kukkantsbeblogomba

Ó, Petike nagy szakács, népnek süt
főz ki terveket, kopaszt meg galambot,
díszítve a tálca ígérve gyűjt
híveket, s átmenti a sok elnyomót

S ha elkelt a pecsenye s felébred
ki ráharapott csalira, ráismer
a régi népnyúzókra, és nézhet
maga elé, ez vezet? mégse tűnt el???

Bárcsak mindennap lenne sült galamb
bárcsak megújulna a világ, csakhogy
ilyen étek nem boldogít boldogtalant.

Addig tart, amig kikaprod valahogy
a gesztenyét nekik, aztán mehetsz
más országba koldulni, hogy megélhess.

Ahol a böjt egyre divatosabb,
alig vehető észre eme szándék,
Akit nem a korgó gyomra bosszant,
annak hiába nyit ki a mészárszék,

Anyagtalan test, csupa lebegés -,
izetlen bölcsködésbe belekóstol,
ha sótlan biz, keserű a lenyelés;
ki tudja fejből, hányadik apostol.

Vegetálás, szentsége - közélet
körülmetélő kiskése, pucoljmeg;
esedezem, adj értelmet az ügynek.

Ne zsirozd be arcunkon a szégyent;
vidám legyen ki feláldozza önmagát,
ha követni kell a nagy Isten fiát.

A Göncöl messzi zötyködése mellett
veri a vasat férfiféle, mint
idegenben vasverő, küszködik, mert
csodát kér a világ, Holdat javít,

Zsanérokat szerel rá, magasságos
kikötő lesz odafent; forgatag
serény nyüzsgése, ürhíd bakafántos
Van is ott egy csárda - a Nap alatt.

Minek is az, hol robotók tanyáznak?
az ember csak én vagyok, műteát
hörpintő alkatrésze e világnak.

De amott lejjebb, ím egy új hazát
veszek észre, most kellt életre; éppen,
muzsika szól, s táncra perdült, népem.

Mért vertél meg sorsom, jobban mint mást,
én se voltam nagyob hibás, ha sírok
ha nem, mégse kapok az égből hívást;
"jer öreg fel hozzánk -, helyett szorítok".

A körtefa ága hajlik felém -,
de ja termése mégse nekem érik.
Eként vagyok én dalos közlegény -
hiába bőgök, nem jut fel az égig.

Megbékülök s Ölelem a babám,
mint a tégla a falban, lazulok ki,
e világ foghija leszek idén.

De visszanézek idő ablakán,
ahol nem fogok ,többé nyomorogni
az Éden nedűjét iszom feketén

mint a fenyőfa, ki kell nőni a sötétből;

hol asszonyok hátát kaparja szerelem körme;

lesímítom az enyémnek;  tenyeremből

az elfogadás balzsamilata számára kence

mint a tölgyfa, kemény ha nem vagyok

a tüz várja tagjaim, égő katlan a nőm is

kár lenne befütteni,  várjatok  télinapok,

 ha megöregszem,  leszek tüzelőd is.