dobosigyorgy blogja

Szállnak az évek, idő repül,

de aki szeret, nincs egyedül.

Üzeni fentről a kék madár,

van aki szeret, Ő vár ma rád.

Indulj el felé szép tavaszon, 

szíved azt súgja: légy szabadon.

Ne tartson fogva, mint rabigát,

szeressen inkább életen át.

Szeress örökké, nem fog fájni,

lelked hagyjad szabadon szállni.

Úgy szép az élet, párban ketten,

a jó érzés soha se vesszen! 

Van kinek elég szelet kenyér,

közbe elveszik tőle,

netán vakon, vagy kicsit bután

indul sötét jövőbe.

Ő nem veszi észre a trükköt, 

csak megy előre vakon, 

de egyszer csak jó nagyot koppan, 

nem juthat át a falon. 

Van kinek elég szelet kenyér, 

nem vágyik semmi másra, 

szeretet, mit szívéből oszthat, 

jusson, ki arra vágyhat. 

Kis békét is nagyon szeretne, 

soha nem járkál vakon, 

igaz, nagyon sok akadály van, 

de úgy juthat át falon. 

Amíg alszol

orvul támad a halál. 

Szárnyait lengeti

égen vidáman,

közbe lepottyant

fekete leplet,

vörös fény osztogat

síró hangokat.

Menekülj!

Most még teheted, 

talán nem ér utol

vasfogak harapása. 

Szabad lehetsz, 

de utad céltalan

idegen föld nyikorgásával. 

Visszanézel, talán

könnyező romokat látva

menekülsz, 

mert keres a halál. 

Nem csak az égből, 

földről is suhan, 

vasláncos talpain

rohan előre,

forduló sapkával

ott már nem talál. 

Imára kulcsolod kezed, 

forduló sapka 

tán senkit nem talál. 

De akit elvitt, 

nem hozza vissza, 

felnőttet gyermeket

a vigyorgó halál. 

De ha majd meghal, 

többé nem támad

a csillag is ragyog. 

Mehetsz is vissza, 

síró romok közt

párnád keresed, 

majd felállsz, 

hogy újat készíts, 

mert a régi elveszett. 

Emlékekbe kapaszkodva

örökké szeretni, 

rengeteg rossz régi között

csak a jót keresni.

Vannak akik nem szeretnek, 

önmagukban vannak, 

azt sem veszik soha észre, 

ha valami baj van. 

Az a fontos csakis nekik, 

pénzzel teli spájz van, 

azt se tudja mire költse, 

szeretethiányban. 

Azért mégis jobb szeretni, 

nem üres az erszény, 

mert akkor a kicsi szívben 

boldog aki elfér. 

Csillagként ragyogsz az éjszakában,

érints meg engem, ahogy közeledsz,

minthogy kezem simítod hajnalon,

gyógyítod akkor fájó lelkemet.

Tudod?- a lelkek mind tovaszállnak, 

a test már nem fáj, nincs ki átkarol,

de két csillag ragyog fenn az égen,

szorosan együtt, újból átkarolsz.

Látod? - jövőt is akarom látni,

tudom, hogy soká lesz még a vége, 

de addig is még veled álmodom, 

egy jobb világ reményében élve.