Szórakoda avagy Aradi Gábor blogja
ÉletmódAz egyetlen mérce
Nem mondok semmi újjat, míg ez a kör
Tart, soká vagy sem, hiszen ez is egy
Mérce, ki meddig él, pedig a mi, benne,
Kéne, hogy legyen értve, és mégse.
Az okos mér, hasonlít és érték sorba
Tesz, mégis mint ütődőt becsüs, méri
A lent és fent mérhetetlent, hisz ez már
Volt, mikor az első két ember találkozott
Nem azt nézte egy se miben hasonlít,
Hanem azt, hogy mi az ami a másik
Nem volt, tudott. Mert kicsiny sötét fej
Odvában nagy létrát össze álmodott.
Mert gödörben lakott és nem látok mást
Mint sarat, férget és bogarakat de vágyott
Az égre, - hé te paraszt! - Ez az én egem!
Takarodj az utamból, ki nem én, - Félre!
Pedig már ekkor is talán, az ego elég sötét
Hajnalán is adott volt a másik, jobb mérce
De rengeteg idő kellett hozzá hogy ezt az
Ötletet még valaki is megértse, mily 1 szerű.
Egy valós mérce van, egy igazi versenytárs,
Te magad, csak egyetlen van kit érdemes
Bármiben legyőzni, önmagad. Mert máson
Győzöl szép, de igaz büszkétlen is te vagy?
És a szórakó előadásában is… (almás)
És a szórakó előadásában is…(robotos)
Telefon-ol-lo-lo
Az életem egy műanyag vagy fém darab,
Mindenem hozzá csatol, erősen beleragad.
Néha vele komolyabb kapcsolatban élek,
Mint bármely körülöttem lévő emberi lénye(g)k.
Mert ő mind: a zene, az ébredésem hangja és
Az alvásom csendje, valamint napjaim rendje, rangja.
A bérletem és minden jegyem, emlékezetem,
Arra is mire nem szeretném, hogy emlékeztessen.
Elképzelhetetlen mennyiségű adata és nemcsak,
Rólam, már régen népességszám szinten halad.
Titkom nincs már, minek is lenne hiszen védelmem,
Most már semmi más nem maradt, csak a nyíltság kegyelmem
01000001 világ körülöttünk és bennünk már bináris,
Minde01101110 ember01101001 lassan elvész, 0 vagy 1.
01001110 01100101 hagyd, 01101000ogy ne lássalak,
01000101 01101110 00100000 01110100 01100101 01100111 01100101 01100100 00100000 01110100 01101111 01100010 01100010 01100101 01110100 00100000 01110011 01101111 01101000 01100001
És a szórakó előadásában is… (almás)
És a szórakó előadásában is…(robotos)
Croissant
Te tészta levélbe burkolt szeretet, mi több,
Menyország mi érzékeimbe jól beköltözött.
Hisz neved is az égen heverő nevető félhold,
Csak modernként egyeneseített ki a pékbolt.
Ősőd pedig a Labanc puha tésztájú Kipferl volt,
A 13. századból, majd 500 néhány év is elporolt,
Mire az első igazi Osztrák pék Párizsba beboltolt.
Ám a Francia boulangers hamar lenyúlta a dolgot:
Kidob a kalácstészta s vele a nehéz Osztrák név,
Félhold forma keresztelő s élesztős leveles tészta még,
Et voila! Kész is a világ siker mihez semmi kétség
Nem fér el, talán csak a reggeli kedvenc kávéd épp.
Ja, hogy van egy csomó legenda a születése körül,
Minek rengeteg ételt történész kutató igazán örül.
Hiszen mi sem nagyobb szakmai siker lehet talán.
Mint makacs nyakas étel legendákat cáfoltatni ám.
A jó Croissant nem olcsó, hisz vaj van benne dögivel,
Nem is egészséges és ez is kardiológust rémiszt el,
De isteni, és finom és jó gyakran nem egymásnak felel.
Sajnos a legtöbb bolti, gyalázat, néha még nem is hasonlít,
Alig pár pék van ahol a túl sok adalék nem túl savanyít.
De ha egyszer egy jóra lelsz azt nem felejted biztos el,
Mert már az első harapás után a szádban zene támad fel.
A textúra, az íz, az a szerető meleg beburkoló anyaias ölelés,
Tényleg földreszállt a Hold, mert olyan ez, mint egy csoda nevetés.
Rántott hús
Avagy a Schnitzel mint örök békebeli darab,
Panírmámorba forgatott szép hús szelet, mi alap.
Mert ezt aztán, ebben a kultúrkörben tényleg,
Magyaráznod nem kell, bárki tudja mi a lényeg.
Hiszen még vegán változata is van legalább 1 millió,
Még ők sem nem tudnak lemondani róla oly meghatározó.
S lehet szinte bármilyen vágó barom vagy fia részéből,
Az arany sült morzsa bunda varázst nem vesszük mi fél kézről.
Zavaros legendák homályába vész a bunda kabát születése,
De a 19. századi Labancok észak Olasz kalandjai az első feltűnése.
Legalábbis becsületes Osztrák, Wiener Schnitzli császári néven,
De nyelvészek gyanítják, hogy ez A milánói szelet egy új ajánló levélen.
Bárhogy is legyen ezért nekünk ez már itt egy veretes tradíció,
Szinte bármilyen kísérővel jó barátságban megfér s feltalálható.
Sőt mi több mint igazi magyar Hungaricum Burger régóta már,
Minden talponálló bisztró, pályaudvari söntés zsömléjébe töltve téged vár.
Bár az eredeti, zsírban sült s az egy igaz kardiológust szomorító verzió,
Sütőben, kis spriccnyi olajjal, tocsogás és infarktus nélkül is előállítható.
Vasárnap kong már a déli harangszó, Iszkiri, itt az ideje hogy siessünk haza,
Hisz nem kérdés, mivel is sürgölődött a konyhában család szakácsainak hada.
Teli hassal szuszogva hálánkat rebegjük mind annak, ki fel és ki találta őt,
És végtelen csókkal illetjük azokat kik vigyázták az őt megbarnító hőt.
Mert tudja azt nemtől függetlenül minden bájos kis s nagy szakács,
Nemcsak a férfi szívekhez vezet a gyomrán át az út s ez csak az első állomás.
Hát rántott bármire fel s jó étvágyát hozzád te drága kulináris jó barát!
Részeg
Részeg vagyok s ez a kendőzetlen igazság ténye,
Alkoholé lett a lényem s a mosolyom széles fénye.
Gátlásaim lazán hátra vetem, szűrő nélküli énem éle,
Problémák ti mentek félre, most én beszélek itt a fenébe.
Átlátok most mindent olyan jól s agyam is optimálisan dorombol,
S jut mindenre idő, gondolat s elég erő még a szép két karomból.
Igaz eddig se keveset, de mostantól már tényleg sokat beszélek,
Kocsmafilozófiai PHD-imet bármilyen támadástól sikerrel védek.
Fejem furcsa, határtalan lexikona most él nagy lábon, igazán,
Nincs az a téma mibe ne merne belekotyogni szuper lazán.
S miután már mindenki az utolsó áspisával is igen jó cimbi lett,
A világ gondja s műanyag kártyáim egyenlege is jól meg csökkenhetett.
S jön az “utolsó” ital mi mint egy tisztes öreg, haknizó zenei sztár,
Legalább 8-10 alkalommal még újra és újra jön és utoljára be kaszál.
Innen is látszik, hogy művésznek lenni milyen kegyetlenül nehéz,
Mert erről az eufórikus határtalan szeretetről lemondani maga az istenverés.
S bár sok szép dolog van még az életben mi örömöt ád s felemel oda,
De mikor félszeg vagyok és el hívlak téged egy italara kettesben valahova,
Akkor lelkem még nem elég bátor, hogy szemeim vessem szemeid honába,
S kell még Dionüszosz bátorító tüze, hogy elhabogjam végül, ide húználak,
A karom oltalmába.