kukkantsbeblogomba
esdeklő álmom vidám betéttel
Éjszaka várlak, mint bánat a reményt
jöjj hamar álmokból lépve elém
felvidul éltem ó, annyira kérlek én
elmúlt szomorúságom tengelyén
fordult a világ kínálja kezed, mert
árván nem maradhatsz, légy ma enyém
jöjj nehogy sajnáld az álmokra időd
ébredek akkor ledobhatod új cipőd
Álmot a szív teremt, nem hal bele test
építgeti boldogságterveit
jöjj ide bárhol élsz siess örömest
fölpereg egy szó, föl víg énekem
jó ma szeretni álmokban hinni
úgy örül a lélek, ha ölel két kezem.
jöjj nehogy sajnáld az álmokra időd
ébredek akkor ledobhatod új cipőd
Meglátod
Meglátod ámulsz majd, tovanézve kint:
nem kék sehol ott fent, valakik bekenik
narancsra, sőt lilára, ez van ;
tízszeres indulat osztja lelkem.
Meglátod elfog majd hitetlen roham,
csattanva miként egy fakuló kacagás;
beolvad a tájba drága hangod ;
minden eloszlik, elég örökre.
Meglátod úgy lesz majd odaát a menny?
Isten kihozott; szennyes igádnak elég
soká tolod ily szövevényes terhét;
s akkor az emlékek ékeseké válnak
A képzelőerő fügéje
Papirra festtet, vagy monitorra
rögzített verslegelőre kicsapott
versbújó alanyok közé ha bebéget
a nyálas költői vákuum, vagy nihil.
Telt gyepen - saját kis gondolataim
váltig keresem, abban a reményben
itt-ott visszaköszön valamelyik
csiszolatlan zsengédem e téren.
Avagy, s miszerint "több az emberevő
mint pápuában"? mondd mennyit érhet
versirat-batyunk, amely natúr lecsó,
bent érzület felirat tömérdek
Befelé ömlesztve szinttől független
mint felhő, sűrűsödik egymásba
az ég peremén egy irodalmi, szünetlen
növekvő vihar, feketedik az alja.
Fényevő vagyok
Meditáltam rajta, ó fényes Nap
energiahiányom oka, nem szeretnek;
áraszd ki rám fényed, légy tejszínhab;
örömmel adom gyomrom a vegyszereknek.
Az egész ott kezdődik, hogy tőlem
viszik az energiát gyönge jellemek.
Ám én csak hozzád fordulok mindennap
többet adok tovább mint amit te adsz.
Bennem meghatványozódik amit kaptam
tágul köröm, mind többen kiszipolyoznak;
kihívásoknak nézek elébe, fellobbantam
eszem a fényt, s a földre rózsák potyognak
Semmi nem úgy van - ahogyan leírom,
de ki ad nekem ötletet? ki az én elbírálom?
Csakis én mondhatom meg magamnak, ó Nap:
hogy sugaraidból a táplálék engem megtart.
____________________________________________________________
Őszinteség, vagy édes hazugság-e a költészet?
Manapság és merthogy ma divat"őszintének lenni", eltöprengtem
mi is az az igazi költészet? És fülembe cseng egy dalocska:
"Hazudnak a gyöngybetűk a hófehér papíron,
És én mégis arra kérem, asszonyom, hogy írjon.
Írja azt, hogy engem szeret, egyedül csak engem,
Ringassa el gyöngybetűkkel, asszonyom a lelkem.
Ezerszer is elolvasom, minden sora éget,
Hogy is lehet gyöngybetűkkel írni ennyi szépet.
/:Hogy is lehet ennyi édes hazugságot írni...
Asszonyom, én köszönöm, hogy megtanított sírni.:/
Nos mi a költészet? mert végülis valaki elolvassa azt a verset, vagy mi? Legyek hozzá őszinte, vagy mégse? Előbb azonban lássuk, József Attila mit mond az őszinteségről? és visszagondolok nagyon szép verseire s és kimerem mondani - Ő nem hitt ilyesmiben, szerintem, mint költő nem törekedett őszinteségre. Miért nem? Azért mert, az nincs is. ŐMaga is úgy írja egyik versében, hogy "én még akkor őszinte ember voltam"... Mikor? Akkor amikor a mama cipelte a ruhákat, s ő mondta neki, hagyja a dagadt ruhát másra" engem vigyen föl a padlásra".
dE MÁR KINŐTTE AZT A KORT, TEHÁT NEM LEHET már ŐSZINTE.
Vagy gondoljunk arra a katonára, aki otthonról gyászos levelet kap, szó-nélkül előhúzza fegyverét és agyonlövi magát. Miért? mert túl őszinte volt a levél. S gondoljunk arra a másik katonára IS, aki azt írja szíve hölgyének: " Hogy is lehet ennyi édes hazugságot írni? Asszonyom én köszönöm, hogy megtanított sírni" (No komment), eme példákból látjuk, hogy aki azzal védekezik, hogy ő egy őszinte költő, az már gyanús... hisz mit vár tőlünk az olvasó, nem mást - mint egy édes hazugságot vagyis kegyes - költői lódítást.
MI ez A KÖLTŐI LÓDÍTÁS?
Ez se más, mint a lírai érzelmek tára. Mert amikor azt írja le valaki, hogy :
"a szerelem cseppnyi infúzió
de cseppje maga az élet"
Idézet Krisztinkától. Ez is egy szép-édes hazugság, és milyen jó, hogy van aki ezt kitalálja és megírja nekünk, Vagy itt egy másik, ezen is lehet elgondolkodni, érdekel e valakit az, hogy mennyire öszinte a vers?
"...és loppal felszedegettem
az ajkaidról szertegurult
mosoly-gyöngyöket
s felfűztem mind
a párnámra hullott
hajszálaidra "
(részlet Al-saig Emilia verséből)
Végezetül még annyit, persze van csúnya. sőt szándékosan gonosz hazudózás a költészetbenm - de azt szándékosan kihagytam, hisz az nem az én területem, beszéljen rólya olyan, akinek megy :)