dobosigyorgy blogja

Te itt vagy velem a földön,
csak érezd, nálam a helyed,
lelkedet örökké őrzöm
és fogom a gyenge kezed.
 
Hadd legyek őrző angyalod,
kinn a csendes pusztaságban,
érezzem csendes sóhajod
egy kicsi fa árnyékába.
 
Vigyázzam csendes léptedet,
mikor a kis levél zörög,
ne legyen mindez képzelet,
ha épp az óra is csörög.
 
Karomba zárva hajnalon,
mert itt vagyok, érezd, ne félj,
hallgass egy csendes dallamot,
de ne aludj kérlek, remélj.
 
Múlnak tovább a nappalok,
maradj csak tovább, csak szeress!
Megosztom veled paplanom
érezd jól magad és nevess.

Hogyha nékem szárnyam lenne,

elrepülnék Teveled,

megmutatnám, hogy mi is van

túl a magas hegyeken.

Leszállnánk a hegy tetején,

figyelhetnél odaát,

láthatnád azt, ott is nyílnak

a csodaszép ibolyák.

És amikor meggyőződtél,

ott is nyílik sok virág,

Veled tovább elrepülnék,

amíg nincs az Óceán.

Ott is egyet körül néznél,

csak a vizet láthatod,

majd felette elrepülve

túlsó partot várhatod.

Megérkezve túlsó partra

pihenni is kéne még,

hanyatfekve, és felnézve,

ott is nagyon kék az ég.

Mégis lesznek jó barátok,

pedig sosem jártál ott,

amikor majd megtalálod,

álmodjál egy jó nagyot.

Pihend ki a fáradalmat,

hosszú volt az égi út,

álmaidban nagy nyugalmat,

eljön majd a visszaút.

Hogyha felkel majd a Nap

és ő Téged simogat,

meglesz a szép ébredés,

hidd el,az már nem kevés.

Akkor őt megláthatod,

boldog lesz majd a napod,

tudhatod, hogy féltelek,

mindentől megvédelek.

Eső lesz, vagy napsütés,

mond el, melyik mennyit ér,

itt vagyunk most te, meg én,

ez mindennél többet ér.

Nem kell másik látomás,

repül a sok kismadár,

ez a legszebb vallomás,

ami vár most Tereád.

Télen nincsen kint virág,

mégsem fáj nagyon,

az mindennél többet ér,

ha arcod láthatom.

Hogyha lenne sok virág,

mondjad,hogy mit ér,

ha Te azt nem láthatod,

akkor meg miért.

Jó idő lesz odakint,

nyílik majd Neked,

ablak előtt elterítve

azt észreveszed.

Azért kell,hogy szép legyen,

örüljek veled,

Nap is süt már fényesen,

enyém a szíved.

Látod, süt a Nap,
minket csalogat,
rétek és hegyek,
kéklő tengerek.

Fényes napsugár,
minket odavár,
vesd le a ruhád,
újra itt a nyár.

Pálmafák alatt
érzünk vágyakat,
idő elszalad,
szerelem marad.

Forró ölelés,
csók és nevetés,
meg nagy szenvedély,
ebből nem elég.

Vidám most a Nap,
kacsint nagyokat,
súgja énnekem,
boldog szerelem.

Nap most ne figyelj,
nincs rajtunk lepel,
de nem veszik el,
örök szerelem.



Álmodoztam,mert még élőben nem láttam a pálmafákat és a tengert sem.