dobosigyorgy blogja

Gyermekként
kavicsból választanak sorsot,
van benne ovális,
eltört és kerek.
Elteszik maguknak
várnak egy jelet,
kinek nyújtanak segítő kezet.
Ahogy nőnek
a nagy világban,
valaki szótlanul figyel.
Kerek
Van, ki nyalja,
mint fagylaltot,
nem baj, ha meleg.
Csak törtet előre
rendületlenül lök félre
mindent, mi útjába áll.
Gondolja: muszáj.
Régi jó barátot
félrelök magától,
tüzet csihol
minden kis parázsból,
egymaga melegszik,
nincs,
ki mellette megáll.
Ovális
Csak megy előre,
bízva, hogy jobb lesz,
néhol a fáról
letör egy meggyet.
Savanyút érez,
beletörődve,
nem tehet semmit.
Kevés a jóhoz,
valamit tenni kéne még.
Úgy érzi,
erre néki nincs esély.
Elgondolkodva: Vajon miért?
Tört
Leül az asztalhoz,
kavicsból rakja a sorsát,
de benne maradt egy törés.
Eszébe jut
a szétosztott kavics,
mit zsebében őriz azóta,
hisz sorsában
megvolt a törés.
Csak ment előre
maga útján,
bár az élettől
sok pofont kapott.
Elővette,
ránézett a tört kavicsra.
Ez volt a sorsa,
ami most lett kerek,
pedig az életben
sokszor fogott már
szemből szelet.
Elmerengve nézett
maga elé a földre,
másik kavicsot
nem látja.
A szél vitte el?
A jó barát is eltűnt
messzire tőle.
Csak egy maradt közel,
kinek a sorsa könnyebb,
de vállán
kis terhet cipel.

Tegnap nappal volt, hogy,
házat építettem,
kíváncsiak voltak,
akik arra mentek.
 
Ahogy nőtt a kis ház,
szívek nőttek rajta,
piros volt az összes,
hozzá szalag varrva.
 
De azok a szívek
lassan elindultak
emberek lelkéhez,
hozzájuk simultak.
 
Megnyugodott lelkük,
vidámak is lettek,
szeretetet adtak
a kicsi szíveknek.
 
Azután már együtt
csak is párban járnak,
így üzennek békét
az egész világnak.

Elmúlt a tavasz, megjött a nyár,
vidáman dalol a sok kismadár,
ettől lett még szebb a reggelem,
velük én énekelek.

Csak szólj, már ne hallgass,
és ne menekülj,
mondd el amit érzel,
fátyol lekerül!
 
Napnak derűs fénye
csak rád mosolyog
melengeti arcod,
szíved is dobog.
 
 Hold is köszön néked,
ez az égi jel,
odafent az égből
mindig rád figyel.
 
Azért is csak szóljál,
és ne menekülj,
megvan amit érzel,
nem vagy egyedül.
 
Az utadat járod,
sok ember figyel,
de az égi dallam
már csak a tied.

Miklósfai parkerdőben délelőtt,
muzsikából volt is bőven, kedvelő,
Kardos Feri gitározott tetszetőst,...
jól éreztük magunkat, mi délelőtt.

Játszott nékünk akkor sok jó szép zenét,
rockot bőven mulatóst,meg hitt zenét,
jó volt ám a kis mókusnak ébredés,
nem bánta, mert nem volt neki szenvedés.

Szép zenére táncolt is egy jó nagyot,
látta, hogy mi nem figyeljük,hallgatott,
Távolból is csak zenére ballagott,
az sem baj, ha délelőtt nem alhatott.

Sok verset és novellát is hallhatott,
furcsa is volt neki ez az állapot,
magában már ő is verset mondhatott,
amire a többi mókus ballagott.

Ahogy mentünk, utat nyitott minekünk,
mert anélkül mi nagy sárba léphetünk,
ettől lett jobb nekünk is az életünk,
az lett volna tudományos végzetünk.

Láthattunk mi tavirózsát, levelet,
a kis béka napozott, s nem szenvedett,
halacska a horgászbotról elveszett,
csakis azért, mert rossz csalit kergetett.

Visszament a kis asztalhoz klassz csapat,
ételből és az italból is maradt,
délelőttből több idő már nem maradt,
kettő felé így mindenki elhaladt.