dobosigyorgy blogja

Tagadnád a múltad,
de a jelen untat,
akkor volt egy álmod,
de hiába várod.
 
Az sem volt ám semmi,
van akinek ennyi,
hogyha nem vigyázol,
a mély árkot járod.
 
Könnyen beleléphetsz,
segítenek néked.
Nos, és mi lesz akkor?
Kárörvendve tapsol.
 
Üres az erszényed,
kerülnek is téged,
régi nagy barátok,
minden szennyest rád dob.
 
Ameddig volt pénzed,
mind ott is volt véled,
most senki sem vár rád,
csak az árkod ássák.

Hogy nézel majd húsz év múlva
gyermeked szemébe,
vajon mai makacsságért,
mit is kapsz cserébe?
 
Próbálgatod elmondani
a Te igazságod,
de nem teszed akkor zsebre,
mit fejedhez vág ott.
 
Nem ismerte nagyszüleit,
Te hibádnak látja,
azok arra elköltöznek
már a túlvilágra.
 
Gondolkodni jó lenne hát,
nem a jövőt várni,
aki ezt most így gondolja,
tán, nem fogja látni.

Bulinak vége,
nagyon sokat ivott,
és kocsiba ül.

Döcögve indul,
de eltűnt a fékpedál,
csak nyomja a gázt.

Útban az oszlop,
telibe is találja,
élete elmúlt.

Vagy

Szemből autó,
a saját sávban halad,
egy nagy csattanás.

Autók törnek,
vétlent éri a halá,l
szomorú végzet.

Tiszták a lapok,
csak betűk vannak benne,
sehol egy folt,
szamárfül nélkül
árválkodik a polcon.
Szomorú magában,
nem kell senkinek,
tán nem oda került,
hol kéne lennie.
 
Így szomorkodik
többiek közt bújva,
nem is keresik
így múlik a sorsa.
Ismeretlen marad
ebben a szobában,
de hallottak róla
a Tengeren túl is.
Ahol nem a moly rágja lapjait.

Én láttam mosolyogni,
Kit Te furcsán néztél,
vagy fejed elfordítva
siettél tovább.
Így tűnsz el nyomtalan,
értéket hátrahagyva
észre sem veszed
De ha eljön az idő,
lehetsz úgy Te is.
Magad elfogadni
képtelen leszel.
Lépj vissza kicsit!
Képzeld el magad!
Értékeld újra az életed,
mit hagytál veszni!
Ó! Micsoda világ!
Hogy érezni tudj,
mondj egy pár imát!