dobosigyorgy blogja
AjánlatCsillag gyúlt
Csillag gyúlt a fényhomályban,
az vezessen tégedet,
bűnös lelkek is kövessék,
és jó útra térjenek.
Így láthatod jövőképet,
csillagfénnyel érkezik,
megbűnhődhet talán akkor,
aki még ma vétkezik.
Láss csodát a csillagokban,
milyen sok van odafent,
ők soha nem vitatkoznak,
ott az égi tengeren.
Tégy Te is úgy, mint sok csillag,
kövessed a fénysugárt,
úgy lesz jobb majd itt a fölfön,
nem pedig csak odaát.
Nemrég még szép volt
Nemrég még szép volt ám ez a nagy világ,
emberek vidáman mondták az imát,
most pokolból szórják széjjel az átkot,
gyűlölik, nemcsak ki minden bajt ránk hoz.
Van, aki nem hord sem kesztyűt sem maszkot,
nyíltan mutatja most eltorzult arcot,
látszik a gyűlölet, tenni akarna,
lenne olyan tán, kit el is kaparna.
Nem ám, hogy védené magát és mást is,
tennie kéne már valami mást is.
Jövőnk, hogy szebb legyen,most tegyen érte,
arcát takarja és szeressen végre!
Védje önmagát és nagyon sok mást is,
így lehet boldog, mert mindenki számít!
Húzzál kesztyűt!
Húzzál kesztyűt, húzzál maszkot,
így nyerheted meg a harcod!
Nagy tömegbe ne mászkáljál,
inkább otthon megmaradjál.
Gyümölcsödet egyed vígan,
teában,sok vízben bízhatsz.
Enni akarsz, mossál kezet,
így lesz ez majd emlékezet.
Nem vigyázol, alul maradsz,
a nagy harcban vesztve maradsz.
Akkor rád úgy emlékeznek,
azt a harcot elvesztetted.
Ezért inkább jól vigyázzál,
óvatos légy, rá ne fázzál!
Őszinte légy!
Még hosszú az út, min végig kell menni,
addig kell őszinte embernek lenni.
Vannak nagy hegyek és néha kis gödrök,
sok lélek vigyáz, és örömmel őrköd.
Szép is az élet, ha néha nehéz ez,
nyugodtan léphetsz, semmi baj nem érhet.
Ahol van öröm, ott semmi sem fájhat,
és boldogan jöhet mindig egy másnap.
Vigyázzunk őszintén minden tavaszra,
tehetsz is érte,hogy nem lesz panasznap.
Nem lehet gyűlölet, élezett ásó,
csak akkor használod, ha földet ásol.
De szívedben tartsad mindezt őrökké,
amiért küzdesz, az nem tesz közönnyé.
Adj a sirálynak!
Sirályok még szállnak tó felett az égen,
keresik éhesen, mikor látnak ételt,
hajón az emberek nagyon ritkán járnak,
nem jut így eleség sok éhes madárnak.
De ha egyszer ők is majd máshova térnek,
nem lesz majd látványa a kíváncsi népnek,
akkor gondolkodnak, vajon merre járnak,
mért nem adtak enni éhező madárnak.
Siratják majd vissza sirály repkedését,
hogy kapja a vízről kis darab kenyérkét,
de a szép madarak már rég messze járnak,
hajón utazónak így lesz a nagy bánat.
Amíg megteheted, adj sirálynak enni,
majd neked is szebb lesz, ha az itt fog lenni.