TURIKARI68 blogja

 

 

Otthon derengett egy álom, s én folyton látom,

Ahogy megtestesültek velem a betűk,

S a sorok közül előbúvott ez az alak.

Mint valami árnyék, ha fejlő a nap,

Mert én megértetettem mit suttognak

Megannyi magyar fülébe a szavak.

 

Tudod először csak olyan akartam lenni, mint te,

Vagy mindenki más, sarjat nevelni,

Ki tudna szeretni engem, a hőst, ha lát.

Gyökeret verni itt e földön tanyát,

Otthont, nem maradva hoppon, s több mint apa, sőt jó barát.

 

Összefut néha már otthon anyámmal e gyermeki énem,

Ki mint a kút sudár hajlong a házunk megett.

A lánnyal, kitől kaptam minden csepp vérem,

Ott mosott főzött teregetett.

 

Másképp rendelt s talált,

 Nekünk a sors mindent.

Még a halált lassúnak,

Az életet gyorsnak teremtette az isten.

 

Oroszi/ 2025/ 03 / 04,

 

 

A hely ahol felnőttem lehetett volna velem,

Lehelet finom is és felhőtlen boldog,

Nem kísértene e bölcső ladik.

De a sorsom keze néha tenger ingovány,

Mely ott ringatott engem,

Hol néha nincs tovább egy darabig.

 

A család mely ölbe vett, nem a mennyország marka,

Ordas falka volt avval inkább kérkedett.

Galád odvas lelkű angyalok,

Hol majdnem ők vagyok, kit megrontottak önös érdekek.

 

És ott voltam én nekik ki nem tartozott sehova,

Pedig éhezi… mely jóllakik, mert megismert a Jehova!

Te, ki betűiddel szó szerint e saját csillagodat kergeted.

De kétéltű a boldogság, érte mész tűzőn s vízen át,

Pokolra vive agyonégett leforrázott testedet.

 

Neked csak a kormos égbolt jutott, mely világít, mint alaknak,

S tán csak magadnak, de még folyékonyan hazudsz.

Látom, Isten távolodik, valahányszor nem mondasz igazat,

Ugyan olyan messze jár ez álom pegazus.

 

Szerecseny/ 2025/ 02/ 27.

 

 

 

 

De a penna szárnyán suhanok tovább!

Hol oly aligha beszédes a csend, az agyag mostoha sár.

A fájdalom szövődmény, mely lappang, dagaszt,

S ő köt bennem, mint valami gyilkos kór akár a gipsz,

Visz engem, a maradit e nyirkos ladik, de velem utazik egy darabig kikelet a pitypang nyár,

 

Kőbevésett szavak körül kesereg a hitt idő,

Ímhol mégsem igaz mind, mi ígért kimondott s örök.

Minő bátorság lenne mégis tovább élni, s kérni…

De közben ez ismeretlen is fétis, s gyóntatnak a rögök.

 

Visszatérve a gyökerekhez most lent,

A fű alattvalón tán annyit érek, mint a névutó.

Ott fent egy demagóg klón lett az élet,

És ha az ember téved, a titkos féreg foga lesz a befutó.

 

Szerecseny/ 2025/02/ 25.

 

 

Itt ringatok, egy világot hol babája vagyok a hitemnek,

Antikváriumok mélyén én a rendes srác.

Ott szemezek veletek, s néhány vitrinben,

Mint adósa az Istennek, a lírának csendes társ.

 

Valahogy meg kellene szöknöm, a kirakatból,

Tán rám köszön e remény a tizedek között eljutva az agyadig.

Hol ha fogasra akasztod kemény kalapod s leülsz a székre,

Én, elviszlek érte egészen az anyagig.

 

Megtudod, hogy neked is írtam verset, néha szerelmeset, olykor talán léha nyerset,

Mely itt forrt még volt bennem, mint borba az indulat!

Mit nem emészthet meg a kor, de akkor én így sírtam ki magam.

S ha jő az enyészet e láng kialszik, majd veled újra kigyullad!

Mert egyszer úgyis felszakítja burkomat az égbolt,

És hazaviszem az igazam.

 

Így húzom ki magam, mert ott,

Mintha családos ember volnék,

Én olvasok, nektek mesét gyerekek.

Otthon e hon, hol ha szólnék,

Köröttem ti megannyian gyermeteg.

 

Budapest/ Wesselényi utca 2025/ 02/ 19.

 

 

 

Ahogy megcsillantál lent a rögön,

Valahol már meg volt sorsom írva.

Nem kerestem, de belém botlott,

 Tán nem véletlen, kedvesem a líra.

 

 

Eszembe jut a pillanat még rögtön,

Amikor a földön beléd szerettem.

Te ott derengtél a hegyoldalon, egy délután rőtön,

Én szokás szerint a csillagok között tekeregtem.

 

 

Szerettem volna megríkatni, szomjas ajkad látva,

Ímhol az árva bárányfelhőket is neked.

De amióta szajha lett e világ is,

Hiába az ég ki tüzet csihol, rőzse szíved nem világit

Hiányoznak az ingerek.

 

 

Akartatok engem igazán?

Megismerni sem ezen a hazán!

Nem maradnak utánam nyomok.

Bögöly gémeskutak ízlelik nedvem,

Rajta árva lelkem, mint a madarak,

Hol csak délibáb vagyok, és Petőfi nyomában futóhomok.

 

 

Mily megannyi légből kapott magyar álom eposz ez!

Ehhez  testet veszett, magába dőlt, mint a kártyavár árok.

És talán már nem is vagyok sehol!

Csak a szó marad, mi kereket old a halál elől, egy ladikokba őrzött genom!

E nyom rejti itt bennünk mind, ami közös ős,

A dajka anyánk e Kárpátok.

 

Gic/ 2025/01/ 25.