dobosigyorgy blogja

Megbíztam benned, amikor jöttél,
pedig te még csak nem is köszöntél,
egész esztendőn csak reád vártam,
aranyhalat én, hogy megtaláljam.
 
Most pedig fogod, cserben hagysz engem,
nem jártam én sem a fellegekben,
tudom, most néked ez lesz a végső,
jön majd egy újabb, hogyan lesz kék ő.
 
Vajon én akkor, hogy bízzak abban,
mikor sokaknak nem lesz már paplan,
azt mondják:- így is szabadon élnek,
pedig ők mégis mindig csak félnek.
 
Tudom az ember túl sokszor téved,
azért lett rossz már rég ez a képlet,
ne bízzál soha már a csodában,
ha nem juthatsz a fűtött szobában.
 
Látod:- már sokszor Isten is téved,
azért is tűnnek már el a fények,
ha lehet, mégis Te nagyon bízzál,
hogy aki kint van olyant behívjál.
 
Akkor majd tényleg úgy ünnepelhetsz,
ahol az Isten, mellette ülhetsz.
de addig is csak Te nagyon várjál,
éjféli hangért egy zongoránál.
 
Szólal a harang, durran a pezsgő,
vigyázzál arra, ne legyél első,
hogy sorban álljál, meg kell ezt szokni,
legyen csak annyid, ne kelljen lopni.

Szólj!
Mikor már por
leszek a földön,...
s belém rúgnak
egy jó nagyot.
Te hagyod?
Vagy
szembeszállsz velük,
mint sokszor én
a halállal,
Teszed!
mit tenned
kell akkor,
vagy beállsz
a sorba,
És feledsz!
Leszek, mint
megkopott emlék,
könyvem a polcon
is alul.
Lapul.
Vagy
forgatod közben
és emlékszel
reám?
Talán
kifogynak
a szavak,
mint akkor
a szusz belőlem.
Lehet.
De az életben ne
feledkezz arról,
hogy örökké
szeress!
S ölelj!
Mint fák
koronája összebújva,
vihar sem
rombolja szét.
Kacér
szél súgja
füledbe,
remélj, s
tegyél!
Az emlékemért.

Temetőket jártad,
hordtad a virágot,
gyújtottál sok mécsest,
s mennybe szállt a láng ott.
 
De, gondoltál arra,
Kik még mindig élnek,
hogy lássanak akkor,
mikor gyertyák égnek?
 
Betértél-e akkor,
mikor téged várt ott
fények borították
az egész Világot?
 
Az élőkre is gondolj,
ne felejtsd a múltat,
aki még mindig él,
lassan el is múlhat.
 
Térjél még be Hozzá,
míg életben látod,
mert mikor már nem lesz,
hiába sajnálod.

Vándorfájás jött
múlt héten,
5 x 2 szuri a...
jutalom,
le ne üljek
ne is álljak
vízszintesen
ne sokat.
Repülni még
nem tanultam,
talán még
most sem fogok,
csak mozgassam
lábaimat,
csípőmbe lesz
fájdalom.
Hát akkor
most mit is
tegyek
Eszem inkább
jobb lesz így,
a fájdalom is
elmúlik, vagy
sem.
De éhes
nem leszek.

Nem kell énrám a sírhalom,
fejem fölé sem kereszt,
nem leszek más,mint tiszta por,
mit szél útjára ereszt.
 
Száll a por, mint az emlékem,
amit mindenki feled,
akkor semmi nem kell nékem,
pénzen sok mást is vehet.
 
Vehet talán még könyvet is,
miben lesz majd a mesém,
nem baj, ha szeme könnyezik,
ha az szívéhez elér.
 
Talán nem leszek feledve,
mesékben élek tovább,
szemként figyelve felette,
végén ott lesz a vonás.
 
Keres egy régebbi képet,
honnét jöttek a mesék,
nem talál mást, csak egy széket,
ami rég volt az enyém.
 
Kérdheti tőle:- ki volt terajtad,
a szék bizony nem felel,
szívében valami kattan,
nincs emlék, amire figyel.