ahol szenvedünk
Ahogy, amint, velünk ostobán e kor szórakozott.
Ott örülünk egymásnak újra meg újra a meglepődve
Mint a csomagon, mit neked egykor a gólya hozott.
De lehetetlen küldetés a genezis, mert az élet csupa Nemeszisz
S benne csak ördögöd volt a szerelem.
Gyümölcse lettem mag és gyökér nélkül,
Nos, te nem vagy már, sehol a bűnhődés elévül, és most túléretten leesem.
Oroszi/2023/ 09 /16. (páskom)
TURIKARI682023. szeptember 17. 08:44
Köszönöm
liketorn2023. szeptember 16. 22:53
@TURIKARI68: Nagyon jó erős alapot adtál, egy kicsit kidolgoztam, használd egészséggel ahogy szeretnéd, én teljesen átérezlek...
Idegen vagyok?
Fázik a szívem és én vele fogvacogok,
Eldugtad a napmeleget, a szívgyógyszeradagot,
Pedig én belül örökké a kiskölyköd maradok,
- Van amin nem változtathatnak a napok,
De úgy érzem most inkább csak egy mostoha vagyok.
Hazaérhetsz az útról és neked sincs üdvözlés,
Egy pár csekk a ládában, talán ennyi elég?
Bár már szabad ölelő karod, mit érhetsz át vele?
Lemondón lehull akár az ősz utolsó levele.
Kefírt vinnék még, a szavainknak híjján,
Csak láthassam még a szülőmnek arcát,
Vélem, az idő nem egy gordiuszi csomó,
Talán nekünk is gombolyíthatna itt a mindenható.
Csak üljünk le hozzá, és bontsuk ki, mit adott,
Nem a láncot is irigylő kivert kutya sorsot,
De lepődjünk meg újra, érezve meghitt varázslatot,
Dobbanjon meg a szív, mint mikor a gólya idehozott!
A genezisünk saját nemezisze ez a kor halott ege,
Nem jár több, és ördög tán a szerelem és gyerek benne,
A gyümölcse ím itt áll mag, meg gyökerek nélkül,
Annyiszor öntudatlan, ha tudnád, hazakészül,
Aztán csak lepottyan túléretten, egyes-egyedül,
Te sem vagy már sehol, de remélem elévül...!