TURIKARI68 blogja

 

Ott lesett a kertsarkában támaszkodott a délután,

Mint kocsis a bakon! Mi közbe közre fogta nagy öllel az este.

A csillagok féltékenyen ragyogtak,

Ahogy retinám a Göncöllel vakon, az istent kereste.

 

Micsoda keverék vagyok én? Ki csak odavetít téged,

Egy anyagtalan anyag, úgy, mint föld és lélek!

Még alig léptem le a tejútról betéve az utcaajtót,

S már is hazatérek.

 

Mert csak te vagy nekem!

Te hagytál nyomot bennem így látatlan.

Szárnyakat ígértél, mint a lárvának melyek az út végén kinőnek,

S onnét röppenek hozzád vissza az időnek, lábatlan.

 

S majd úgy lesz, ahogy egykoron ifjú voltam,

Mikor apám, s anyám-átkaroltam, most te se menekülsz!

Ellocsogok mindent, amit a madarak daloltak,

Ha egyszer megkerülsz.

 

Oroszi/ 2022/06/04.

 

 

Mikor zabot hegyezett a május itt,

S a bárányfelhő éppen könnyet ejtett.

Kalapot emelt a hajnal, egy idegennek hitt,

Azt hiszem minden álom elfelejtett.

 

 

Pedig a szívembe voltál te otthon,

Akár a szerelem, az a bolondos!

S mikor puha ágyat vetsz hol csend lapul a föld alatt,

Majd összekiabál mindenki a líra, ő lesz a főkolompos.

 

 

Ugye ott leszel?  Sötét zakódon hordozva a teremtés jegyeit,

Melyen fényes üde gomb csak a csillagok sora.

Te veszed le lelkemről krisztus sebeit,

S nem jövök vissza ide keseregni soha.

 

Oroszi/ 2022/ 05/ 30.

  

 

Egy kicsit túllihegve tán,

De becsültem az életet.

Megvan hát mit nyújthatott és mi az, amit bújtatott előlem,

S az ember kérhetett.

 

Ne akarjunk mi rendet rakni a csillagok között,

Majd eljő az úr maga, s ama boldog végzet.

De addigra vegyétek észre egymást, mert nem oly bonyolult a dolog,

Szeretni egyszerű a képlet.

 

Én segítek hevesen zuhogva, amíg a szívem ver,

Fel, s alá száguld az értelem e költői vénán.

Minden titok így hever előtettek, míg a test le nem fekszik,

Elmegy egyszer csak aludni lassacskán bénán.

 

 

Hol jár s kel, akkor dolog nélkül

Kesereg a múlton.

És nem kel fel többé,

A lélek derengve válik sejtelmes köddé az úton.

 

Gic/ 2022/05/20

 

Amikor majd mennem kell,

Azon a napon.

A csend, ha nem is felel viszont,

Én akkor is veszem a kalapom.

 

Ha egyszer megtörténik,

Csak úgy, mint ahogy bennem e szerelem teremt, és öl!

Ahogy a halál is csak egy állomás lesz,

S aztán te pottyansz felém az égből.

 

Hisz ismertük egymást még régről,

Születésem előtt most már biztos, hogy láttalak.

Ahogy visszaköszöntél babám szeméből szerelmesen,

Őt ölelve, téged is vártalak.

 

S mi is lehetne neked még,

Annál is csuda könnyedebb.

Hogy életre keltesz engem,

Kit elrejt a puha gyep.

 

Ám de lehet a lírának így lett kerek a sorsom,

Abban a hitben, ahogy felettem a csend őrködött.

Az írások szerin majd akár egy isten,

Anyám a te ördögöd.

 

Gic/2022/ 04/ 15.

 

Éjjel kettő volt, fényesen sütött a hold,

Benne virágzott a galagonya.

A sehonnai idő meg megállt az órán neked örökre,

Még a másodpercmutató azért még sietett volna valahova.

 

A hajnal többé nem veri félre, a szomszéd kakas hangját,

S az erdőbe is hiába roppan az ág, egy ideje már utánad kutatnak.

Tán valami gyulladás, vagy láz,

De lehet csak az öregedés, ami rág, esett neki szuvas fogadnak.

 

Már méhe döngött pedig a csalán felett,

Itt kujtorgott a kikelet, s a fű élénkzöld.

Napsugár jár ott, hol puha az avar, a fák hegyén lanyha szellő kavar,

S a fészkekben  kismadár költ.

 

Hiába hullnak könnyeim,

Én ide feltámasztani kevés vagyok.

Az élet visszaszökött veled a sírba, és ahogy te,

Ők sem lesznek többé csírba, mint a befulladt magok.

 

Egyedül rovom tovább az utat,

Donna Bella kiskutyám emlékeddel kísértesz.

Csak derengek utánad, akár a sarki fény,

Rejteget bennünk, mint valami lidércet.

 

Tyutyek bogár cica után, ma Bella kutyus is itt hagyott bennünket.

Béke poraira.

Gic/2022/ 04/04.