dobosigyorgy blogja

Síró szellő reménykedve

keresi a nagy vágyát,

hosszú útra kerekedve

a legkedvesebb álmát.

Keresi, de nem találja,

egyre jobban kesereg,

az elveszett régi álma

mikor kerül közelebb.

Sípol is már bánatában, 

de az elő nem kerül, 

a nagy könnyek záporában

más álmába elmerül.

Szellő marad egymagában,

de már semmit nem keres

az út végén bánatában

elalszik szép csendesen.

Ebbe a világba sokszínűek vagyunk,

de az utókornak majd nyomokat hagyunk.

Van akié kisebb, van kié meg nagyobb,

eldöntik odafent az égi csillagok.

Van akinek most még nagyon fut a szekér,

A zsebében több van, mint ami belefér.

De ha egyszer vége, a szekér megfordul

reményt vesztett hittel az Úr elé borul.

Pedig hogyha tudná, nem visz tovább semmit,

az utolsó útnál anélkül fog menni.

Lehet az koporsó, vagy pediglen urna,

nem biztos, hogy könnyek porba lesznek hullva.

Botra támaszkodik, nehéz a mozgása,

elindult az útnak, vágyik szabadságra.

vissza se néz többé, felejteni próbál,

fáradtan megpihen egy kiszáradt tónál.

Közben gondolkozik, milyen is volt régen,

kisgyermek korában futottak a réten.

ároknak partjáról papsajtot is szedtek,

egymás tenyeréből még vidáman ettek.

Akkor még a tóban sok hal huncutkodott,

de a horgászbotra egy sem kívánkozott.

ha csalira akadt, örültek is neki,

mily vidámak voltak,soha nem feledi

Kipihente magát, ballag lassan tovább,

jóra emlékezni, tudja annak okát.

Mert mire Ő felnőtt, jöttek a rossz idők,

új ruhája sem volt, csak az amit kinőtt.

Ezért indult messzi szerencsét próbálni,

hogy szeretet tudjon majd Ő meghálálni.

Ha békességet talál, leteszi a botját,

szebbé teszi akkor sok embernek gondját.

Erre száll egy furcsa szellő,

keresi az igazit,

de nem tudja a jó Isten

vajon Ő most hol lakik.

Próbál is már hódítani,

van akinél sikerül,

nálam nem jut eredményre,

nagy dühösen elrepül.

Talán majd egy rigó szárnyán

keresi az igazát,

ha nem győzi őt sem tán meg,

szárny szegetté megaláz.

Szárnyak nélkül kicsi rigó

hogy is talál vigaszt itt,

élete is elfogy végül,

de szíve marad igazi.

Festenek egy képet, furcsát,

hidd azt, hogy az igazi,

ne vedd észre ott a képen,

alatta van másik is.

Így festenek látszat képet,

sírnak is az angyalok,

fenn az égen szomorúak

Tudjátok?- Ők nem vakok!

Látják amit eltakarnak,

azt a régi igazit,

hiába az újabb festmény

valójában az hamis.

Nézz körül a nagy világban,

azt ott is megláthatod,

átírják a rég elmúltat,

ha Te nem is akarod.